7. fejezet A bál
Nataniel és én eggyütt? Gyönörű álom. Igen! Igen! Igen! De én nem akartam ennyire kimutatni az érzéseimet. De belül, nagyon sikítottam és úgy vert a szívem, hogy azt hittem kiesik a helyéről. Hajrá csajszi, csak lazán.
- Persze mehetünk eggyütt is. -mondtam visszafogott mosollyal az arcomon
- Akkor rendben. Tudod, nekünk DÖK-ös diákoknak egy órával a bál előtt kell megjelenni a készülődés és díszítés miatt. Ez ugye nem okoz gondot?
- Nem, persze hogy nem. Nekem megfelel.
- Rendben. Akkor majd hatra megyek érted. Oké? -kérdezte izgatottan Nataniel.
Nem hittem volna hogy ő is ennyire örül annak hogy meghívott mint én. Úr Isten! Még mindig nem tudom elhinni hogy tényleg vele megyek.
- Persze nekem jó. -mondtam
- Akor majd még beszélünk. Szia.
- Szia.
Nataniel kiment a teremből. Én leültem egy székre és elkezdtem ábrándozni, amikor rájöttem hogy nincs báli ruhám. Én sajnos ebben a városban nem ismerek egy jó üzletet sem. Na jó, egy üzletet sem ismerek. Majd délután megkérem Rosat hogy segítsen. Becsengettek. Gyorsan bementem a kémia terembe és szó szerint végig vigyorogtam az órát. A tanár nagyon furcsán nézett rám, és óra végén megkérdezte hogy jól érzem e magam, nem vagyok e lázas. Én próbáltam nyugtatani hogy az ég világon semmi bajom sincs. Az már csak kérdés hogy elhitte. Mikor végre hazamentem megírtam a házim, és felmentem a Facebookra. Nagy szerencsémre Rosa pont fönnt volt. Ráírtam.
- Szia Rosa, te értesz a ruhákhoz?
- Mintha nem láttad volna még a ruháimat. Még jó hogy értek.
- Nem tudnál nekem segíteni? Nem ismerek egy üzletet sem.
- Báli ruhát akarsz venni?
- Igen. -helyeseltem a gépen keresztül
- Ki hívott meg? :)
- Senki. Csak nincs báli ruhám.
- Aha, persze. Ki vele! Ki hívott meg?
Nem tudtam hirtelen hogy elmondjam e neki. A mostani személyiségét nem ismerem valami jól. Nem hiszem hogy ezt most meg akarom vele osztani. Mondjuk, a bálon úgyis meglátják majd. Hm, legyen inkább meglepetés.
- Aki kíváncsi hamar megörgszik.
- Na jó, előbb vagy utóbb megtudom.
- Efelől nincs kifogásom, tisztában vagyok ezzel is. De majd meglepődsz.
- Oké. Kint a kapunk előtt találkozunk jó?
- Oké.
Két óráig vásároltunk. Nem nagyon volt olyan ruha ami az én stílusom, de a végén sikerült. Egy fehér, kb térdig érő, fodros báli ruhát választottunk. Nekem nagyon tetszett. Rosa nem igen helyeselte azt a ruhát, de ő nagyon más mint én.
Nagy nehezen elteltek a napok, végre eljött a bál estéje. Most öt óra ötvenöt van. Natanielt várom. Eléggé kicsíptem magam. Közben az átváltozós ügy egyre csak romlott. Már ahányszor vízhez érek átváltozom. Ráadásul ma ittam és átalakultam. Az ivástól. Ez reggel történt, azóta nem volt. Remélem a bál alatt nem lesz ilyen. Egyszercsak csöngettek. Huh, kinéztem az ablakon, és Nataniel az. Hát elindultunk gyalog. Mikor odaértünk ott voltak a díszek, az ételek, italok, minden amit nekünk kellet a helyére rakni. Éppencsak készen lettünk. Az összes diák ott tobzódott a suli ajtaja előtt. A készülődésünk alatt Lysander próbált mivel ő volt az énekes műsorszám. Mikor beengedték a tömeget, szebbnél szebb ruhákat láttam. A bál elkezdődött. Pont a koktélokat szolgáltam fel mikor belebotlottam Rosaba.
- Szia Ella! Jó a buli? -kérdezte Rosa kissé kiabálva mert pont akkor ment a rockos zene
- Szia! Persze, egész jó.
- Akkor oké. Nem táncolunk?
- Bocsi de egy ilyen koktélostálcával kicsit nehéz lenne, de ti csak szórakozzatok!
- Hát jó, menni fog.
Mikor megfordultam hogy menjek tovább véletlenül begbotlottam és beleestem egy lányba, akire rá is borultak az italok.
- Te szerencsétlen! Nézz már előre! Tönkre tetted a ruhám! -rivallt rám a lány
- Úgy sajnálom, ne haragudj, nem direkt volt.
- Sajnálhatod is!
Az arcomba nyomott egy sütit és kiment a teremből. Én beszaladtam a wc-be és lemostam a sütüt az arcomról. Nem volt valami kedves egyéniség az biztos. Mikor kész lettem felvettem egy új tálcát, megpakoltam és mentem felszolgálni. A bál végéig felszolgáltam, nem beszéltem senkivel az esésem után. De nem volt rossz mert jó volt a zene és ettem süteményt is. Hm, finom volt. Mikor vége lett a bálnak mindenkit hazaküldtek és csak a DÖK-ös diákok, vagyis mi maradtunk ott. A zene továbbra is ment. Szinte csak pörgós zene volt, én leültem és néztem ahogy a többiek táncolnak. A vége felé bejött egy lassú szám. Majdnem mindenki párba állt. A legnagyobb meglepetésemre odajött hozzám Nataniel és megkérdezte:
- Van kedved táncolni? Ha már eggyütt jöttünk a bálba?
Huh, ne már! Felkért táncolni? Felkért táncolni! Ez életem legjobb estéje! A legeslegjobb! Ez az én napom! Ez olyan mint egy álom! A legszebb álmom!
- Igen, vagyis, nem tudok táncolni.
- Gyere majd én segítek. -mondta mosolygósan Nataniel
Nataniel megfogta a kezem és elvezetett a táncoló tömeg mellé. Én ott olvadoztam, csillogó szemekkel. Elkezdtünk táncolni. Szerencsére egyszer sem léptem a lábára. Valahogy végigtáncoltam a zenét botlás nékül. Amikor vége lett Nataniel azt mondta:
- Tudsz te táncolni. -mosolyodott el
- Csak ha nagyon szeretnék.
Nevettünk. A takarítók megkegyelmeztek a DÖK-ös diákokon és elvállalták az egész tatarítást. Mi Nataniellel elvettünk két ásványvizes poharat és a folyosón elkezdtük inni. Közben beszélgettünk. Nataniel hazakísért. Mikor elköszöntem és bementem volna a kapun Nataniel utánam mondta:
- Várj!
Becsuktam a kaput. És visszamentem hozzá.
- Tessék?
Nataniel hirtelen felém hajolt és megpuszilta az arcom....