11. fejezet Csak rá számíthatok
Hát igen. Most már nem panaszkodhatok, jól érzem magam és tudtam, vagyis inkább csak reméltem hogy ez is egyszer meg fog történni. Nagyon jó mostanság az életem. Kivétel az átváltozások. Azok még mindig megvannak és eddig még nem fajultak szerencsére. Nataniellel a csók után elmentünk a kávézóba és ittunk egy kapucsínót közben beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam, mikor hazakísért, eköszönt és azt mondta hogy holnap elmehetnénk ketten úszni egyet a tengerben. Én persze rávágtam az igent. Nagyon rendes tőle hogy ennyire figyel rám. Nagyon jól esett ez az ajánlat. Másnap délután valóban jött és mentünk. Anyukám megkérdezte hogy ha úszni megyünk akkor miért nem viszek fürdőruhát és a többi szükséges holmit. Ezért muszáj volt megváretni Natanielt és összepekolni. Elég kínos volt. Viszont gyalog elindultunk a tengerpartra. Mikor mindketten belementünk a vízbe átváltoztam. Eggyütt úsztunk egy ideig. Azután elfáradtunk és kimentünk volna a partra. De ez nem jött össze azért mert nem változtam vissza. Mind a ketten megijedtünk hogy mi van. Én csak tanácstalanul néztem rá. Nataniel megszólalt.
- Na most meg mi történt? -kérdezte ijjedten Nataniel
- Nem tudom, de nem lehet valami jó.
- Mit tegyünk?
- Nem tudom. Ilyen még nem volt.
- Akkor most miért van?
- Már megint romlott a helyzet. Szinte naponta egyre rosszabb. -mondtam
- Akkor ez most azt jelenti hogy nem fogsz tudni átváltozni?
- Nem tudom.
Erre nem számítottam. A legrosszabb amit el tudtam képzelni az ez. Most mit csináljunk? Natanil arcán azt láttam hogy fél. És én is félek. Mind a ketten félünk. Nem tudom hogy melyikünk pazázik most jobban. De ha örökre ilyen is maradnék mit mondanék anyuéknak? És mi lesz Nataniellel és velem. Vártunk. Vártuk hogy minden egy szempillantás alatt megjavuljon és haza mehessünk. De kb fél órát vártunk kint a paron, desemmi. Nem történt smmi. Én ott feküdtem sellőként, ő meg ott ült velem szemben és próbált vigasztalni.
- Semmi baj Ella. Minden rendben lesz. Csak kell egy kis idő. -nyugtatott Nataniel
- De mégis mennyi idő? Egy nap? Egy hét? Vagy több?
- Nem tudom, csak azt hogy már nem kell sokat várni.
- Ebben én nem lennék olyan biztos. Lehet hogy már soha többé nem fogom látni anyuékat, és a barátaimat és ami a legfontosabb...
Nataniel belevágott a mondatomba.
- Én mindig itt leszek. Még ha minden nap ki kell ide jönnöm, akkor én jönni fogok.
- Ezt tudod hogy soha nem várnám el tőled. -mondtam reményvesztve
- De én azt akarnám.
Ezek után nem sokat bszéltünk. Csak vártunk. Majdnem három óra hossza ott volt velem. És várt. Velm eggyütt. Nagyon örültem neki hogy legalább egy valaki mellettem állt, de én ezt nem tudom elvislni. Mit fogunk mondani anyuéknak. Beesteledett. Már nem bírom hogy Nataniel miattam itt ül és csak idegeskedik. Hozzászóltam.
- Nem muszáj itt maradnod, csak kérlek ha mész mondj valamit anyuéknak hogy miért nem mentem haza.
Nataniel a fejét rázta.
- Nem megyek haza nélküled.
- Pedig egyszer muszáj lessz.
- Nem. Én sem megyek haza.
- Akkor mind a kettőnket keresni fognak. -mondtam türlmetlenül és egyben idegesen
- És? Néha muszáj azt tenni ami nem helyes.
Jézus Isten! Nataniel rosszul van vagy mi? Ilyet az ő szájából soha de soha senki nem hallott még. Nagyon meglepődtem. Ezt mondta csak miattam? Ez, ez nem lehet igaz.
- Ezt mintha nem te mondtad volna. -mondtam csodálkozva
- Tudom. De most ez van.
Nataniel ásított. Egész álmos lehet ahogy látom. De én is fáradt vagyok. Tényleg haza kéne mennie. Nem várhatom el tőle azt hogy itt a homokban aludjon. Ráadásul elég erősen fújt a szél. Elkezdtünk fázni is.
- Álmos vagy? -kérdeztem Natanielt
- Á nem, csak egy kicsit.
- Nem kell itt maradnod.
- Jajj Ella, még hányszor mondjam el hogy itt maradok?! emelte följebb a hangját idegesen Nataniel
Igaza van. Tudom felfoghatnám hogy itt akar fagyoskodni velem, de ő meg azt foghatná fel, hogy én nem azért mondom hogy menjen haza mert egy mártír vagyok, hanem azért mert nem bírom nézni hogy neki valami rossz, és nm érzi jól magát.
- Nem kell üvölteni. Én nekem is van egy olyan érzésem hogy bűntudat. Ami a normális... a normális...
Nem tudtam befejezni a mondatom. Azt akartam mondani hogy normális ember vagyok. De én nem vagyok ember! Én egy szörny vagyok. Elsírtam magam. Egyszerűen nem tudom fölfogni ezt az egészet. Borzalmas.
- Ella mi a baj? -kérdezte aggódva Nataniel
- Nem tudom kimondani hogy ember vagyok. Mert lássuk be, nem vagyok az. Nem vagyok az.
A végére teljesen elhalkultam és az utolsó mondatom már csak motyogtam. Nataniel letörölte a könnyeimet.
- Te ember vagy. Nem te választottad ezt az utat, és nem tehetsz erről az egészről.
Erre csak sírtam tovább. Nem tudott akkor megvigasztalni senki. Már hulla fáradt voltam. Lefeküdtem a homokba. A víz kicsapott a partra és éreztem, hogy nagyon hideg. Odébb kúsztam hogy ne érjen a jeges víz. Miután elhelyezkedtem Nataniel odafeküdt mellém és elaludtunk. Tényleg ott maradt velem egészéjszaka. Reggel mikor fölkeltünk még mindig uszonyos voltam. Hát ez nem igaz. Még mindig. Ntaniel rámnézett és csalódottan mondta.
- Hát akkor majd délelőtt haza kell ugranom ha nem baj.
- Nem miért? -kérdeztem egy kicsit kómásan
- Mert valamit enni is kéne nem?
- Ja de persze. Menj csak.
- De még később mert nem akarok összefutni otthon senkivel.
- Értem. Én addig szerzek magamnak valamit. Vagy inkább úszok egyet. De egyszerre csinálom mind a kettőt, szóval mindegy.
- Én nem tudok a szabadban halat sütni. -mondta kínosan Nataniel
- Én nyersen eszem.
- Fújj. Inkább hozok neked valamit. Jó?
- Nem. Meg kell szoknom.
- Vissza fogsz változni, szóval nem kell. Lehet hogy csak percek kérdése. -mondta reménykedve Nataniel
- Jó. Akkor legyen úgy.
- Na én inkább megyek oké?
- Oké.
Natanil elment. Én addig úsztam egy keveset. Utána csak Nataniel érkzését vártam. Kb négy óra hosszát vártam és kezdtem aggódni. Lehet hogy mégis volt otthon valaki és elküldték iskolába? Nem tudom. Majd biztos jön ha tud de én már elég éhs vagyok. Egyszercsak megláttam Natanielt közeledni. Megörültem hogy nincs semmi baj.
Viszont ez az öröm nem tartott sokáig, mert mikor odaért hozzám szinte sírva térdre esett és az inge hátul csupa vér volt....