10. fejezet Első csók
Nataniel csak nézett, és nézett, és nézett. Nem tudtam hogy ennyire meg fog lepődni, bár én is valahogy így reagáltam volna rá. Megértem őt, de nem akarom hogy ezzel bármi más is megváltozzon. Tudom, hogy nem mondaná el senkinek de azért én egy kicsit félek. Csak egy napja járunk és máris egy ekkora titkot zúdítok a nyakába.Lehet hogy elsiettem a dolgot? Nem! Ha ezt most nem tettem volna meg akkor biztos hogy szakít velem és nem tartanánk itt. Én úgy érzem nem hiába osztottam meg vele ezt a dolgot. Csak később meg ne bánjam. És még mindig néz. Megszólalok mert itt ájul el hejben ha nem.
- Nataniel, mostmár érted? -kérdeztem kissé félős hangon
- Persze, vagyis, úr Isten! Te egy, egy....
Félbeszakítottam Nataniel találgatását.
- Sellő vagyok.
- Igen az. Ez hogy kapcsolódik ahoz, hogy megpofoztad Ambert?
Jajj, de értetlen! Nem emlékszik a mitoszokra amiket mutattam neki? Pedig direkt kétszer is megkérdeztem hogy biztos emlékszik e rájuk. És nem.
- Nem emlékszel mit mutattam kb egy öt perce a könyvtárba?
- Valamit a sellőkről. Vagy nem?
- Ehez nem fog az agyad? -kérdeztem idegesen
Közben még mindig a sekély vízben feküdtem sellő alakban.
- Hát nem. Ehez nem. De hogy és miért? -kérdezte zavarodottan Nataniel
- Nem tudom hogy miért és azt sem hogy hogy. Engem most csak az érdekel hogy szakítunk e vagy nem.
Nataniel furcsán és kicsit értetlenül nézett rám.
- Már miért szakítanánk? Tudom hogy te nem tehetsz arról hogy ilyen voltál.
- Akkor emlékszel? -kérdeztem megkönnyebbülten
- Igen. De azt mondd meg hogy miért szakítanánk?
- Hát én ilyen lény vagyok és hamar dühbe jövök és...
Nataniel legugolt a vízhez és felém halyolt. Ezután a fülembe súgta hogy:
- Szeretlek. És ezen nem változtat semmi.
Megpuszilta az arcom. Megint. Teljesen boldog voltam. Abban a pillanatban elfelejtettem az összes gondomat és csak rá figyeltem. A mondat után felállt és vigyorogva megkérdezte:
- Érted? Vagy mondjam el méggyszer?
Én mosolyogtam, és úgy gondoltam hogy megérdemlem hogy mégegyszer meghalgassam.
- Elmondanád mégegyszer?
- Szeretlek. És ennyi. És ezen soha semmi nem fog változtatni. Érted? -kérdezte fülig érő szájjal Nataniel
Na jó. Nem mondom hogy mégegyszer mert mindjárt elszáll a földről. Én viszont legszívesebben még akár százszor is meghallgatnám. Olyan romantikus. Mármint a mondat. Az nem hogy én nem tudok kijönni a vízből. Segíthetne már nem azért.
- Nataniel, segítenél kijönni a vízből mert így egyedül nehéz.
- Ja igen.
Nataniel megfogta a kezem és egyszercsak elengedte. De miért? Mi baja van? Valami fontos jutott az eszébe vagy mi?
- Ahm, Ella, és most meg fogjuk várni azt hogy megszáradsz?
- Nem. Csak húzz ki és átváltozom.
- Ja jó.
Ntaniel kihúzott a partra és ketten kézenfogva hazamentünk. Nem beszéltünk, mégis olyan volt mintha végig arról dumáltunk volna hogy, mennyire szeretjük egymást. Nagyon szertem. És miután hazakísért ott is maradt nálunk, estig. Nagyon élveztem a szobámba csak mégjobban megismertük egymást ás mitoszokat nézegettünk a laptopomon. Egy igazi álom volt az a délután. Nagyon élveztem és úgy láttam hogy ő is. Mikor elmnt nagyon szomorú lettem és a szobámba sírtam. Sírtam, mert annyira szép volt és vége. De kb egy óra múlva magvigasztaltam magam azzal hogy holnap úrja kezdődhet az álom, és remélm nem rémálom lesz belőle. Reggel mikor felébredtem gyors összekaptam magam és elindultam a suliba. Mikor beértem bementem az osztályterembe és ott volt életem szerelme. Igen simán ki merem jelnteni hogy Nataniel életem szerelme. Én nekem ő a világon a legfontosabb. Mindennél jobban szeretem. Odamentem hozzá.
- Szia. -köszöntem boldogan és vidáman
- Szia. Hogy aludtál?
- Szuperjól. És te?
- Igen. Szépet álmostam. -mondta szégyenlősen Nataniel
- Akkor jó. Mit álmodtál? -kéérdeztem kíváncsian
- Bátor voltam...
Ajj, azt hittem rólam álmodik. Persze ezt nem várhatom el tőle. Ha neki az a szép amikor bátor akkor nekem rendben. Amúgy meg, ő nem is nyuszi tehát nem értem miért mondja azt hogy bátor akar lenni. Nataniel elkezdte folytatni az álma leírását.
- ....és elhívtalak randizni.
Úr Isten! Most akkor mégiscsak velem álmodott. A tündérmese folytatódik. Ez egy álom ami olykor rossz, olykor jó. Sőt, néha hiper-szuper jó.
- Oh az jó. -mondtam türelmtlnül
- És most is az akarok lenni.
- Ez mit jelent? -kérdztem mosolyogva
- Azt hogy gyere velem randizni. Kérlek.
Hm, maradok nyugiba. Ó de nem megy. Elhívott randizni. Randizni. Én mostmár tényleg egy álomvilágban élek. Szinte minden tökéletes.
- Jó. És hol, és mikor? -kérdeztem izgatottan
- Ohm, mi lenne ha ma három órakkor a parkban találkoznánk?
- Igen az nekem jó.
- Akor majd ott találkozunk. Szia.
Elment. Mikor vége volt a sulinak és hazamentem akkor olyan csinsra próbáltam tenni magam hogy egész délután azon ügyködtem. Mikor ljött az idő elmentem a parkba és ott volt Nataniel. Odamentem hozzá.
- Szia Ella.
- Szia.
- Mielőtt elmennénk a kávézóba ahova tervztem, azlőtt...
Nataniel nem fejzte be a mondatát, csak felém hajolt és megcsókolt.....