29. fejezet Segítség, Lysander női ruhába van!
Oh, csak ezt ne! Ez a három liba kihívta a rendőrséget?! Ez nem lehet igaz! Én gyorsan megszorítottam Nataniel kezét. Egyszerűen megijedtem. Nem tudtam hirtelen mihez kezdeni. Nem tudom hogy a futás megmentett-e volna de, meg sem bírtam mozdulni. Teljesen lefagytam Nataniellel együtt. Jó bulinak ígérkezett, és hát az is volt. De végülis az igazán jó partykat mindig a rendőrség fejezi be. A rendőrautó megállt és leparkolt az út mellé. Majd kiszállt egy alacsony, félig kopasz, negyvenes férfi. A bőre komolyan mondom olyan fehéh volt, mint a tej. Odasétált hozzánk és kérdő pillantásokat vetett először Natanierre, majd rám. Egyszercsak mély hangon szólalt meg.
- Ezért ugye tudják hogy be kell velem jönniük? -kérdezte kis mosollyal az arcán
- Csak azt ne! Kérem... -mondta könyörögve Nataniel
- Tényleg, mi csak...csak...sajnálom. -mondtam elég tehetetlenül
A rendőr elkezdett kedvesen nézni ránk, mintha megértette volna a helyzetet. Szerintem abból jött rá hogy mi ne vagyunk rosszak amikor Amberék felhívták őket.
- Muszáj most bevinnem titeket, de a szüleitek ha értetek jönnek már távozhattok is onnan. Na, gyertek. -mondta olyan nyugtatóan ahogy csak tudta
Ezután mi sem szóltunk egy szót sem, csak engedelmesen beszálltunk a kocsiba és vártuk amég a rendőr bemegy a házba és szól Ambernek meg a barátnőinek. Nekem végig csak az volt az eszembe hogy mit fogok mondani én anyuéknak. Ezután már biztosra lehetett venni hogy Nataniel szülei kitiltanak még az utcából is. Hosszas percek után visszajött a rendőr, beült az autóba és elidultunk. Elég hamar odaértünk, gyorsan kiszálltunk az autóból majd mikor bementünk ott állt egy nagyon magas és izmos harminc év körüli kopasz férfi. A másik rendőr kiment, és a nagy darab a kezembe nyomot egy telefont. Én gyorsan bepötyögtem rajta anyu számát és felhívtam őt.
- Igen, tessék? -szólt a telefonba hivatalos hangon anyu
- Szia anyu én vagyok az Ella. Itt vagyok a rendőrségen de ne aggódj nem komoly a dolog csak értem kellene jönni és otthon mindent elmondok.
- Mit csináltál?! Miért kell neked mostanság ilyen dolgokba keveredni?! Tudod mit, ezért nem fogok hazautazni, majd kijössz onnan ahogy akarsz! -rivallt rám anyu a telefonon keresztül majd még mielőtt egy szót is tudtam volna szólni, lecsapta.
Ezután szótlanul visszatartva a sírást átadtam Natanielnek a telefon. Ő intett a fejével, elvette majd megkérdezte:
- Nagyon dühös volt?
- Igen.
- És mikor jön érted?
- Nem jön. Azt mondta...hogy ezért nem hajlandó haza jönni.
Nataniel megfogta a kezem, a szemembe nézett és azt mondta:
- Valahogy kijutunk. De ha nem gond én inkább nem hívnám anyut mert max engem vinni el, te meg itt maradnál. Ki kell találnunk valamit.
- Mondjuk Rosa?
- Na ez jó lehet. Ők kiadják magukat a szülőknek, és kijutunk. Hívom is Rosat.
Kétszer is megpróbálta őt felhívni, de semmi. Majd megpróbálta felhívni Castielt, aki fel is vette.
- Mi van? Ki az? -szólt bele a telefonba unottan a telefonba Castiel
- Szia, én vagyok az Nataniel. Segítened kéne.
- Nem.
- Kérlek.
- Nem. -mondta ugyanolyan semlegességel mint azelőtt
- Nagyon fontos. Ha megtudod büszke leszel rám. -mondta biztatva Nataniel
- Na mi az?
- Itt vagyunk a rendőrségen és a szülők nem hajlandók minket kihozni innen, és azt kérnénk hogy...
Castiel hatalmas hahotázásnak kezdett.
- Folytathatom? -kérdezte idegesen Nataniel
- Várjál, várjál! -mondta röhögve Castiel
- Hm...
- Na jó...khm...mondjad.
- El tudnátok játszani a szülőket Rosaval?
- Hát most éppen kicsit összevitáztunk szóval...várj!
- Mi az?
- Lysanderrel fogadtunk egy focimeccs közben és én nyertem ezért, meg kell tennie amit mondok.
- És? -kérdezte tudatlanul Nataniel
- Majd meglátod! Azonnal indulunk! -köszönt el nevetne Castiel
Nataniel letette a telefont és közölte velem hogy nemsoká jönnek. Azután arról beszélgettünk hogy mit mondott nekem anyu, meg hogy Amberék tudták-e hogy mi csináltuk azt a házukkal. Ezek csak szimpla kérdések. Közben végig az járt az eszemben hogy Castiel nem aka-e minket átverni. De én nem is tudom. Majdnem egy órán át beszéltünk a semmiről, közben a rendőr öt percenként bejött és mgekérdezte hogy mikor jönnek már a szülők. Mi folyton nyugtattuk hogy nemsoká itt lesznek. De közben már teljesen azt hittem hogy az a mindjárt soha lesz. Egyszercsak kinyílt az ajtó és a igencsak kikerekedett a szemünk mikor megláttuk hogy Castiel jön be rajta egy öltönybe nagy karórával a csuklóján, ráadásul a haja Dicapriosan hátra volt nyalva, és bajuszt viselt. Amikor teljes egészében belépett azt kérte az őrtől hogy menjen ki. Ahogy kilépett az ajtón Nataniel és én hatalmas nevetésben törtünk ki. Majd Castiel szólalt meg.
- Na, szexi apuka vagyok? -kérdezte viccelődve
- Nagyon. -mondtam nevetve
Castiel hirtelen elváltoztatott mély hangon szólt ki az ajtón.
- Hol vagy már asszony?! -majd visszofordult s halkan vigyorgott ránk
- Hozd ki őket khm, kincsem! -mondta egy fura magas nőies hang
- Gyere már asszony!
Hirtelen Nataniel kinézett az ajtón és mikor visszafordult, szó szerint elesett úgy nevetett. Én csak kérdezősködtem, de ő egy olyan két perces hahaota után szólt ki.
- Gyere már be anyu!
Erre Castiel is kiszólt.
- Asszony, fogadás! Tudod a fogadás!
- A francba!
Majd a legnagyobb meglepetésemre bejött Lysander, női piros, hosszú ruhába. A száján vérvörös rúzs volt, és ráadásul elég bénán, de ki volt szempillaspirálozva. Rövidke hajába egy hatalmas rózsa díszelgett. Hosszú szőrös lába egy kicsit kikandikált a ruha alól ami hogy is mondjam...nem volt szép lávány. Ráadásul testszínű harisnyába volt meg fekete kopott tornacipőbe. Becsukta maga után az ajtót és nagy sóhajtva elkezdte mondani:
- A fogadás és a vita keveréke... hát igen...így is kell hazamennem.... elég lett volna ugyan egy apuka... de már mindegy. Mindegy...
Mi csak nevettünk és nevettünk. Egyszerűen abban a pillanatban azt hittem hogy sosem fogom abbahagyni a nevetést. De most hogy itt vannak a szülők mehetünk is. Kimentünk az ajtón és az utcán magára húzott Lysander egy nagy női kabátot. Castiel nagy vigyorogva ránézett és megkérdezte:
- Jó a divtérzékem?
- Hát nagyon. -mondtam neki elismerően
- Tudom. -mondta elégedetten Castiel
- Na jó, de most menjünk már végre haza! Hulla vagyok. mondta Nataniel ásítva és fáradtan
- Mit meg nem teszek érted... azaz értetek. -javította ki magát hirteen Lysander
- Lysander... -szólt egy kicsit kínosan Castiel
- Sajnálom...
Lassan hazaértünk és ahogy kinyitttuk az ajtót Castiel közölte hogy pasis estet csinálnak...csak épppen nálam. Na ne! Csak ezt ne! Én őszintén nem vagyok oda azért ha a fiúk partyznak...de mivelhogy ez nem volt kérdés hanem kijelentés csak rákérdeztem.
- Engem nem kellene véletlenül megkérdezni?
- Nem. -mondta Castiel
Nataniel odafordult felém és a fülembe súgta:
- Kérlek...
- Hm, nem mondom szemetek vagytok...
- Nah, akkor te tudod hova viszik a szemetet Ella? -kérdezte Lysander
- Persze a szeméttelepre. -mondtam neki értelmesen
Majd Castiel is odafordult hozzám aminek az lett az eredménye hogy az összes pasi körül áll csak éppen Castiel és Lysander tudják miről van szó, Natanielnek meg gőze sincs róla...
- És mi melett van a szemétttelep? -kérdezte Castiel
- Az erdő melett. -feleltem
- És van sátrad? -kérdezték egyszerre a fiúk kivéve Nataniel, ő ezen a kérdésen igencsak elámult
- Nem tudom... erre mi a helyes válasz? -kérdeztem gyanútlan mosollyal
- Az hogy van? -kérdezett rá Nataniel
- Bingó! -kiáltotta Lysander
- Na szedelőzködjetek! Mind a ketten és mi is jövünk egy fél óra múlva. Siessetek! -mondta Castiel és még mielőtt bármit is szólhattam volna megragadta Lysander karját is kivezett őt a házból
Én leültem fáradtan a kanapéra és csak annyit tudtam kérdezni: Éjszaka az erdőbe?
Nataniel leült mellém és megfogta a kezem majd megcsókolt. Ebből csókolózás lett mire rájöttem hogy gyorsan kellene pakolni mert indulás van. Én lassan felálltam és bementem a szobába. Gyors összepakoltam ami kelett köztük kabát pulcsi takaró sátor stb. Mire végre készen lettem addigra már a fiúk tíz perce ott ültek a konyhába. Mikor kiértem hozzájuk csak Nataniel szólalt először meg:
- Te hány napra jössz?
- Csak úgy szólok egy éjszaka nem egy hét. -mondta mosolyogva Castiel
- Nyugi, már itt vagyok és mehetünk.
Este tizenegy óra fele elindultunk gyalog az erdőbe. Közben csak a mai nap fényes eseményeiről beszéltünk, közben Castiel vérfagyasztó rémsztorykat mesélt nekem, és a végén már igencsak kétszer is átgodoltam hogy nem akaraok-e visszafordulni. Azoktól az átkozott bagolyhangoktól pedig frászt kaptam. Egyszercsk a storyigatás közben megkérdeztem:
- És hol is fogunk aludni?
- Hát majd egy szimpatikus helyen. -mondta Lysander
Mikor már az erdő szélétől egy kicsit beljebb értünl egy fursa kis faházikót vettünk észre.
- Menjünk be! -mondta Lysander olyan hagsúllyal mint, mikor egy ovis be akar menni a játszóházba
- Bemegyünk, sőt, bent is fogunk aludni. -mondta Castiel
Én erre rémülten szólalatam meg.
- Nincs az az Isten!
- Majd velem alszol. -mondta Nataniel
- Nem!
- Akkor kivel akarsz aludni? -kérdezte Nataniel szivatás képp
- Szerinted? Arra értettem a nemet hogy nem alszom ott benn!
- Akkor egyedül itt kint... -mondta Castiel
- Na jó.
Bementünk a kis házikóba ami nagyon poros és koszos volt, ráadásul sötét is. Castiel talált egy kis gyertyát és azt meggyújtotta. Leterítettük a hálózsákokat és körbeültük a gyertyát. Lysander nem nézte jó szemmel hogy én Nataniellel voltam, de végül is nem érdekel annyira. Castiel belekezdett egy rémtörténetbe. Nagyon félelmetes volt, de mikor a közepére ért egyszercsak kinyílt az ajtó és a gyertyát elfújta aza ajtón beáradó szél...