27. fejezet Eltűnt a ház!
Igen! Igen! Igen! Végre! Már nagyon vártam hogy végre elköltözzünk ettől a nyomi Melodytól. Egy igazi nagy bulit fogok csapni! Ez lesz a feltételem anyuéknak. Tudom hogy nem kéne ilyennek lennem de most nagyon kijár egy kis kikapcsolódás. Szükségem van rá. És ennyi. Anyu közben reménykedve nézett rám és megkérdezte tőlem mégegyszer az előző kérdését.
- Nos, mit szólsz? Maradjunk még vagy menjünk? Te döntesz, de semmi sem baj.
- Anyu okés. Tőlem mehetünk. Benne vagyok.
- Uh, rndben. Már féltem hogy nem szeretnéd. Tudod nekem nagyon fontos lenne. -mondta szomorúan anyu
- Miért lenne fontos?
- Ah, biztos tudni akarod? Mert ha nagyon érdekel elmondom, de nem tartozik nagyon rád.
Ha már egyszer megkérdeztem akkor csak érdekel. A mizu kérdés sablonos de ez nem az. Ezt már megérthette volna anyu is. És ahogy kezd titkolózni annyira izgat a dolog. Remélem megbízik bennem úgy hogy elmondja az igazat.
- Anyu, érdekel.
- Km, hagyjuk inkább nem rád tartozik.
Anyu sírva kirohant a szobából. Vajon mi baja lehet? Én csak egy pár másodpercig ültem az ágyon teljesen lesokkolva, majd utána mentem én is. Nem találtam egyszerűen sehol. A házban nem volt. Kimentem az udvarra ahol anyu cigit szívva sírt. Apu ott állt melette és próbálta őt nyugtatni. Nem nagyon jött neki össze. Én csak lassan és halkan közelítettem hozzájuk. Borzasztó volt őt így látni.
- Kicsim, most hagyj minket egy kicsit kérlek. -mondta parancsolva és mégis szelíden apu
- Nem! Kérlek, hadd beszéljek vele.
- Hm....
Apu kérdően nézett anyura. Erre ő csak annyit mondott hogy menjek be. De én nem fogadtam szót. Ott maradtam és azt mondtam hogy igenis tudni akarom. Erre mind a ketten azt mondták hogy nem bánják. Apu lassan besétált a házba.
- Anyu mondd el! Kérlek...
- Jó. Azért kell minnél hamarabb elköltöznünk mert Melodyékkel összevesztem. Nagyon csúnyán. És olyan dolgokat mondtak nekem, ráadásul... -anyu nem mondta tovább, csak simán abba hagyta
- Ráadásul?
- Ahj majd később megtudod. Nem most van itt az ideje.
- Anyu! Mostmár ha elkezdted fejezd is be! -mondtam idegesen mertr idegesített ez a sok titkolózás
- A nagyinak eltört a lába és most nem tud járni. Ezért segíteni kellene neki. Szóvalegy hét múlva ha beköltöztünk apuval egyedül fogunk hagyni az új házban egy kis időre. De majd t is jössz. Jó?
- Okés. Kibirom majd. -mondtam mosolyogva
- Rendben. Ennek örülök.
Anyu bement a házba és én meg utána. Izgatottan felbakktattam a szobámba és kinyitottam az ablakomat. Leültem az ágyra..azaz ráugrottam az ágyra és felcsuktam a laptopot. Beléptem a FaceBookba és írtam egy üzit Rosanak.
- Költözünk!!!!! :D
Na jó. Nem leszünk szomszédok de ez egyáltalán nem zavar. Átszaladtam Melody szobájába és benyitottam hozzá.
- Halika. Képzeld végre meg fogok tőled szabadulni! És csak a suliban kell majd elviselnem azt a nagy fejed! Hahahaha! -kiabbáltam oda Melodynak, majd elkezdtem táncolni örömömben
- Na jó. Asszed csak te fogsz örülni. Pedig nem. Én is ugyanolyan boldog leszek, sőt még boldogabb mint te.
- Km, na persze. De én léptem lúzer. Csövi.
Kirohantam a szobából és egyenesen akabátomért indultam, mikor rájöttem hogy jó idő van odakint. Ledobtam és a táskámmal kirohantam az utcára. Ott forogva és ugrálva kezdtem táncikálni és ujjongani. Közben azt is kiabáltm örömömben hogy: Elmegyek pancserek! Utána elővettem a mobilomat és felhívtam Natanielt.
- Szia Ella, mi újság? -kérdezte boldogan Nataniel
- Gyere ki gyorsan a parkba és elmondok mindent! Egy csomó jó, és rossz hírem is van. Csak siess!
- Jól van megyek.
Leraktam a tellót és futottam a parkhoz. Ott ledőltem a frissen nyírt fűre és elkezdtem nevetni. Nataniel meg amikor jött, ahoz képest egész gyorsan, úgy nézett rám mint egy hülyére...meglehősen jogosan.
- Hello, te Ella vagy? Mert nem úgy viselkedsz mint egy normális ember. Ja, akkor te vagy Ella. -mondta viccelődve Nataniel
- Vicces kedvünkben vagyunk? Na gyere csücsüljünk le a padra. Sok hírem van.
Leültünk a padra a szökőkút mellé.
- Hallgatlak.
- Először a rosszat mondom. Okés?
- Nekem mindegy csak mondjad. -mondta sürgetően Nataniel
- Oké. Szóval a mamám lába eltört és anyuék oda fognak hozzá utazni egy kis időre a jövő héten. A második rossz hírem az hogy anyu összevesztt Melodyékkal. De ezeknek az az előnye hogy jövőhéten költözünk, és amég nem lesznek itthon csapunk egy házavató bulit. Mit szólsz?
- Én benne vagyok. Ez király lesz. Ja, meg jobbulást a mamidnak.
- Kösz.
Azután csak sétálgattunk és beszélgettünk. Mikor haza mentem anyu meg Melody veszekedtek. Tehát már az egész familyval rosszba vagyunk. Ami őket elnézve nem nagyon hat meg. Este a vascinál nem beszéltünk, csak csendben ettünk. A fürdőszobán összevesztem Melodyval, de a végén én mentem be hamarabb. Az elalvás könnyen ment.
A hét többi részében ment a vita, a suli elment, és jött a hétvége. Anyuék péntek délután ahogy hazaértem a suliból elkísértek a házunkig. Eléggé szokatlan volt, és az odavezető út is bonyolult, de majd megtalálom. Bevittük a bútorokat és este hatig rendezgettük őket. Mikor készen letten nem pakoltak ki egy pár bőröndből, hanem sietteg a vonathoz. Én ahogy kimentek az ajtón felhívtam először Rosat.
- Szia, felöltöztél már a bulira?
- Hali, azt csinálom. Elmentek már anyudék?
- El. Szóval jöhetsz.
- Megyek is.
- Hozz egy kis piát. Kifizetem.
- Mert?
- Nincs.
- Haj, jó viszek. Na de akkor sietek szia.
- Szia.
Remélem el fog találni a házig. Elmondtam mindenkink hogy hol lakunk. Mondjuk elég furi utca de most csak megtalálják. Ezen tudom hogy felsleges paráznom de én is már csak ilyen vagyok. Készítettem egy kis kaját, lzuhanyoztam, közben kiírtam FaceBookra hogy jöhetnek. Mikor felöltöztem csak vártam őket. De nem akartak jönni. Mindössze csak egy tíz perct késnek. Ez volt a bátorító mondatom. Egyszercsakmegszólalt a telefon. Gyorsan odamentem és felvettem. Nataniel hívott.
- Szia, hol vagytok már?! -kérdeztem idegesen
- Én már úton vagyok egy fél órája de sehol sem találom azt az utcát. Hol van?
- Ezt így nem tudom elmagyarázni.
- Akkor gyere már értem lécci. Csak úgy jutok oda.
- Jó fej vagy mondhatom. -idegeskedtem
- Mert?
- És ha közben jönnek? Mit csináljak?
- Siess, mert megfagyok.
- Ahj, jó. Hol vagy?
- A parkban. Ide jöttem hogy megtalálj. -mondta nevetne Nataniel
- Hm, megyek, maradj ott.
Elindultam gyalog. Azaz ftva. Nagyon siettem. Mikor végre odaértem Nataniel már az óráját nézegette. Csak egy öt percig tartott mire jöttem. Nem értem mit lsi annyira az óráját. Ha már iderángatott örüljön hogy jövök.
- Itt vagyok. Gyere velem.
Mikor kiértünk a parkból egy kicsit elbizonytalanodtam. Merre is kelett menni? Asszem elfelejtettem. Ahj, sötétben nem figyeltem az utat. Egy pár másodpercig csak álltam és néztem az utat. Próbáltam felszínre hozni az emlékeket. De semmi. Elindultam egy sötét utca fele ahol szinte semmit sem lehetett látni. Nataniel meg jött utánam. Megkérdezte hogy az az utca-e de én nem tudtam, Nem volt ismerős, tehát nem. Mentünk tovább. Már három utcát is átjártunk amikor Nataniel elkezdett nagyon hangosan nevetni.
- Mi bajod? -kérdeztem idgesen
- Csak az olyan vicces hogy elvárod hogy mások találják meg a házat, de te sem tudod hogy hol van.
- Te nem nevetnél így ha te nem találnád a saját házatokat. -erre a mondatra már én is nevettem
- Ugye hogy vicces?
- Az. De valahogy csak haza kéne menni.
- Hát menjünk a buszmegállóba. Ott talán tudják hogy merre van az az utca.
- Jó. De ebben a sötétben azt sem tudom hogy az hol van.
- Én tudom, kövess!
Azzal kézenfogva sétáltunk a nagy sötétségbe. Abban az utcában ahol addig jártunk nem volt világítás, és a holdat eltakarta a sok felhő. Miután nagy nehezen elértünk a buszmegállóhoz. Ahol leültünk, és vártunk. De busz az nem jött. Egy autó sem volt nagyon azon a környéken és az emberek többsége aki oda jött, részeg volt. Tehát egy idő után megint elindultunk. Mentünk minden fele. Csak az volt a baj hogyvolt olyan utca is amelyiken már harmadszor haladtunk át. Beértünkegy sötét zsákutcába. Ott látunk egy pár alakot. Én nagyon megijedtem.
- Nataniel, szerintem menjünk innen. Én biztos hogy nem költöznék ilyen helyre és az utca sem volt ilyen.
- Hm, jó. Mehetünk is akár.
Elkezdtünk kimenni a sötétből. Egyszercsak halottuk hogy egyre közelednek felénk. A végén már majdnemhogy futottak utánunk, és a végén utól is értek. Az egyikük megfogta a vállamat és nagyon megijedtem. Vajon ki lehet az? Nataniel majdnem behúzott neki egyet amikor a harmadik, mert hárman voltak, elővett gy zseblámpát és felcsukta azt. Elkezdtek neveti. Kiderült hogy az eggyik Castiel volt, aki megfogta a vállam az Lysander és aki a zseblámpát tartotta az Rosa.
- Látnotok kelett volna a fejeteket! Hogy megijedtetek! -nevetettek
- Ez nem volt vicces! -mondta Nataniel
- Amúgy ez nem lényeg. Nem találtuk a házatokat. -mondta Castiel
- Mi is azt kerssük. -mondtam
- Mi volt az utca neve? -kérdezte Lysander
- Oh, már azt sem tudod. Este van gyerekek. -mondtam
Egy ideig utána együtt keresgéltünk mikor végre mind az öten elértünk hozzánk. Bementünk és mindenki lekabátolt. Már senkinek nem volt kedvebulizniezért elővettünk egy pokrócot, egy pár üveg sört a fiúknak, Rosanak meg magamnak pedig forrócsokit. Furcsa módon Nataniel is sörözött, mondjuk, pasi. Beültünk bulis ruhába a kanapéra és beraktunk egy horrorfilmet Castiel és Lysander miatt. Az óra kb éjfélt ütött. A kanapén legszélen Castiel, melette Rosa, Rosa melett Lysander, melette pedig én és másik szélen Nataniel. A film közepe fele Lysandr rátette a kezét a combomra és elkezdett rám hangtalanul nyomulni. Én mindig ellöktem a kezét, de egy idő után meguntam.
- Lysander, hagyj békén! -azzal felálltam
- Mit csinál már megint? -kérdezte idegesen Nataniel és közben ő is felállt
- Semmit csak...
Natanielmég mielőtt befejezhettem volna dühösen a pólójánál fogva rántotta ki a kanpéról Lysandert.
- Ha nem fejezed be nagyon csúnya vége lesz.
- Nyugi van! -szólt bele Castiel miközben már ő is ott állt melettünk
- Még ez itt van nincs nyugi. -Nataniel elengedte Lysandert
Azzal a lendülettel Lysander felkapott egy üres sörös üveget és megpróbálta vele fejbe találni Natanielt, de ő felrántotta a kezét és az üveg teljesen összevagdosta a csuklóját amikor hozzágágták......