8. fejezet Túl sok változás
Megpuszilt. Oké, maradj higgadt Ella! Csak nyugi. Lazán. De nem tudom elhinni. Nem tudom. Mostanában minden olyan jól alakul. Bácsak így maradna! Hm, bárcsak. De most minden jó és ez a lényeg. Megpuszilt. Igen, pont engem. Most már bátran ki merem jelenteni hogy tetszik.
- Jó éjt! -montda fülig érő szájjal Nataniel
- Jó éjt!
Azzal elsétált. Nem hittem volna hogy valaha ez lesz és ilyen romantikusan. Nagyon boldog vagyok. Nagyon, de nagyon, de nagyon. Mikor bementem nem szóltam senkihez egy szót sem csak Melody kereste a társaságomat. Olyan boldog voltam hogy nem is figyeltem senkire. Melody viszont csak hozzám szólt:
- Te mikor jöttél haza? -kérdezte erőltetetett kedvességgel
Én hirtelen dühbe jöttem erre a hamis mosolyra és teljesen kifordultam magambó akaratom ellenére. Ez furcsa volt.
- Mit erőlteted magad?! Úgy se leszel szebb és jobb se! Ahoz egy magadfajtának több kell! Mivan, elakadt a szavad?!
- Én csak próbáltam kedves lenni. Bocsi de most amúgy mi van veled? Ilyen még nem voltál.
Nagyon ideges voltam, de nem tudtam hogy mégis miért. Tombolni akartam, kiadni magamból mindent. Viszont egy percere mintha minden jó kiment volna belőlem és gonosz lettem volna. Én nem is akartam ezeket mondani! Mi van velem?!
- Figyelj, nekem elmondhatod.
- Hagyj békén!
Berohantam a szobámba és elkezdtem sírni és ugrálni. Anyuék többször is felszoltak nekem hogy elég, de egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Tehetetlen voltam, nem tudtam irányítani saját magam. Mintha csak gonoszság maradt volna bennem. Pedig milyen jó kedvem volt, és ez a hüly kitörés elrontja. Tehetetlen vagyok. Mit tegyek? Anyukám egy idő után berontott a szobámba.
- Elég volt! Nem érted? Fejezd be mert aludni szeretnénk!
- Kuss! -ordítottam vissza anyunak.
Jajj! Ezt miért mondtam? Én ezt nem akartam. Nem akartam. El kell innen mennem de gyorsan. Most!
- Hogy mersz nekem ilyet mondani?!
Felálltam és dühösen kirohantam a házból. Elmentem. Csak éppen azt nem tudom hogy hova. Szerintem ki a határba. Igen. Az országúton sétálok. Nagyon furcsa vagyok most. Éhes. Elég éhes. De hogy mire, azt nem tudom. Talán vissza kéne mennem. Anyukám biztos nagyon izgul és aggódik értem. Biztos hogy fél. De én nem. Itt kifejezettem nem jó, nem félek, de nem is érzem jól magam. Elindultam visszafelé. De a házunk előtt nem álltam meg. Sőtt, inkább gyorsítottam nehogy meglássanak. Az agyam azt mondta hogy menjek tovább. De furcsa módon a szívem azt mondta hogy menj haza. De az agyam mint mindig erősebb volt a szívemnél. Nem félek. Nem. Csak megyek tovább. Az agyam hova visz? A tengerpartra? De miért? Itt csak éhesebb lettem. De nem emberi kajára. Nekem valami más kellett. Hal. Ezaz, hal. De hogy egyek halat? Nem gondolkodtam, beugrottam a vízbe és átváltoztam. Sosen éreztem még magam annyira felszabadultnak és szabadnak. Nagyon jó volt. És csak úsztam és úsztam. Megláttam egy halat és egyszercsak elkaptam. Majd kiúsztam a partra és, hát, nekiestem mint egy vadállat. Nem tudtam hogy mit is csinálok. Tényleg úgy ahogy volt megettem. Nem voltam tisztában saját magammal. Furcsa volt. És mindenm tiszta hal vér lett. Mi van velem? Egyszercsak azt éreztem hogy nagyon fáradt vagyok, és ájultan fekszem egy sziklán ahol a halat ettem. De csak egy fél órás volt ez az állapot. Mikor felébredtem hazamentem tiszta véresn és hulla fáradtan. Az ágyamba dőltem. Úgy ahogy voltam. Reggel nem volt semmi bajom csak fáradt voltam. Nem aludtam ki magam rendesen. Gyorsan rendbeszdtem magam és elindultam a suliba. Melody még aludt ahogy a többiek is. Mikor kb egy utcányira voltam a sulitól Nataniel termett ott melettem. Ránéztem és mind a ketten elmosolyodtunk.
- Mi újság? -kérdezte vidáman
- Kicsit álmos vagyok.
- Én nem.
- Akkor jó.
- Ugye nem érzed magad rosszul a tegnapi miatt? Mert ha igen akkor sajnálom. -mondta kínosan Nataniel
- Nem. Dehogyis.
- Akkor jó.
- De akkor most mi van? -kérdeztem szégyenlősen
- Hát mi legyen? Szerintem lehetne ez... inkább hagyjuk.
- Nataniel, mostmár kérlek mondd el.
- Ohm, maradjunk barátok. Na most mennem kell szia.
Elrohant. Mi ütött belé? Lehet hogy tegnap csak jó éjt puszit adott? Én ezt nem értem. Eddig minden olyan szép volt és tegnap este elindult egy igazi lavina. Mindent összetörő lavina. Mit tegyek? Maradjunk barátok. Na ezt nem ússza meg ennyivel. Beszéni fogok vele. Mikor beértem a suliba ott találtam a folyosón Natanielt elkeseredetten. De mi a baja?
- Szia Nataniel. Elrohantál.
- Öm, igen ne haragudj. Csak siettem.
- Mond meg kérlek hogy mit akartál.
- Nem érdekes hagyjuk. Most már nem fontos. -mentegetőzött Nataniel
- De nekem igenis nagyon fontos.
- De..
- Na jó gyere!
Megfogtam Nataniel csuklóját és magammal húztam a lépcsőházba. Ott eléálltam és megkérdeztem:
- Tényleg csak barátok legyünk?
- Igazából ezt nem akartam elmondani. Nem csak a barátod szeretnék lenni.
- Akkor miért nem azt mondtad? -kérdeztem gész drámaian
- Mert megijdtem. Oké? Így jobb? Azt hittem hogy kikosarazol és, megijedtem.
Szinte könnyes lett a szemem. Nem merte elmondani. Úr Isten. Nem tudok erre mit mondani. Egyszerűen a nyakába ugrottam. Megöleltem. Ő meg csak ott állt és nézett. Majd ő is megölelt. Pár másodperc után a fülembe súgta:
- Szeretlek Ella.
Erre elengedtem és a szemébe néztem...