19. fejezet Minden könyebb
Ezt el sem tudom hinni. Én egy igazi idióta vagyok. Tudhattam volna hogy Meloy csak kamuzik, de én a hamisnak hittem és most teljesen tönkrement minden. Nem tudom mit is tegyek. Én ellöktem magamtól azokat akik szeretnek és most olyan ürességet érzek mint még soha. Nem is tudom most ezt feldolgozi. Mit is kellene most tennem nem tudom, csak azt hogy egy keveset egyedül kellene lennem. Nem vagyok egy magányod típus nagyon, de most szükségem van egy kis időre amég átgondolom ezeket a dolgokat. A lelkem nem bírja ezt tovább, sírva fakad. De csak legbelül. Kívül egyszerűen csak nézek magam elé mint aki nem gondol éppen semmire. Melody durcás és hisztis hangon válaszolt.
- Akkor nem kéne megint szédíteni.
- Melody én...
Melody beképzelt hangon folytatta a hisztijét.
- Nem kell mentegetőzni. Csak akkor hagyj békén!
Melody nagy peckesen elment. Natniel éppen indult volna amikor én is felálltam és nekem jött. Tágra nyílt szemekkkel vetteészre hogy én itt vagyok és voltam. Én csak bűnbánóan néztem rá, de nem a szemébe mert nem bírtam ki azt hogy én őt megbántottam.
- Mindent halottál? -kérdezte Nataniel
- Igen és...és sajnálom. -mondtam őszinte szavakkal
- Sejtettem.
- És, mit modasz? Meg tudsz nekem bocsátani? -kérdeztem reménykedve
- Fogalmam sincs.
Erre a mondatra nem válaszoltam csak elrohantam. Natanielt teljesen megértem. Nem tudja. Ez nekem vagy egy kínos nemet, vagy egy késleltetett igent jelent. De én még ha igent is jelen akkor sem bírok mr több embert megbántani. Ezért kirohantam a partra és habozás nékül beleugrottam a vízbe. Egy pillanatig jó érzés volt a vízben úszni. De ez nem tartott sokáig mert elkezdtem fulladozni. A nyakamhoz kaptam mert nem tudtam levegőhöz jutni. Csak ott vergődtem a tengerben amikor az uszonyomban erős fájdalmat éreztem. És mikor odapillantottam csak azt láttam hogy az uszonyom elkezdett nőni. Egyre hosszabb lett és más színű is. Kék. Kék az uszonyom ami eddig olyan zöldes színű volt, ám mégsem tért el nagyon az emberi bőr színétől sem. Az oldalamon és az arcomon erős szúró érzés tört rám. Olyan volt mintha...mintha....hirtelen minden elhomályosult és én nem voltam magamnál. Ha most elájulok azt nem élem túl. De mostmár mindegy mer.........Elájulam
Este van. Felébredtem. A hold fénye igen erősen világította meg a tengert. Nagyon szép, szinte varázslatos az éjszaka. Várjunk csak! Én itt fekszem egy partszalkaszon a homokban. Mikor felültem azt láttam hogy erős vörös a hajam. Volt benne egy kicsi hínár is. Nem tudom hogy kerültem ide csak azt, hogy sellő vagyok mégpedig kék uszonyú és vörös hajú. Az agyamban keveredtek a gondolatok. A nyakam...fájt. De ez most elmúlt. Megfogtam és éreztem hogy nagyn furcsa és recésebb. Nem tudtam hirtelen mit is tegyek. Nem értettem azt hogy most miért vagyok más. Ez a változás nekem nem nagyon jön be. De ha muszáj, megszokom. Bele akartam csúszni a vízbe de véletlen csúszás közben megcsikarta a derekam egy kavics. Elég elhagyatottnak tűnt ez a szakasz ezért hangosan kiálltottam:
- Aúúú!
Aztán megint csak ezt tudtam mondani mert elharaptam a számat. Ige csak akkor vettem észre hogy a két szemfogam egy kicsit élesebb és nagyobb lett. Ezek ellenére elkezdtem úszni, de csak ott a part körül, mert vártam. De nem tudtam hogy mire, csak vártam. Egy fél óra múlva furcsa módon a kedvenc zenémet halottam meg. Kicsit közelebb mentem a parthoz és megláttam a táskámat. Gyorsan kikúsztam a partra és kivettem a táskából a mobilt. Aki hívott az nem más mint: Nataniel. Én ahogy ránéztem rögtön a könnyek tengerében úsztam. Felvettem és Nataniel idegesen szólt bele.
- Ella, Ella, itt vagy? -kérdezte aggódva
- Igen, itt vagyok. -mondtam szipogva
- Jesszus hol vagy?
- Miért hívsz? -kérdeztem vissza mert nem akartam az orrára kötni a hollétemet
- Mert már elmúlt éjfél. Nem tudtad? -kérdezte idegesen Nataniel
- Nem.
- Ha nem mentem volna ma el ozzát akkor senki sem keresett volna.
- Anyuék sem? -kérdeztem
- Anyudék nincsenek otthon. Ahogy Melody szülei sem csak Melody. De ő nem szólt senkinek. Szóval mondd meg hogy hol vagy! -mondta Nataniel sürgetően
- Itt vagyok.
- De Ella, hol van az az itt??
- A parton. -mondtam
- Mármint a tengerparton?! Ella, akkor most megint várhatunk ott napokig még végre visszaváltozol!
- Nem kell. Te ne gyere ide, nem akarom hogy te bűnhődj miattam. Amúgy is, én már örökké ilyen fogok maradni. -mondtam meggyőzően
- Nem. Én nem engedem. Csak mondd meg hogy pontosan hol vagy!
- Nem...
Leraktam a telefont. Nem akartm hogy megint olyan legyen a helyzet mint múltkor. Nem is törődtem túl sokat ezekkel a dolgokkal. Monduk nagyon jó lett volna látni őt, és élőben beszélni vele, de nem. Ez csak nekem lett volna igazán jó. Ezért majd egyszer ő is, és én is beletörődünk ezekbe a dolgokba. Visszacsúsztam a tengerbe és úszkálni keztem. De ez nem tartott sokáig. Az úszás alatt csak a telefonos beszélgetésre tudtam gondolni és közben eszembe jutott hogy mennyi lehet az idő, ezért vissza mentem a partra és megnéztem a telefonom: tizenhárom nem fogadott hívás, hét üzenet és az idő nem más mint hajnali három óra. Na most nem tudom hogy mikor telefonált. Mikor letettem a telefont hangos kiálltásokat halottam. Valaki a nevemet kiálltozza. Egyszercsak az eggyik szikla mögül felbukkant Nataniel.
Mikor meglátott gyorsan odarohant hozzám és megcsókolt, majd szorosan megölelt. Én nagyon összezavarodtam. Ez felérne egy igennel? Nagyon úgy éreztem hogy csak gyengeségből jöttem ide. Már megint csak hittem és nem kérdeztem. Időt sem hagytam a válaszra. Nataniel is egy kevés könnyel a szemében azt mondta:
- Te tényleg azt hitted hogy nem bocsátok meg neked? -kérdzte mosolyogva és egy kicsit szipogva
Erre én teljesen meglepődtem. Nem tudtam mit fog mondani, de erre akérdésre nem számítottam, természetesen jó értelemben.
- Nem kelett volna? -kérdeztem vissza mosollyal az arcomon
- Hát, nem.
- Nem tudtam mit higgyek, mert én nagyon megbántottalak. Ezért.
- Ella, egyet jegyezz meg! Ha rajtam múlik, mi örökre együtt leszünk.
Ez a mondat nagyon megható volt, de sajnos ennyi változás tán nem hiszem hogy még valaha lehetek ember. És ez nagyon bántott.
- Nataniel, rajtam sem múlna de ugye tudod hogy előbb, vagy utóbb ez lett volna ami most van. -mondtam szoromúan
- Mármint? -kérdzte zavarodottan Nataniel
- Soha nem lehetek már ember.
- Ilyet ne mondj, mert nem igaz! Csak pár nap. -mondta reménykedve
Én félig ízben, félig a parton ültem de, ezen hamar változtatam,teljesen kicsúsztam a vizes homokra. Natniel csak ránézett és megcsókolt.
- Minden rendben lesz.
Az járt a fejemben hogy één nem akarok többet sellő lenni.
- Ember akarok lenni.
Erre visszaváloztam. Nagyon megörültünk mind a ketten. Gyorsan összepakoltuk a cuccom és elmentünk a mi házunkba. Ott felmentünk a szobámba és anyuék még mindig nem volta otton. Nataniel leült a székbe és mosolygósan megkérdezte.
- És akkor már nem vagy sellő?
- Hát, nem is tudom. Próbáljuk ki.
Lementem és hoztam fel a szobába két pohár vizet és átváltoztam. Ez nem jött be. Viszont megint kimondtam azt amit a parton és isszaváltoztam.
- Lehet irányítani? -kérdezte Nataniel
- Azthiszem. Ha igen sokkal könnyebb lesz.
Azután kimondtam megint, de csak azelőtt hogy ittam volna. Ésnem változtam át.
Tehát tudom szabályozni az erőmet...