Minkenkiben megfagott a vér. Egy hatalmas árny, és szinte semmi fény. Egyedül az edrőbe és ráadásul rémtörténetek után! Lehet ez már ennél is jobb?! Komolyan mondom mindenki teljesen be volt tojva, Castiel meg hirtelen felugrott! Ő meg akart védeni mindenkit! Ő akart lenni a hős! Csakhogy miután megszólalt az a bzonyos személy tőle is elmentek otthonról...

- Ti meg kik vagytok és mit kerestek itt?! -kérdezte a hatalmas árnyékú idegen

Természetesen csak Castiel beszélt.

- Maga ki, és maga mit keres itt?! Ez a kunyhó már foglalt! -mondta kissé félős és flegma hanggal

- Mit beszélsz kiscsikó?! Kettétörlek mint egy ropit!

- Ki maga? -kérdezte egyre félénkebben Castiel

- Ez a kunyhó az enyém... Ma itt akartam aludni de látszik hogy megelőztetek! 

- Sa-sajnálom... Azaz, sajnáljuk... Uram. -áltt fel Lysander is 

- Uram?! -kezdett el kiabálni az ismeretlen, mint kiderült, nő...

- Bocsánat hölgyem, olyan nagy a sötét. -csatlakozott a sorhoz Nataniel

Én nem mertem felállni. Egyszerűen ettől az idegbeteg állattól meg sem mertem mozdulni. Hirtelen előkapott egy öngyújtót és világítani kezdett vele. Egyben megláttuk az ő arcát is. Egy olyan nő került elénk, akit az utcán még ha látom is, uramnak hívék. Vagy inkább bácsinak. A haja szerintem olyan három hete ha, meg lehetett mosva, olyan zsíros volt, a súlyát olyan 170 kg -ra tippelném, a magassága az olyan 180 cm lehetett, és az arcán olyan dús szőkés bajusz díszelgett hogy akármelyik öregember megirigyelte volna. A szemöldökét inkább hadd ne hozzam szóba... A kora az olyan harminckettő körül lehet. A hajára visszatérve, fekete volt fehér melírokkal. Pfújj...

- Jólvan. Uh, hogy hívnak te kis furcsa kölök? -fordult Lysanderhez flörtölő mosollyal

- Én öhm...

Castiel beszélni kezdett Lysander helyébe. Vigyorgott közbe, szóval biztos nem lekoptatni akarta a nőt Lysanderről...

- Ő itt a legjobb haverom, és Lysandernek hívják. Elmondanám róla hogy szingli és az idősebb csajok jönek be neki. -kacsintott rá a nőre- főleg az ilyen bájos hölgyek. Amúgy 18 éves és szereti a divatot, és az olyan divatos hölgyeket mint, ön. Említettem már hogy szingli?

Lysander az teljesen le volt fagyva. Ő erre nem tudott mit reagálni. Amúgy a divatról jut eszembe, a nőnek kezeslábasa volt telitalpú szandával....

- Ahan, értem én Mary vagyok mókuskám! És nagyon csíplek! -flörtölt Lysanderrel Mary

- Én... öhm... én... -dadogott Lysander

- Lysander csak azt akarta mondani, hogy jó lenne ha mi is itt aludhatnánk önnel... és ő szeretne maga mellett aludni. -intézkedett majdnem nevetve Castiel

- Oh... hát rendben, veletek tartok! Lysander, drágám -erre a mondatra mind a hárman Lysander kivételével elkezdtünk nevetni- elkísérnél a hálózsákomig? Otthon hagytam. -szólt mosolyogva Mary

Lysandernek hirtelen akkora lett a szeme mint egy focilabdának. Nataniel sem bírta kihagyni a szivatást.

- Nagy örömmel megy Lysander. Természetesen csak siessenek! -integetett Nataniel

Azzal a lendülettel Mary kézen fogta Lysandert és elkezdte vezetni őt ki az erdőből. Lsyander mikor visszanézett mind a hármunknak a középső ujját mutogatta, mi pedig elkezdtünk torkukn szakdtából nevetni. Castiel követte őket mert, nézni akarta az eseményket. Mi Nataniellel ott maradtunk és sétáltunk az erdőben, közben beszélgettünk.

- Figyelj Ella, ez a sellős ügy még mindig tart? Mármint...

Belevágtam a szavába.

- Igen. Szerinted nem mondtam volna el hogyha nem? -mosolyogtam

- De, csak mikor lesz vége? Már nagyon durvul a helyzet... -mondta szomorúan 

- Nem tudom. Ha meg tudnám álmodni a megoldást.... egész nap aludnék. 

- Azt elhiszem. Amúgymeg, nekem még halként is tetszel. -pirult el Nataniel, de ettől még én is

-- Komolyan? 

- Hazudnék én neked? -kérdezte vidámabb hangon

- Hát én nem tudom... 

Rámosolyogtam, majd filmbe illő jelenetként megcsókolt a holdfényben. Oh, én olvadoztam. Azután nagynehezen visszaindultunk a házikó irányába és megszólalt Nataniel tellója. Castiel hívta ezért kihangosította.

- Huh, mik vannak it... -mondta kuncogva Castiel

- Na mik? 

- Hát Mary elmesélte Lysandernek az élettörténetének bővített változatát, aztán adott egy puszit az arcára és bement a házba. Lysander most éppen le van sokkolva, én röhögök. Amúgymeg a bajussza megcsikizte Lysander arcát. A puszi után meg kelett vakarnia a pofikáját ( Fogd be! ) -hallatszott a háttérből- és ti mit csináltok? -kérdezte Castiel idiótán célozgatva

- Ha nagyon tudni akarod sétáltunk és siessetek mert indulunk vissza. -mondta semlegesen Nataniel

- Aham, én is at mondanám... na pussz kölkök mert, jön Mary! -lerakta

Szegény Lysander, jól elbántak vele... De legalább ő is viccnek veszi. Hirtelen eszembe jutott milyen lehet puszit kapni bajuszkától. A bajuszka ugye Mary. Lassan visszaértünk a kunyhóhoz és pont akkor futott vissza Castiel is.

- Ez a Lysander nagyon bolond! -mondta kifulladva Castiel

- Mert? -kérdeztem

- Mert ez a Mary össze vissza mond neki mindent és zsarolja. Én út közben annyit röhögtem rajtuk!

- Mivel zsarolja? -kérdezte Nataniel

- Hát nem konkrétan zsarolja de olyasmi. Azt mondta Lysandernek hogy adjon neki egy puszikát ő meg nem akarta aztán már kiabálva mondta az a férfinő, és ő meg hülye megcsinálta! -kezdett el röhögni Castiel

- Szegény... -mondtam

- Meg ne sajnáld már! Rajta múlik meg azon a valamin. -mondta Nataniel

A hangjába nagyon lehetett érezni, hogy egyáltalán nem szereti még most sem Lysandert. Olyan rossz hogy a számomra fontos emberek utálják egymást. De legalább már Nataniel és Castiel kibékültek. Remélem Lysander talál magának valaki mást és akkor minden rendben lesz. Nem értem miért pont én jövök be neki. Egy teljesen átlagos lány vagyok... vagyis ők annak látnak. Vagy nem tudom. Egyszerűen nem.

- Emlegetett szamárok! -sóhajtott fel Castiel

- Megjöttünk! - kiáltott fel boldogan Mary

- Igen, hurrá. -mondta letörve és cikisen Lysander

- Minden megvan? -kérdezte gúnyolódva a két fiú

- Aham, Ella beszélhetnénk? -kérdezte elég komolyan Lysander

Én ránéztem Natanielre aki eléggé ideges fejet vágott, de a végén bólintott, majd elfordította a fejét. Castiel pedig halkan sutogta Natanielnek hogy nyugodjon meg. Közen mi elindultunk az edrőből kifelé. Közben Lysander egy sót sem szólt. Mikor már elég messze voltunk a többiektől, megállt, megfogta a kezem és a szemembe nézett:

- Ella őszintén válaszolj kérlek! Szeretsz engem? -kérdezte vagyosan Lysander

- Igen, de csak barátként, hisz tudod.

- És őt? Szereted?

- Hogy kérdezhetsz ilyet? Hát persze! Mindennél, és mindenkinél jobban! És sajnálom de ezen te sem tudsz változtatni. Én próbáltam neked barátnőt keresni de egyszerűen csak figyeltem a lányokat. Te egyéniség vagy Lysander, és a suliból egy láyn sem illik hozzád! Én egyszerűen nem tudok ebben segíteni, ezt magadnak kell megoldanod! Sajnálom. De tudod, hogy helyettem van egy másik lány aki viszont fog téged szeretni.

- De, nekem nem más kell hanem te! -mondta könyörögve Lysander

Megöleltem. Tudom milyen az ő helyzete, de akkor is. Rámosolyogtam és visszaindultam a házikóhoz ahol a többiek vártak. Ő utánam jött és eltűnt az arcáról a bánat. Most vagy ilyen gyorsan túllépte magát az ügyön, vagy csak nagyon jó színész. Remélem az első...

- Húh, én komolyan félek attól a nőtől! De most komolyan, remélem leissza magát és holnap itt hagyhatom... -mondta nevetve Lysander

- Javíthatatlan vagy! - mondtam mosolyogva

Visszaértünk és Nataniel hál' Istennek nem csinálta a drámát! Tüzet gyújtotak és olyan hajnali négyis ott ültünk. Mary végig ölelte Lysandert és közben velünk is megosztotta azt a rém izgis életét amin majdnem elaludtunk, közben Castiel röhögöLysanderen, csak simán jól éreztük magunkat. Aludni lefektettük Maryt, akit, Lysander szerencséjére a mesélés közben leitattunk, és ott hagytunk. Mi pedig hazaszöktünk és nálunk aludt mindenki. Azután alváshiányosan bezötyögtünk a suliba és az első óráról késtünk húsz percet. Persze Nataniel a haját tépte miután kijöttünk a teremből.

- Húsz percet... húsz percet késtünk! -mérgelődött 

- Nyugi stréberke, nem kaptál beírást, és neked köszönhetően én sem. -viccelődött Castiel

- Igen, ez a lényeg nem? -kérdeztem ásítva, karikás szemekkel, csakúgy mint, a többiek

- Ella, tőled ezt meg sem halottam! -sértődött meg Nataniel

- Jólvan relax. -haverkodott vele Lysander

Erre mindenki elmosolyodott, még Castiel is. Na, most éreztem a tegnapi beszélgetés súlyát, ezt hamarabb is megejhettem volna... Négyen sétálgattunk tovább a folyosón amikor az udvar felől Viola sietett hozzánk.

- Sziasztok! Lysander, egy ijesztő férfi keres téged... szerintem transzfesztita... -mondta ijedten Viola

- Véletlenül nem Mary volt a neve?  -kérdezte Natniel

- De azt hazudta. -mondta Viola

- Nem hazudott. -mondta kacsintva Castiel

Én most vagy beszerzek egy szemüveget avgy tényleg rákacsintott flörtölősen Violára. Ez bolond vagy mi a szösz? Na mindegy kimentünk és egy csokor virággal ott áltt Mary. Lysandernek szerintem megállt a szíve mikor meglátta maga előtt térdelni Maryt akiről hivatalosan is kijelentettük hogy bolond!

- Lysander, baby! Bocsáss meg és kezdjük újra! Kérlek...

- Figyelj Mary...

- Miért nem mondod hogy baby?! -üvöltött Mary

- Mary, baby...! Én nem akarok tőled semmit, ugyanis... ugyanis...

- Miért? -kérdezte ijedten Mary

- Mert... mert.. öhm meleg vagyok. Sajnálom. -mondta Lysander, és mikor Mary másfele nézett ránkkacsintott

Erre a mondatra mindőnk szeme kikerekedett. Tudtuk hogy viccel, de ebből olyan szivatás lesz! Amúgy ennél jobbat nem is tudott? Az nekünk mindegy volt, mert pár pillanat múlva úgy nevettünk hohy az egész suli hallotta. 

- Hát, kár érted cukipofa! Ha megjön az eszed, csak szólj! Én várok rád!

Megpuszilta őt a száján, majd elballagott. Lysanderrel bementünk, és közben a folyosón Castiel azt kiálltozta hogy:

- Lysander meleg! Nem is érdemes próbálkozni hölgyeim! Most koptatott le valakit miatta! -közben röhögött

- Jólvan már tudják! -védte meg Nataniel barátságból Lysandert

- Hallják hölgyeim, Nataniel is a fiúkhoz vonzódik! -röhögött tovább

Erre én csak egy tockossal tudtam válaszolni Castiel számára, amikor hirtelen beestem a lányvécébe és természetesen átváltoztam és ezt a fiúk is látták. Hirtelen el tudtam volna sírni magam. A fiúk döbbenten néztek rám, én pedig becsaptam az ajatót és sírni kezdtem. Tíz percig vártam mikor elmúlt, a fiúk ott vitatkoztak kint, mikor kiléptem meg akartak állítani, de én elfutottam, egyenesen haza. Természetesen ők is utánam jöttek. Otthon bezárkóztam először, de utána ajtót nyitottam mind a három fiúnak. Bejöttek majd leültek és fapofával megkérdezte Lysander :

- Ella. ez mi volt? Miért nem szóltál róla?

- Szerintetek? Ti sem mondjátok el ha tetszik valaki vagy ilyenek. Mert ez is egy ilyen kényes ügy. Amúgy igen, sellő vagyok és nem  tudom irányítani...

- Jólvan... ez lesokkolt... -oldotta humorral a feszkót Castiel

- Hah, ez engem is... -mondta Lysander semlegesen

- Engem nem. -mondta mosolyogva Nataniel és megfogta a kezem- Nem lesz semmi baj ... -suttogta

Még beszéltünk erről egy kicsit a fiúkkal majd hazamentek, csak Nataniel aludt ott nálunk. Este megpróbáltam tojást sütni... nem sült el valami jól. Ezért zacskós levest csináltunk... vagyis azt is Nataniel csinálta mert kijöttem a formámból. Elkéggé... nagyon. Este a vacsi után néztünk egy sellős filmet. Ironikus de mindegy. Nataniel választotta... Szegénykémnek nem a legpasisabb a filmes ízlése. Mikor vége lett elmentünk aludni és meglehetősen furát álmodtam. Pontban éjfélkor izzadtan keltem az álmom miatt. 

- Rájöttem...

Oh, csak ezt ne! Ez a három liba kihívta a rendőrséget?! Ez nem lehet igaz! Én gyorsan megszorítottam Nataniel kezét. Egyszerűen megijedtem. Nem tudtam hirtelen mihez kezdeni. Nem tudom hogy a futás megmentett-e volna de, meg sem bírtam mozdulni. Teljesen lefagytam Nataniellel együtt. Jó bulinak ígérkezett, és hát az is volt. De végülis az igazán jó partykat mindig a rendőrség fejezi be. A rendőrautó megállt és leparkolt az út mellé. Majd kiszállt egy alacsony, félig kopasz, negyvenes férfi. A bőre komolyan mondom olyan fehéh volt, mint a tej. Odasétált hozzánk és kérdő pillantásokat vetett először Natanierre, majd rám. Egyszercsak mély hangon szólalt meg.

- Ezért ugye tudják hogy be kell velem jönniük? -kérdezte kis mosollyal az arcán

- Csak azt ne! Kérem... -mondta könyörögve Nataniel

- Tényleg, mi csak...csak...sajnálom. -mondtam elég tehetetlenül

A rendőr elkezdett kedvesen nézni ránk, mintha megértette volna a helyzetet. Szerintem abból jött rá hogy mi ne vagyunk rosszak amikor Amberék felhívták őket.

- Muszáj most bevinnem titeket, de a szüleitek ha értetek jönnek már távozhattok is onnan. Na, gyertek. -mondta olyan nyugtatóan ahogy csak tudta

Ezután mi sem szóltunk egy szót sem, csak engedelmesen beszálltunk a kocsiba és vártuk amég a rendőr bemegy a házba és szól Ambernek meg a barátnőinek. Nekem végig csak az volt az eszembe hogy mit fogok mondani én anyuéknak. Ezután már biztosra lehetett venni hogy Nataniel szülei kitiltanak még az utcából is. Hosszas percek után visszajött a rendőr, beült az autóba és elidultunk. Elég hamar odaértünk, gyorsan kiszálltunk az autóból majd mikor bementünk ott állt egy nagyon magas és izmos harminc év körüli kopasz férfi. A másik rendőr kiment, és a nagy darab a kezembe nyomot egy telefont. Én gyorsan bepötyögtem rajta anyu számát és felhívtam őt.

- Igen, tessék? -szólt a telefonba hivatalos hangon anyu

- Szia anyu én vagyok az Ella. Itt vagyok a rendőrségen de ne aggódj nem komoly a dolog csak értem kellene jönni és otthon mindent elmondok.

- Mit csináltál?! Miért kell neked mostanság ilyen dolgokba keveredni?! Tudod mit, ezért nem fogok hazautazni, majd kijössz onnan ahogy akarsz! -rivallt rám anyu a telefonon keresztül majd még mielőtt egy szót is tudtam volna szólni, lecsapta.

Ezután szótlanul visszatartva a sírást átadtam Natanielnek a telefon. Ő intett a fejével, elvette majd megkérdezte:

- Nagyon dühös volt?

- Igen.

- És mikor jön érted?

- Nem jön. Azt mondta...hogy ezért nem hajlandó haza jönni.

Nataniel megfogta a kezem, a szemembe nézett és azt mondta:

- Valahogy kijutunk. De ha nem gond én inkább nem hívnám anyut mert max engem vinni el, te meg itt maradnál. Ki kell találnunk valamit.

- Mondjuk Rosa?

- Na ez jó lehet. Ők kiadják magukat a szülőknek, és kijutunk. Hívom is Rosat.

Kétszer is megpróbálta őt felhívni, de semmi. Majd megpróbálta felhívni Castielt, aki fel is vette.

- Mi van? Ki az? -szólt bele a telefonba unottan a telefonba Castiel

- Szia, én vagyok az Nataniel. Segítened kéne.

- Nem.

- Kérlek.

- Nem. -mondta ugyanolyan semlegességel mint azelőtt

- Nagyon fontos. Ha megtudod büszke leszel rám. -mondta biztatva Nataniel

- Na mi az?

- Itt vagyunk a rendőrségen és a szülők nem hajlandók minket kihozni innen, és azt kérnénk hogy...

Castiel hatalmas hahotázásnak kezdett.

- Folytathatom? -kérdezte idegesen Nataniel

- Várjál, várjál! -mondta röhögve Castiel

- Hm...

- Na jó...khm...mondjad.

- El tudnátok játszani a szülőket Rosaval?

- Hát most éppen kicsit összevitáztunk szóval...várj!

- Mi az?

- Lysanderrel fogadtunk egy focimeccs közben és én nyertem ezért, meg kell tennie amit mondok.

- És? -kérdezte tudatlanul Nataniel

- Majd meglátod! Azonnal indulunk! -köszönt el nevetne Castiel

Nataniel letette a telefont és közölte velem hogy nemsoká jönnek. Azután arról beszélgettünk hogy mit mondott nekem anyu, meg hogy Amberék tudták-e hogy mi csináltuk azt a házukkal. Ezek csak szimpla kérdések. Közben végig az járt az eszemben hogy Castiel nem aka-e minket átverni. De én nem is tudom. Majdnem egy órán át beszéltünk a semmiről, közben a rendőr öt percenként bejött és mgekérdezte hogy mikor jönnek már a szülők. Mi folyton nyugtattuk hogy nemsoká itt lesznek. De közben már teljesen azt hittem hogy az a mindjárt soha lesz. Egyszercsak kinyílt az ajtó és a igencsak kikerekedett a szemünk mikor megláttuk hogy Castiel jön be rajta egy öltönybe nagy karórával a csuklóján, ráadásul a haja Dicapriosan hátra volt nyalva, és bajuszt viselt. Amikor teljes egészében belépett azt kérte az őrtől hogy menjen ki. Ahogy kilépett az ajtón Nataniel és én hatalmas nevetésben törtünk ki. Majd Castiel szólalt meg.

- Na, szexi apuka vagyok? -kérdezte viccelődve

- Nagyon. -mondtam nevetve

Castiel hirtelen elváltoztatott mély hangon szólt ki az ajtón.

- Hol vagy már asszony?! -majd visszofordult s halkan vigyorgott ránk

- Hozd ki őket khm, kincsem! -mondta egy fura magas nőies hang

- Gyere már asszony!

Hirtelen Nataniel kinézett az ajtón és mikor visszafordult, szó szerint elesett úgy nevetett. Én csak kérdezősködtem, de ő egy olyan két perces hahaota után szólt ki.

- Gyere már be anyu!

Erre Castiel is kiszólt.

- Asszony, fogadás! Tudod a fogadás!

- A francba!

Majd a legnagyobb meglepetésemre bejött Lysander, női piros, hosszú ruhába. A száján vérvörös rúzs volt, és ráadásul elég bénán, de ki volt szempillaspirálozva. Rövidke hajába egy hatalmas rózsa díszelgett. Hosszú szőrös lába egy kicsit kikandikált a ruha alól ami hogy is mondjam...nem volt szép lávány. Ráadásul testszínű harisnyába volt meg fekete kopott tornacipőbe. Becsukta maga után az ajtót és nagy sóhajtva elkezdte mondani:

- A fogadás és a vita keveréke... hát igen...így is kell hazamennem.... elég lett volna ugyan egy apuka... de már mindegy. Mindegy...

Mi csak nevettünk és nevettünk. Egyszerűen abban a pillanatban azt hittem hogy sosem fogom abbahagyni a nevetést. De most hogy itt vannak a szülők mehetünk is. Kimentünk az ajtón és az utcán magára húzott Lysander egy nagy női kabátot. Castiel nagy vigyorogva ránézett és megkérdezte:

- Jó a divtérzékem?

- Hát nagyon. -mondtam neki elismerően

- Tudom. -mondta elégedetten Castiel

- Na jó, de most menjünk már végre haza! Hulla vagyok. mondta Nataniel ásítva és fáradtan

- Mit meg nem teszek érted... azaz értetek. -javította ki magát hirteen Lysander

- Lysander... -szólt egy kicsit kínosan Castiel

- Sajnálom...

Lassan hazaértünk és ahogy kinyitttuk az ajtót Castiel közölte hogy pasis estet csinálnak...csak épppen nálam. Na ne! Csak ezt ne! Én őszintén nem vagyok oda azért ha a fiúk partyznak...de mivelhogy ez nem volt kérdés hanem kijelentés csak rákérdeztem.

- Engem nem kellene véletlenül megkérdezni?

- Nem. -mondta Castiel

Nataniel odafordult felém és a fülembe súgta:

- Kérlek...

- Hm, nem mondom szemetek vagytok...

- Nah, akkor te tudod hova viszik a szemetet Ella? -kérdezte Lysander

- Persze a szeméttelepre. -mondtam neki értelmesen

Majd Castiel is odafordult hozzám aminek az lett az eredménye hogy az összes pasi körül áll csak éppen Castiel és Lysander tudják miről van szó, Natanielnek meg gőze sincs róla...

- És mi melett van a szemétttelep? -kérdezte Castiel

- Az erdő melett. -feleltem

- És van sátrad? -kérdezték egyszerre a fiúk kivéve Nataniel, ő ezen a kérdésen igencsak elámult

- Nem tudom... erre mi a helyes válasz? -kérdeztem gyanútlan mosollyal

- Az hogy van? -kérdezett rá Nataniel

- Bingó! -kiáltotta Lysander

- Na szedelőzködjetek! Mind a ketten és mi is jövünk egy fél óra múlva. Siessetek! -mondta Castiel és még mielőtt bármit is szólhattam volna megragadta Lysander karját is kivezett őt a házból

Én leültem fáradtan a kanapéra és csak annyit tudtam kérdezni: Éjszaka az erdőbe?

Nataniel leült mellém és megfogta a kezem majd megcsókolt. Ebből csókolózás lett mire rájöttem hogy gyorsan kellene pakolni mert indulás van. Én lassan felálltam  és bementem a szobába. Gyors összepakoltam ami kelett köztük kabát pulcsi takaró sátor stb. Mire végre készen lettem addigra már a fiúk tíz perce ott ültek a konyhába. Mikor kiértem hozzájuk csak Nataniel szólalt először meg:

- Te hány napra jössz?

- Csak úgy szólok egy éjszaka nem egy hét. -mondta mosolyogva Castiel

- Nyugi, már itt vagyok és mehetünk. 

Este tizenegy óra fele elindultunk gyalog az erdőbe. Közben csak a mai nap fényes eseményeiről beszéltünk, közben Castiel vérfagyasztó rémsztorykat mesélt nekem, és a végén már igencsak kétszer is átgodoltam hogy nem akaraok-e visszafordulni. Azoktól az átkozott bagolyhangoktól pedig frászt kaptam. Egyszercsk a storyigatás közben megkérdeztem:

- És hol is fogunk aludni?

- Hát majd egy szimpatikus helyen. -mondta Lysander

Mikor már az erdő szélétől egy kicsit beljebb értünl egy fursa kis faházikót vettünk észre.

- Menjünk be! -mondta Lysander olyan hagsúllyal mint, mikor egy ovis be akar menni a játszóházba

- Bemegyünk, sőt, bent is fogunk aludni. -mondta Castiel

Én erre rémülten szólalatam meg.

- Nincs az az Isten!

- Majd velem alszol. -mondta Nataniel

- Nem!

- Akkor kivel akarsz aludni? -kérdezte Nataniel szivatás képp

- Szerinted? Arra értettem a nemet hogy nem alszom ott benn!

- Akkor egyedül itt kint... -mondta Castiel

- Na jó.

Bementünk a kis házikóba ami nagyon poros és koszos volt, ráadásul sötét is. Castiel talált egy kis gyertyát és azt meggyújtotta. Leterítettük a hálózsákokat és körbeültük a gyertyát. Lysander nem nézte jó szemmel hogy én Nataniellel voltam, de végül is nem érdekel annyira. Castiel belekezdett egy rémtörténetbe. Nagyon félelmetes volt, de mikor a közepére ért egyszercsak kinyílt az ajtó és a gyertyát elfújta aza ajtón beáradó szél...

Mi? Ez nem lehet igaz! Lysander most tényleg túlzásba vitte a dolgot. Hogy tehetett ilyet? Ez egyszerűen borzalmas és szinte felfoghatatlan. Én ezt nem akarom elhinni. Azt értettem hogy Lysander nem csípi Natanielt, és hogy ez van fordítva is, de ezt tényleg nem is képzeltem volna! Nataniel mindig miattam kapja a sok bajt. Nagyon fáj hogy ez van. De Natanielenek meg még jobban. Az ütés után az üveg széttört és Nataniel a csuklójához kapott.

- Aztah, huh! Ezt még.... -mondta dühösen Natnaniel

- Jesszusom jól vagy? -kérdeztem aggódva

- Hát úgy néz ki?

- Nem. Istenem mit tegyünk? -kérdezett bele Rosa szintén aggodalmasan

- Hívjatok már egy orvost vagy ilyesmi! -mondta idegesen és sürgetően Castiel

- Ez jó ötlet. De nincs autónk amivel elvihetnénk az orvoshoz.

- Ide nem tudtok hívni? -kérdezte Nataniel miközben a csuklóját fogta

- Nem hiszem. -szóltam bele

Közben Lysander csak puffogott magában valamit. Tiszta ideg volt ő is. De nehogy neki álljon már feljebb! Ő bántotta Natanielt szóval legyen is rossz kedve. Én mondtam a többieknek hogy szedelőzködjenek. Addig amég ők cuccoltak én kihívtam Lysandert a teraszra. Ő elővett egy cigit és rágyújtott, közben lesütött fejjel kérdezte:

- Ha le akarod szedni a fejem hát itt van. -mondta tömören

- Nem. Csak azt szeretném megtudni hogy miért csináltad ezt az egészet? -kérdeztem szomorúan és eg yben egy kicsit sürgetően is mert a többiek már majdnem készen voltak

- Már elmondtam egyszer. Azért mert szeretlek. -állt föl Lysander és megfogta a kezem

- De én meg nem. -elvettem a kezem és besétáltam segíteni a többieknek

Gyorsan felvettük a cipőnket és a kabátunkat, majd elindultunk. Az utca sötét volt és nagyon senki sem figyelte hogy merre is megyünk. Lysander is jött velünk. De mindenki vigasztalta Natanielt csak ő egyedül nem. Lesütött fejjel ballagott melettünk és nem szólt egy szót sem. Szerintem megbánta a dolgot. De az sem biztos hogy van lelkiismerete. Én nem ismerem őt annyira. Csak azt tudom róla hogy amit akar azért küzd. De most ez nem szerencsés. Legalábbis nekem nem. Nataniel csak nyöszörgött. Fájt az ami neki is. Mikor végre odaértünk az orvosi rendelőhöz a lépcsőn Nataniel összesett. Mindenki nagyon megijedt. Castiel viszont csak gyorsan felkapta és vitte. Én gyorsan benyitottam az orvoshoz aki idegesen küldött vissza.

- Kisasszony, mi az hogy csak így beront!? Kopogni is illene! Most szépen menjen ki és jöjjön be úgy hogy kopog. -mondta a doktorúr

- Ember! A barátom elájult és maga visszküldene?! -kérdeztem szinte ordítva és dühösen

Közben Castiel letette Natanielt az ágyra. A doktor lassan odasétált hozzá és a csuklójára nézett.

- Ittas? Mert ha igen a kocsmai verekedés. Hm, ez a vörös volt az ellenfél? -kérdezte az orcos lenézően

- Fogja be a száját! -mondta fenyegetően Castiel

- Maga is ivott?

-Ne velünk kötözködjön ember, hanem inkább segítsen neki! Még mindig vérzik. -mondtam könyörögve

- Először is nem vagyok ember. Másodszor, ...

Castiel belevágott az orvos szavába.

- Csinálja már! És ha azt mondja hogy nem ember akkor csak egy hülye majomhoz tudom hasonlítani!

- Egy ilyen takony kölyök ne beszéljen velem így!

- Doktor úr, kérem, segítsen már! -mondtam már szinte sírva

-  Nem.

Castiel kirohant és persze vitte magával Ntanailet is aki kezdett már ébredezni. Rosa olyan szavakat vágott gyorsan az orvoshoz amiket inkább nem mondanék el. Majd megragadta a csuklóm és kihúzott a rendelőből az udvarra Castielhez és Lysanderhez. Persze ott volt velük Nataniel is.

- Felhívom Natananiel szüleit. Majd ők segítenek. -mondtam letörten

- Ne, ne! -mondta  gyengén Nataniel

Odamentem hozzá és megpusziltam az arcát.

- Tudsz jobbat? -guggolt mellém Rosa és nagyon megértően nézett Natanielre

- Nem.

- Akkor sajnálom. De muszáj lesz.

Arrébb mentem és felhívtam Nataniel anyját. Először egész fáradtan szólt bele, de utána gyorsan felébredt mikor elmondtam neki hogy ki is vagyok.

- Nem érdekelsz! -szólt a telefonba Jeny

- Ne rakd le! Natanielről van szó...

Jeny gyorsan közbevág ott.

- Mit csináltál vele?!

- Én semmit. Véletlenül elvágta a csuklóját és most itt vagyunk vele a rendelőben de az a hülye orvos nem volt hajlandó segíteni neki.

- Azonnal ott vagyok, de ne hogy meglássalak téged vele!

Lecsapta a telefont. Én szóltam a többieknek és mindenki teljesen ki volt akadva. Jeny nemsoká jött is. Elvitte Natanielt és m indenkit leszidott aki csak ott volt. És igen, még az is kapott egy kis fejmosást aki nem érdemelte meg. Lysander és Castiel hazakísértek engem. Rosa végig ott jött melettem. Próbált vigasztalni de nem nagyon jött össze neki. Mikor hazaértünk nagynehezen, Castiel és Lysander elbúcsúztak és hazamentek. Rosa pedig kijelentette:

- Ma én itt alszom veled!

- Biztos? Mert nem muszáj ha nem aka.....

Rosa belevágott a szavamba.

- De igenis, muszáj. Itt leszek veled. Okés?

- Huh, jó.

Rosa megölelt.Szerintem észrevette hogy a telefon beszélgetésbe nem csak annyi volt hogy Jeny nemsoká jön. Éreztem hogy Rosa észre vette azt, amit senki más nem. Egyszerre voltam boldog, és szomorú is. Boldog voltam mert, Rosa a legjobb barátnőm. Az igazi barátnőm. És persze szomorú voltam Nataniel és Jeny miatt. Rosaval bementünk a házba és ledőltünk aludni. De nem jött álom a szememre, és neki sem. A nagy forgolódás közepedte egyszercsak hozzámszólt.

- Mit mondott neked az a boszi?

- Milyen boszi?

- Jeny. Láttam rajtad hogy valami nem stimmel.

- Hm, igazából azt vágta a fejemhez hogy meg ne lássa hogy én Nataniel közelében vagyok.

- És miért nem vágtd neki vissza azt hogy nem a te dolgod hogy én kivel vagyok? -kérdezte vigasztalóan Rosa

 - Nem tom.

És a mondat után elaludtam. Másnap reggel tíz órakkor keltem fel, Rosa még aludt. Gondoltam hogy a tegnapi után csinálok neki egy kis reggelit. Ezért nekiálltam tükörtojást gyártani. Csináltam neki egy csomót, meg persze magamnak is, és sütöttem hozzá szalonnát is. Egy pár darab egy kicsit odaégett, de azt magamnak raktam. Szépen megtarítettem, szedtem virágot a kertből, és facsartam narancsot. Rosa fél tizenkettő fele kijött kómásan a szobából és bejött a konyhába. Én mondtam neki hogy foglaljon helyet.

- Köszi. -mondta

- Kitalálod milyen reggelit csináltam?

- Reggel van még, mondd meg!

- Tükörtojás és szalonna. Frissen. Mennyit szedhetek?

- Dobj meg hat szalonnával. Már ha van annyi.

- Van, de nem kérsz egy kis tükörtojást? -kérdeztem ijedten és egyben reménykedve hogy nem marad rám az összes

- Pfúj, utálom a tükörtojást!

Utálja? Ez nem igaz? Négy tojást magamnak meg hármat. Erre nem kér egyet sem. De én ennyit nem tudok megenni! Ki kell dobnom egy csomó tojást. Hm, talán meghívhatnám Castielt is reggelizni? Nem. Annyi szalonna nincs a világon amennyit ők ketten meg tudnak enni. Szóval csak én is elkezdtem enni. Azután rájötem hogy a tükörtojás az eggyik specialitásom. Rosa közben csak tömte a sok szalonnát. De kenyér nélkül.

- Ohm, Rosa, kérsz hozá egy kis kenyeret? Fájni fog a gyomrod.

- Nem fog. A kenyér a gyengéknek kell.

Miután betömte az összeset, elköszönt és elment. Akkor néztem rá az órára és már negyed egy volt. Tehát már elmúlt dél is. Oh, pedig szerettem volna főzni, és meghívni a barátokat és Natanielt. De nem veszett oda semmi. Majd vacsira. Ntanailet. És én fogok főzni. Hozzá is látok. Először fel kéne őt hívni. Odaszaladtam a telefonhoz és felhívtam Natanielt.

- Szia édes mia baj? -kérdezte Nataniel jókedvűen

- Szia, mi lenne ha ma este itt vacsiznál velem? Én főznék.

- Ez jó ötlet. Ott leszek.

- Én m eg várlak. Na de akkor neki is látok. Szia.

- Szia.

Letettem. Azon gondolkoztam hogy sütök egy kis csirkét törtkrumplival. Ez jó lesz. Gyorsan felöltöztem és elindultam a boltba. Vittem magammal a receptet is. Mikor beértem körbejártam az egész boltot. Mindent kosárba tettem. Az ennivalón kívül vettem egy kis pezsgőt meg fagyit. A fagyit azt mondjuk magamnak vettem. De nem vagyok irígy. Gyorsan kifizettem mindent. Hazamentem. Most még hamarabb megtaláltam az utcát mint eddig. Otthon kipakoltam és hozzá is kezdtem. Először nagyon könnyűnek tűnt, azut án rájöttem hogy nem az. A csirkét egy kicsit odaégettem. Bevallom, egy kicsit nagyon, odaégettem. De már nem volt időm. Gyorsan megterítettem és utána készülődtem. Éppen a hajamat fésültem mikor hangokat halottam a nappaliból. Nem mertem kimeni csak megkérdeztem hogy ki az.

- Hahó, ki van ott? Ne akard hogy odamenjek.

- Nem azért jöttem?

Kimentem a nappaliba és aki ott volta z csak Nataniel.

- Huh, megijesztettél. Nem ismered a csengőt vagy a kopogást? -kérdeztem idegesen

- Ismerni ismerem. Csak nem volt kedvem használni. -mondta vigyorogva

- Na jó. Ugye szereted a sült csirkét?

- Hát, igen.

- Akkor gyere mert azt csináltam.

Kimentünk a konyhába. Én szóltam neki hogy egy kicsit égett a csirka, de mikor megkóstolta csak ennyit mondott:

- Nem ehetnénk inkább szendvicset?

- Milyen szendvicset?

- Vajas, szalámisat. -mondta

- Jó. Csinálom.

Megcsináltam a szendvicseket és azt ettünk vacsira a puccos  kaja helyett. A vacsora után Nataniel azt mondta hogy vegyem fel a kabátomat mert elmegyünk hozzájuk. Én ellenkeztem hogy az anyja megöl ha meglát, de azt mondta hogy nincsenek otthon. Még Amber sem. Így tudott eljönni. Ezért egy kicsit félve, de elindultunk. Út közben felajánlottam neki hogy elmondhatja a véleményét a csirkémről amiot odaégettem.

- Egyszerűen borzalmas és ehetetlen volt.....

Mikor odaértünk bementünk a szobájába és elmondta hogy miért jöttünk el ide.

- Nos Ella, mi lenne ha egy kicst kitörnénk a stréberségből és nyomiságból, azaz csak én, te nem vagy nyomi és megdobálnánk egy pár házat wc-papírral?

- Huh, okés. Vettél?

- Vettem hát. Itt vannak.

Nataniel egy táskából vagy húsz wc-papírt szedett elő. Elindultunk. Amber a brátnőinél volt, ezért mi is oda mentünk és a házukat kezdtük el dobálni. Nagyon vicces volt. Mikor pediig kijöttek elbújtunk a bokorba és nem vettek észre csak a wc-papíros házat. Majd bementek. Egy pár percig még beszélgettünk és nevettünk a megdobált háznál.

Mikor pedig indultunk volna a rendőrség jött oda és rögtön kiszúrtak minket.......

Igen! Igen! Igen! Végre! Már nagyon vártam hogy végre elköltözzünk ettől a nyomi Melodytól. Egy igazi nagy bulit fogok csapni! Ez lesz a feltételem anyuéknak. Tudom hogy nem kéne ilyennek lennem de most nagyon kijár egy kis kikapcsolódás. Szükségem van rá. És ennyi. Anyu közben reménykedve nézett rám és megkérdezte tőlem mégegyszer az előző kérdését.

- Nos, mit szólsz? Maradjunk még vagy menjünk? Te döntesz, de semmi sem baj.

- Anyu okés. Tőlem mehetünk. Benne vagyok.

- Uh, rndben. Már féltem hogy nem szeretnéd. Tudod nekem nagyon fontos lenne. -mondta szomorúan anyu

- Miért lenne fontos?

- Ah, biztos tudni akarod? Mert ha nagyon érdekel elmondom, de nem tartozik nagyon rád.

Ha már egyszer megkérdeztem akkor csak érdekel. A mizu kérdés sablonos de ez nem az. Ezt már megérthette volna anyu is. És ahogy kezd titkolózni annyira izgat a dolog. Remélem megbízik bennem úgy hogy elmondja az igazat.

- Anyu, érdekel.

- Km, hagyjuk inkább nem rád tartozik.

Anyu sírva kirohant a szobából. Vajon mi baja lehet? Én csak egy pár másodpercig ültem az ágyon teljesen lesokkolva, majd utána mentem én is. Nem találtam egyszerűen sehol. A házban nem volt. Kimentem az udvarra ahol anyu cigit szívva sírt. Apu ott állt melette és próbálta őt nyugtatni. Nem nagyon jött neki össze. Én csak lassan és halkan közelítettem hozzájuk. Borzasztó volt őt így látni.

- Kicsim, most hagyj minket egy kicsit kérlek. -mondta parancsolva és mégis szelíden apu

- Nem! Kérlek, hadd beszéljek vele.

- Hm....

Apu kérdően nézett anyura. Erre ő csak annyit mondott hogy menjek be. De én nem fogadtam szót. Ott maradtam és azt mondtam hogy igenis tudni akarom. Erre mind a ketten azt mondták hogy nem bánják. Apu lassan besétált a házba.

- Anyu mondd el! Kérlek...

- Jó. Azért kell minnél hamarabb elköltöznünk mert Melodyékkel összevesztem. Nagyon csúnyán. És olyan dolgokat mondtak nekem, ráadásul... -anyu nem mondta tovább, csak simán abba hagyta

- Ráadásul?

- Ahj majd később megtudod. Nem most van itt az ideje.

- Anyu! Mostmár ha elkezdted fejezd is be! -mondtam idegesen mertr idegesített ez a sok titkolózás

- A nagyinak eltört a lába és most nem tud járni. Ezért segíteni kellene neki. Szóvalegy hét múlva ha beköltöztünk apuval egyedül fogunk hagyni az új házban egy kis időre. De majd t is jössz. Jó?

- Okés. Kibirom majd. -mondtam mosolyogva

- Rendben. Ennek örülök.

Anyu bement a házba és én meg utána. Izgatottan felbakktattam a szobámba és kinyitottam az ablakomat. Leültem az ágyra..azaz ráugrottam az ágyra és felcsuktam a laptopot. Beléptem a FaceBookba és írtam egy üzit Rosanak.

- Költözünk!!!!! :D

Na jó. Nem leszünk szomszédok de ez egyáltalán nem zavar. Átszaladtam Melody szobájába és benyitottam hozzá.

- Halika. Képzeld végre meg fogok tőled szabadulni! És csak a suliban kell majd elviselnem azt a nagy fejed! Hahahaha!  -kiabbáltam oda Melodynak, majd elkezdtem táncolni örömömben

- Na jó. Asszed csak te fogsz örülni. Pedig nem. Én is ugyanolyan boldog leszek, sőt még boldogabb mint te.

- Km, na persze. De én léptem lúzer. Csövi.

Kirohantam a szobából és egyenesen akabátomért indultam, mikor rájöttem hogy jó idő van odakint. Ledobtam és a táskámmal kirohantam az utcára. Ott forogva és ugrálva kezdtem táncikálni és ujjongani. Közben azt is kiabáltm örömömben hogy: Elmegyek pancserek! Utána elővettem a mobilomat és felhívtam Natanielt.

- Szia Ella, mi újság? -kérdezte boldogan Nataniel

- Gyere ki gyorsan a parkba és elmondok mindent! Egy csomó jó, és rossz hírem is van. Csak siess!

- Jól van megyek.

Leraktam a tellót és futottam a parkhoz. Ott ledőltem a frissen nyírt fűre és elkezdtem nevetni. Nataniel meg amikor jött, ahoz képest egész gyorsan, úgy nézett rám mint egy hülyére...meglehősen jogosan.

- Hello, te Ella vagy? Mert nem úgy viselkedsz mint egy normális ember. Ja, akkor te vagy Ella. -mondta viccelődve Nataniel

- Vicces kedvünkben vagyunk? Na gyere csücsüljünk le a padra. Sok hírem van.

Leültünk a padra a szökőkút mellé.

- Hallgatlak.

- Először a rosszat mondom. Okés?

- Nekem mindegy csak mondjad. -mondta sürgetően Nataniel

- Oké. Szóval a mamám lába eltört és anyuék oda fognak hozzá utazni egy kis időre a jövő héten. A második rossz hírem az hogy anyu összevesztt Melodyékkal. De ezeknek az az előnye hogy jövőhéten költözünk, és amég nem lesznek itthon csapunk egy házavató bulit. Mit szólsz?

- Én benne vagyok. Ez király lesz. Ja, meg jobbulást a mamidnak.

- Kösz.

Azután csak sétálgattunk és beszélgettünk. Mikor haza mentem anyu meg Melody veszekedtek. Tehát már az egész familyval rosszba vagyunk. Ami őket elnézve nem nagyon hat meg. Este a vascinál nem beszéltünk, csak csendben ettünk. A fürdőszobán összevesztem Melodyval, de a végén én mentem be hamarabb. Az elalvás könnyen ment.

A hét többi részében ment a vita, a suli elment, és jött a hétvége. Anyuék péntek délután ahogy hazaértem a suliból elkísértek a házunkig. Eléggé szokatlan volt, és az odavezető út is bonyolult, de majd megtalálom. Bevittük a bútorokat és este hatig rendezgettük őket. Mikor készen letten nem pakoltak ki egy pár bőröndből, hanem sietteg a vonathoz. Én ahogy kimentek az ajtón felhívtam először Rosat.

- Szia, felöltöztél már a bulira?

- Hali, azt csinálom. Elmentek már anyudék? 

- El. Szóval jöhetsz.

- Megyek is.

- Hozz egy kis piát. Kifizetem.

- Mert?

- Nincs.

- Haj, jó viszek. Na de akkor sietek szia.

- Szia.

Remélem el fog találni a házig. Elmondtam mindenkink hogy hol lakunk. Mondjuk elég furi utca de most csak megtalálják. Ezen tudom hogy felsleges paráznom de én is már csak ilyen vagyok. Készítettem egy kis kaját, lzuhanyoztam, közben kiírtam FaceBookra hogy jöhetnek. Mikor felöltöztem csak vártam őket. De nem akartak jönni. Mindössze csak egy tíz perct késnek. Ez volt a bátorító mondatom. Egyszercsakmegszólalt a telefon. Gyorsan odamentem és felvettem. Nataniel hívott.

- Szia, hol vagytok már?! -kérdeztem idegesen

- Én már úton vagyok egy fél órája de sehol sem találom azt az utcát. Hol van?

- Ezt így nem tudom elmagyarázni.

- Akkor gyere már értem lécci. Csak úgy jutok oda.

- Jó fej vagy mondhatom. -idegeskedtem

- Mert?

- És ha közben jönnek? Mit csináljak?

- Siess, mert megfagyok.

- Ahj, jó. Hol vagy?

- A parkban. Ide jöttem hogy megtalálj. -mondta nevetne Nataniel

- Hm, megyek, maradj ott.

Elindultam gyalog. Azaz ftva. Nagyon siettem. Mikor végre odaértem Nataniel már az óráját nézegette. Csak egy öt percig tartott mire jöttem. Nem értem mit lsi annyira az óráját. Ha már iderángatott örüljön hogy jövök.

- Itt vagyok. Gyere velem.

Mikor kiértünk a parkból egy kicsit elbizonytalanodtam. Merre is kelett menni? Asszem elfelejtettem. Ahj, sötétben nem figyeltem az utat. Egy pár másodpercig csak álltam és néztem az utat. Próbáltam felszínre hozni az emlékeket. De semmi. Elindultam egy sötét utca fele ahol szinte semmit sem lehetett látni. Nataniel meg jött utánam. Megkérdezte hogy az az utca-e de én nem tudtam, Nem volt ismerős, tehát nem. Mentünk tovább. Már három utcát is átjártunk amikor Nataniel elkezdett nagyon hangosan nevetni.

- Mi bajod? -kérdeztem idgesen

- Csak az olyan vicces hogy elvárod hogy mások találják meg a házat, de te sem tudod hogy hol van.

- Te nem nevetnél így ha te nem találnád a saját házatokat. -erre a mondatra már én is nevettem

- Ugye hogy vicces?

- Az. De valahogy csak haza kéne menni.

- Hát menjünk a buszmegállóba. Ott talán tudják hogy merre van az az utca.

- Jó. De ebben a sötétben azt sem tudom hogy az hol van.

- Én tudom, kövess!

Azzal kézenfogva sétáltunk a nagy sötétségbe. Abban az utcában ahol addig jártunk nem volt világítás, és a holdat eltakarta a sok felhő. Miután nagy nehezen elértünk a buszmegállóhoz. Ahol leültünk, és vártunk. De busz az nem jött. Egy autó sem volt nagyon azon a környéken és az emberek többsége aki oda jött, részeg volt. Tehát egy idő után megint elindultunk. Mentünk minden fele. Csak az volt a baj hogyvolt olyan utca is amelyiken már harmadszor haladtunk át. Beértünkegy sötét zsákutcába. Ott látunk egy pár alakot. Én nagyon megijedtem.

- Nataniel, szerintem menjünk innen. Én biztos hogy nem költöznék ilyen helyre és az utca sem volt ilyen.

- Hm, jó. Mehetünk is akár.

Elkezdtünk kimenni a sötétből. Egyszercsak halottuk hogy egyre közelednek felénk. A végén már majdnemhogy futottak utánunk, és a végén utól is értek. Az egyikük megfogta a vállamat és nagyon megijedtem. Vajon ki lehet az? Nataniel majdnem behúzott neki egyet amikor a harmadik, mert hárman voltak, elővett gy zseblámpát és felcsukta azt. Elkezdtek neveti. Kiderült hogy az eggyik Castiel volt, aki megfogta a vállam az Lysander és aki a zseblámpát tartotta az Rosa.

- Látnotok kelett volna a fejeteket! Hogy megijedtetek! -nevetettek

- Ez nem volt vicces! -mondta Nataniel

- Amúgy ez nem lényeg. Nem találtuk a házatokat. -mondta Castiel

- Mi is azt kerssük. -mondtam

- Mi volt az utca neve? -kérdezte Lysander

- Oh, már azt sem tudod. Este van gyerekek. -mondtam

Egy ideig utána együtt keresgéltünk mikor végre mind az öten elértünk hozzánk. Bementünk és mindenki lekabátolt. Már senkinek nem volt kedvebulizniezért elővettünk egy pokrócot, egy pár üveg sört a fiúknak, Rosanak meg magamnak pedig forrócsokit. Furcsa módon Nataniel is sörözött, mondjuk, pasi. Beültünk bulis ruhába a kanapéra és beraktunk egy horrorfilmet Castiel és Lysander miatt. Az óra kb éjfélt ütött. A kanapén legszélen Castiel, melette Rosa, Rosa melett Lysander, melette pedig én és másik szélen Nataniel. A film közepe fele Lysandr rátette a kezét a combomra és elkezdett rám hangtalanul nyomulni. Én mindig ellöktem a kezét, de egy idő után meguntam.

- Lysander, hagyj békén! -azzal felálltam

- Mit csinál már megint? -kérdezte idegesen Nataniel és közben ő is felállt

- Semmit csak...

Natanielmég mielőtt befejezhettem volna dühösen a pólójánál fogva rántotta ki a kanpéról Lysandert.

- Ha nem fejezed be nagyon csúnya vége lesz.

- Nyugi van! -szólt bele Castiel miközben már ő is ott állt melettünk

- Még ez itt van nincs nyugi. -Nataniel elengedte Lysandert

Azzal a lendülettel Lysander felkapott egy üres sörös üveget és megpróbálta vele fejbe találni Natanielt, de ő felrántotta a kezét és az üveg teljesen összevagdosta a csuklóját amikor hozzágágták......

Valaki. Az arcát nem láttam. Csak éreztem hogy megcsikarta a nyakam ahogy elesett. Marró érzés fogott el. Huuh, én nem vagyok nagyon hisztis, de ez tényleg fájt. A nyakamhoz kaptam ami kicsit vérzett. Persze én is olyan lány vagyok akinek ez a pár csepp is egy egész vérfürdőnek tűnt. De ezzel nem sokáig foglalkoztam mert, aki elrántotta azt a kis ribit nem más mint Nataniel. Ki is lehetett volna? Miután ellökte Deboraht odajött mellém és megfogta a kezem, miközben én még mindig a nyakamat fogdostam. Deborah szúrós szemekkel nézett rám. Nataniel csak idegesebb lett, mikor Deborah felállt. Deborah a sírás határán kérdezte Natanielt.

- Mi lett veled? Régen olyan jóba voltunk. Hisz tudod. -mondta szipogva Deborah

- Mi az hogy velem mi lett?!

- Ezt a csajt véded pedig ugyan semmi értelme ennek az egésznek.

- Deborah, az egy dolog ha velem tolsz ki, de ha azokkal akiket szeretek, azt már nem tűröm egy percig sem!

- Szereted? Ezt? -kérdezte Deborah lenézően

- Tűnj el! Most! -kiálltott Nataniel

Deborah sértődötten elment. Egy kicsit megkönnyebültem. Deborah, mit is mondjak, nagyon megijesztett. A szeme olyan gonosz volt és nem is csodálom hogy mindenkit átvert. Én először csak azt hittem hogy a csajok Castiel miatt utálják, de nem. Na ezt benéztem. De mindegy. Nataniel leguggolt, és közben a fejét fogva elkezdte mondani.

- Ezt el sem akarom hinni... mi lett belőle... -mondta szomorúan Nataniel

- Régen jóba voltál vele?

- Igen. De már megbántam hogy egyáltalán foglalkoztam vele. Már rájöttem hogy nem kelett volna.

- Hm, az a lényeg.

- Amúgy nem lett bajod? -kérdezte egykedvűen Nataniel

- Csak egy kicsit fáj a nyakam. De ennyi.

Nataniel hirtelen a válaszomra felállt és idegesen kezdett kérdezni. Az arca nagyon nem tetszett, mert igen szomorú volt.

- Megszorította?! Ugye nem?

- Nem...csak amikor ellökted őt, kicsit megcsikarta a nyakam, de semmi extra.

- Akkor minden oké?

- Minden.

- Akkor szerintem menjünk is haza. Már nagyon unom a sulit. -mondta Nataniel

Unja a sulit? Ez meg kicsoda? Uh, ez nagyon furi. Pont Nataniel a mintadiák unja a sulit. De őszintén a mai napot én sem élném át mégegyszer. Ezzel nincs egyedül. De hogy ne legyek olyan hamis, a Deborahval való beszélgetésben az nagyon tetszett hogy azt mondta: Szeret.

- Ki vagy te, és mit csináltál az én Natanielemmel? -kérdeztem gyszerre meglepődve és vigyorogva

- Semmit. Én még mindig Nataniel vagyok. Érted? Ellám. -erre Nataniel elkezdett mosolyogni

- Értem. De mit csináljunk? Uncsizom.

- Mondjuk elmondhatnád hogy Deborah miért támadott le. Ez nagyon érdekel.

Ah, csak ezt ne! Nem akarom hogy ezt az egészet ő is megtudja. Mert ha roossz a kedvem elég hisztis tudok lenni, és az neki sem valami jó. Tehát ha mesélném rossz kedvem lenne és hisztis lennék. Ennyi. De, ő kérte.

- Huh, elég hosszú, beszéljünk másról.

Hazaértünk. Bementünk hozzánk a szobámba és leültünk az ágyra. Addig Nataniel nem is válaszolt, csak azután hogy anyu hozott nekünk szendvicset. Letette az ágyra, majd kiment.

- Azért jó lenne tudni. -mondta Nataniel

Én próbáltam erre úgy válaszolni hogy hihető legyen, de nem sikerült valami jól. Azt mondtam neki hogy nem tudom miről beszél, de nem hitte el. A végén csak rákérdezett,miközben beleharaptam egy szalámis, vajas kenyérbe.

- Emlékszel rá, tudom, alig tíz perce történt. De ha nagyon akarod, azt kérdeztem hogy miért támadott le téged Deborah.

- Ja, amúgy igen, tudtam, de lécci ne háborgassuk a témát.

Nataniel közelebb jött hozzám és miközben megfogta a kezem kérlelően mondta. Én próbáltam tovább hárítani a témát és haraptam mégeggyet a szendvicsembe. Egy kicsit gyerekes voltam de semmi kedvem nincs ehez az egészhez.

- Kérlek...

- Jó. Lenyelem. -mondtam teli szájjal.

Próbáltam a lehető leglasabban rágni. De azután Nataniel egy kecsegtető témát hozott fel ami ngem is nagyon érdekelt. Felajánlotta hogy ha elmondom neki, ő is elmondja hogy miért csalódott benne olyan nagyot. Erre kicsit gyorsítottam és nagyot sóhajtva elkezdtem mesélni.

- Tehát, megkért engem arra hogy segítseg neki hogy újra összejöjjön Castiellel és ezt én elutasítottam. Azután összevesztünk és valaki csinált róla plakátokat és azt hitte én vagyok az. Ezért támadt meg.

- Oh, hát ezt nem kelett volna elhallgatni. Ugye tudod?

- De ez olyan gyanús nekem.

- Mármint mi?

- Ha nem én. akkor ki csinálhatta a plakátokat? -kérdeztem gyanúsan

- Ez rejtély. Én meg nem vagyok nyomozó. De te sem.

- De engem érdekel a téma. Kíváncsi vagyok rá. -mondtam hisztisen

- Tőlem...

- Akkor segítesz?

- Igen. De csak azért mert engem is érdekel. Meg....tudod. Miattad. -mondta Nataniel

- Köszi.

A délután többi részében a nagy semmiről beszélgettünk. Nem volt a legizgibb, de legalább vele voltam. És azt is megtudtam hogy bolondul a narancsért. Meg a narancsos cuccokért. Ez egy jó tipp. Késő este ment haza, és másnap reggel igen korán jött. Miközben mentünk a suliba csak azon gondolkodtam hogy ki csinálhatta a plakátokat. Nagyon érdekelt a téma. De avégén mikor szóba hoztam előállt egy ötlettel. Ami az volt hogy hagyjuk az egészet. Nagyon megsértődtem. De már mgeggyeztünk és kész. Beértünk a suliba. A tömeg eltűnt, alig volt ott egy lélek. Bementünk az osztályterembe ahol Ambert pillantottuk meg. És nem volt egyedül. Deborah ült melette.

- Halika Nath, tegnap anyuék nagyon idegesek voltak hogy hol vagy. De én mondtam nekik hogy csak ezzel vagy. -mondta nyivákolva Amber

- Először is, nem vagyok Nath! Másodszor, Ellának hívják! Harmadszor, ezt be lehet fejezni. Törődj magaddal! -mondta idegesen és egyben dühösen Nataniel

- De naív vagy... -szólt közbe Deborah is

- Nem vagyok naív! Érthető?! És már rohadtul meguntam azt, hogy minden áldott napon a földbe tudtok döngölni! Elegem volt ebből!

Nataniel dühösen kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. Én csak egy szúrós pillantást vetettem a kát lányra és utána mentem. A kertben volt. Csak ült a padon és remegett az idegtől. Borzalmas volt így látni. Leültem mellé.

- Hahó, minden oké? -kérdeztem vigasztalóan

- Őszintén?

- Igen.

- Akkor azt mondom hogy semmi sincs rendben.

- Ne is törődj velük. Tudod hogy nem érnek annyit. Ezért ne is idegeskedj.

- Könnyen mondod. Nincs testvéred. És csak egy ilyen komolyabb ellenséged van. -mondta

- Elmondod miért csalódtál benne?

- Most?

- Aham.

- Régen a legjobb barátom volt, mindent eggyütt csináltunk, azután elkezdett tetszeni és mikor ezt elmondtam nki azt közölte hogy Castiel menőbb és nem stréber. Azóta mintha idegenek lennénk egymásnak.

- Oh, sajnálom. -mondtam teljes őszinteséggel

- Nem a te hibád.

- Tudom. Scherlock, induljunk! -mondtam mosolygósan

- Menjünk?

- Menjünk.

Bementünk a terembe és kezdett megtelni az osztály. Amber és Deborah már nem volt ott. Leültünk és láttuk hogy egyszercsak mindenki az eggyik padhoz rohant oda. Mi is odamentünk és láttuk hogy mindenki a síró Rosat veszi körül. Mindenki azt akarta kiszedni belőle hogy mi a baja. De egszercsak szipogva felállt és kiment a lányvécébe. Egyedül én mentem utána. Csak a mosdókagyló felett sírt. Mikor észervett anyakamba ugrott és sírva mondta.

- Ella, én úgy sajnálom! Bocsáss meg kérlek! Én ezt már bírom! Te vagy a legjobb barátnőm és nagyon sajnálom! Hülye voltam! Ahj, Ella kérlek!

- Ohm, semmi gond. Végülis az igazi barátnők átmennek tüzön vizen.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Ígérem ez volt az első és utolsó. -mondta megkönnyebülten Rosa

- De tényleg legyen az.

- Ah, az lesz. -mondta vigyorogva Rosa

Kimentünk és ott állt az ajtóban Nataniel. Csak mosolygott. Rosanak kezet nyújtott.

- Akkor nincs harag? -kérdezte Rosa

- No para.

- Bocsi. Tudom hogy az a hülye Castiel nem ér annyit.

- Megbocsátva. Minden.

- Oh, ti olyan jó jejek vagytok! -mondta izgatottan Rosa

- Nem kell mondani, tudjuk. -mondta viccelődve Nataniel

Erre mindenki elkezdett nevetni. Nagyon jó volt hogy egy kicsit egyenesbe állt minden. De sajnos a sellőség egyre gyakrabban jött elő magától és egyre kínosabb időpontokban. Már nagyon idegesített. De az a pillanat nagyon szép volt. Eggyütt mentünk vele haza és végigdumáltuk az utat, Nataniel meg csak hallgatott. A délután többi része igen jó volt. Megtanultam, gépeztem és Melody egy percig sem zaklatott. Anyu este fele feljött a szobámba és leült mellém az ágyra. Az arca komolyságot tükrözött.

- Ella, tudod, csak ideiglenesen vagyunk itt. Szóval, azt szerettem volna mondani hogy a városban végre találtunk egy házat amit megveszünk. Mit szólsz? Még utána is ugyanolyan lesz, csak nem ebben a házban. De ha szeretnél még itt maradni, nekem az is jó.

Szóval új ház, csak új város nincs mázlimra....

Aby? Ő meg mit keres itt? Uh, de rég láttam. Már nagyon hiányzott és most itt van. Nagy boldogság fogott el bben a percben. Először azt sem tudtam hogy mit mondjak. Csak álltam és bámultam őt. Tényleg nm tudtam felfogni ezt. Egy ilyen rossz hét után nem árt egy kis szórakozás. De még mindig nem tudtam megyszólalni csak nagy levegővételekkel néztem őt. Aby egy kis idő után végre megszólalt.

- Nem mondasz semmit? -kérdezt mosolyogva

- Őszintén azt sem tudom hogy mit mondjak. Teljsen lehetelen hogy itt vagy. Nem is szóltál.

- Akkor nem lepődtél volna meg ennyire.

- Van benne valami... de meddig is maradsz?

- Csak a hétvégére jöttem mert sajnos nincs szünet és vár az az átkozott suli. -mondta morcosan Aby

- Átkozott? Hisz régen mindig szeretted a sulit. Mi lett másabb?

- Csak az emberek változnak. -mondta szűkszavúan Aby

Mások? Ezt meg hogy érti? Olyan mázlink volt hogy a suli eggyik legjobb és legbarátságosabb osztályába tartoztunk. Mindig mindenki jóba volt egymással, és öröm volt oda menni. Most vajon mi változott?

- Ezt meg hogy érted?

- Hm, hosszú...

- Én ráérek mert miénk az egész hétvége. Nyugadtan mondd el. Nagyon érdekel.

- Hát először még nagyon vigasztaltak és foglalkoztak velem, de utána a régi barátok otthagytak mert Miss Picsa jött, és a hatalmába kerítette őket. Mindenki vele volt és engem meg akiknek volt esze azt le sem tojták. Ennyi.

- Jesszus, ez....ez borzalmas! De hisz eddig még nem is foglalkoztak azzal a kis tökéjjel de most..... ez felfoghatatlan.

- Tudom. De most te jössz! Látom rajtad hogy nem vagy jól. Mi a gond? -kérdezte segítőkészen Aby

- Deborah.

- Az meg kicsoda?

- Egy csaj akinek nem segítettem és....és.....tudod mit, inkább megmutatom mit plakátolt ki rólam a suliban.

Azzal belenyúltam a táskámba és elővettem a plakátot. Kitekertem és megmutattam Abynek. Azután nagyon nem tetszett a reakciója mert elkezdett szó szerint röhögni. Nagyon megbántódtam. Leht hogy ő is együtt változott az osztállyal? Hm, majd kiderül.

- Ne nevess! -mondtam neki idegesen

- Km, bocsi de ez haláli. Látszik hogy itt is okostojás vagy...

- Ez sértés! Aby mi van veled? Ne legyél már ilyen bunkó! -mondtam neki dühösen

- Ok, hagyjuk a témát. Am mizu a pasikkal?

- Nataniellel járok, és jól megvagyunk. Sőt, imádom őt.

- Én meg senkivel. Csak kavargatok pasikkal de ennyi. Amúgy, maradjon köztünk de mindeggyik azt hiszi hogy csak vele vagyok olyan.

Ez borzalmas! Egy ribi lett a barátnőmből? Ez már kicsit sok. De hátha sikerülegy kis észt csepegtetni a hétvége alatt. Nagyon remélem hogy itt nem lesz ilyen. Már szinte biztos hogy megváltozott, de nem jó irányba.

- És kik azok?

- Az titok. Nagyon nem akarom hogy bárkitől is megtudjanak ilyeneket.

- Te most itkolózol?! A legjobb barik mindent megosztanak egymással. -mondtam sértődötten

- Aham. tényleg. Bocsi szivi de ez szakmai titok. Am hagyjuk ezt az egészet mert csak a balhé van belőle. Inkább azt mondd meg hogy hol fogok aludni. Jó?

Ekkor csak az jutott az eszembe hogy ha végig iylen lesz, ez a hétvége sem alakul majd valami jól. De, hátha.

- Jó. Amúgy itt fogsz aludni. -mutattam az ágyra

- Oksa, majd megyünk bulizni is? Mert annyira jó lenne ha végre megtanilnál szórakozni egy kicsit. Én leszek a tanárod.

A fejemben csak az járt hogy: még mit nem?! Tanárod?! Megtanulsz szórakozni?! Itt már majdnem betelt a pohár de még van esélye ezeket a beszólásokat kijavítani. Még adok esélyt, de nem olyan sokáig tart a türlmem sem. Eszt vésse az eszébe!

- Legyél. De szerintem nem fogunk nagyon menni sehova. Az eggyik barátom sem szervez most bulit szóval...

Aby belevágott a szavamba.

- Itt nincs diszkó? Vagy valami jó kocsma? Nem kell nekünk a gagyi házibuli a te gyagyás barátaidtól. -mondta hisztisen Aby

- A barátaim nem gyagyásak.

- Akkor sem kell. Na, de most komolyan nics itt valami jó szórakozóhely?

- Diszkók meg kocsmák is vannak de ne mondd hogy te tényleg ilyen helyekre akarsz menni?! -kérdeztem reménykedve

- Most azthiszed kamuzok?

Erre csak rábólintottam egy nemet. A beszélgetés többi része a zenékről meg ilyenekről szólt. Aby kedvencei teljesen megváltoztak. Teljesen. Viszont még nem is ez volt a legrosszabb az egészben. Kitalálta hogy mivel péntek van menjünk is bulizni. Nem akartam olyan olcsó helyekre menni ezért sunyiba felhívtam Natanielt hogy gyorsan dobjon össze egy találkát valahol. Ő először nem fogadta valami jól az ötletet de azután hogy megtudta, mi helyett lenne jó oda menni, rögtön beleegyezett. Nataniel kiírta a FaceBookra hogy este kilenckor buli az egyik haverjánál. A címet is kiírta és a végére egész sokat írták hogy mennek. Abynek meg nem is szóltam. Olyan tíz perc alatt történt ez a szervezés. Visszamentem a szobába és közöltem a hírt.

- Nos, Aby, Nataniel egyik haverja szervez egy házibulit. Elmegyünk?

- Ohm, jó. De ugye nem stréber találka lesz? -kérdezte finnyásan Aby

Én erre nagyot sóhajtottam és elővettem a mobilomat. Mergnyitottam a FaceBookot és megmutattam a kiírást.

Sziasztok! Ma este vad bulit tartunk az eggyik haveromnál!!! A buli időpontja: 21 óra. Helyszín: Grincs út 25. Mindenki aki szereti a nagy partykat az jöjjön el! Piát nem kell hozni, van :D

- Uh, ez nekem való! Akkor öltözzünk is! Nemsoká annyi az idő.

Aby elővette a bőröndjét és kiszedett belőle egy rakás szexy, partis ruhát. Én azt hittem összeesek. Annyira bántott hogy a volt legjobb barim ilyen lett. És így öltözködik. Nagyot csalódtam benne. Én egy rózsaszín pánt néküli pólót és egy fekete, farmer miniszoknyát vettem fel mert nagyon jó idő volt odakint. Meg persze a kedvenc magassarkúmat. Csak csajosan! Aby viszont nagyon durnám öltözött. Korom fekete minirucit vett fel. Én azthittem elsírom magam. De ezt is túl kell élni, elindultunk. Az út közbn csak a pasiairól beszélt akiket szédít. Mikor végre megérkeztün a kapuban ott állt Nataniel is.

- Wow, de csinik vagytok! A party már régen megy, gyertek! -mondta Nataniel

Bmentünk. A tömeg még nagyobb volt mint amire számítottunk. És nagyon hangos zenére táncolt mindenki. Én Natanielll meg Abyvel táncoltam. De mikor mguntuk, leültünk. Aby viszont visszament és csak rázta magát. Ntaniel is észrevette ezt.

- Ohm, amúgy ki ez a csaj? Mert nekem nem a legszimpatikusabb. Olyan mint egy ribi. -mondta Nataniel

- Huh, nekem mondod? Az egész hétvégét vele kell töltenem. Ugyanis ő Aby.

- Aby? Azaz Aby akiről meséltél?

- Igen. Csak sajnos ez már nem ugyanaz az ember. Nagyon megváltozott. De ha már idejött ezt a hétvégét kibirom. -mondtam

- Sok sikrt hozzá! Nem lesz könnyű. De amúgy a mai plakátokkal ne is foglakozz! Az igazgató nő leszedtte vele az összeset. Szóval már nincs semmi okuk arra hogy kinevessemek téged.

Azzal megcsókolt. Hm, nagyon szeretem. És ebben az a legjobb hogy nem Aby a lényeg hanem mi. Nataniel és én. Ah, eszembe jutott mikor azt mondta hogy ha rajta múlik örökre együtt leszünk. És átöleltem. A fellegekben jártam, de Aby hamar visszahúzott a földre. Odajött és odébb is lökött.

- Hm, Nataniel ugye? -kérdezte kacérkodva

- Az a nevem. -válaszolt vissza flegmán Nataniel

- Nem jönnél velem táncolni? Ha már te nem kérsz fel engem mert gyáva vagy majd megteszem én.

- Hm, Aby ugye? Azért nem kértelek fel táncolni, mert nem akartalak. És amúgy mehetünk de csak Ellával. Nélküle nem.

Ezt a kis....!

- Ah, Ella nem akar táncolni. Igaz? -azzal rámkacsintott

Tudja hogy vele járok de még segítséget is kér ahoz hogy felszedje. Na ezt nem! Most és itt volt vége a türelmemnek!

- Na ide figyelj! Nem fogok abban segédkezni hogy lenyúld Natanielt! Oké?! És hozzátenném hogy most volt elég! Ma még eltűröm gogy ott aludj, de holnap a reggeli busszal vagy vonattal te szépen visszamész! Érthető?!

Erre mindenki odafigyelt ránk és a zene is leállt.

- Hm, nyugi van! Elmegyek. Már most is. Azt hittem hogy ugyanolyan jó fej vagy mint régen. De azt állapítottam meg hogy változtál, rossz értelemben. -mondta lenézően Aby

Vége a türelemnek! Vége! Hirtelen megfogtam Aby haját és szó szerint kirángattam őt az utcára. És becsuktam előtte a kaput. Ő meg csak ott nyivákolt és visszajött sírva.

- Tudod Ella, te tényleg nagyon megváltoztál. És igen, valljuk be, rossz értelemben. De én csak az igazat mondtam. És remélem az őszinteségemért még megbocsátasz. De annyit tudj, ez nem volt jogos. -mondta szipogva Aby

Hm, ez rettenetes! Hogy lehet ilyen álszent?! Hm, és egykor még őt neveztem barátnőmnek. Ezt el sem tudom hinni. Viszont ami ezután jött az még rosszabb volt. Mindenki elkezdett velem ordibálni hogy mit képzelek én magamról hogy az iagságért rángatom meg őt. Azután hogy mindenki leszidott körbevették a bőgő Abyt, és amikor átölelte őt valaki rámnézett és vigyorogni kezedett. Tehát tényleg csak ellenem játszott hogy megutáljanak. És ez sajnos össze is jött neki. Csak Nataniel jött oda hozzám mikor haza mentem.

- Túl hiszékenyek. Ne is foglalkozz velük! -mondta

- De nem megy. Utálnak. És amúgy valaki a buliból felhívott és azt mondta hogy Aby átcuccolt hozzájuk, és a hétvégét ott fogja tölteni.

- Akkor végre megszabdultál tőle.

- De így egy barátom sem baradt csak Iris. Senki más.

- Majd rájönek hogy Aby nem ér annyit hogy téged ellökjenek maguktól. -mondta nyugtatóan Nataniel

- Hm, legyen úgy.

Mikor hazaértem Melody miután napokig hozzám sem szólt, elkezdett szidni.

- Hogy lehetsz ilyen majom?! Elüldözted Abyt, pedig milyen jófej csajszi volt... -mondta rikácsolva Melody

- Most ehez nincs kedvem.

Azzal bementem a szobámba és elterültem az ágyon.

A hétvég többi része nagyon unalmasan telt, és már a hétfőt vártam ami elég gyorsan el is jött. A suliba menet azon agyaltam hogy mikor is ment haza Aby. De amikor odaértem a sulihoz mellőztem a témát. Bementem az ajtón és már rögtön az eggyik szekrényen találtam egy plakátot. Megijedtem hogy rólam készült, de avégén nagy nevetésben törtem ki. A plakáton Deborah volt és a felirat így hangzott: Egy csillámpóni rácsinált a fejemre! Ezért ilyen csúnya! És még vagy száz ilyet találtam. Ez a nap jól kezdődött. Az órák érdekesek, a szünetek jók voltak kivéve az utolsót amikor éppen hazafele készültem. Odajött hozzám Deborah elég dühösen.

- Ezt meg hogy merted?! -mutatta nekem a plakátot

- Bárcsak én csináltam volna, de nem. Ezt nem tom ki készítette, de ha megtudom, biztos pacsizni fogok vele.

- Valld be hogy te voltál!

Azzal Deborah a falhoz szorított. Az arca nagyon fenyegtő volt és egy kicsit megijedtem.

- De én nem is....

Azzal valaki elrántotta onnan Deboraht....

Ezt nem is akarom felfogni! Milyen dolog már ez?! Azt hiszi az a kis keménykezű nyomi hogy üt egyet és minden el van intézve? Úgy tűnik hogy az én bosszúmra nem is gondolt a drága! Pedig az biztos hogy nagyon visszakapja ezt az egészet. Régen majdnem engem is megütött, de szerencsére csak majdnem. És most az ötletelés kezdődik. Huh, ezt nagyon meg fogja bánni!

- Ohm, nem gond Nataniel. Megértelek.

- Akkor jó. -mondta megkönnyebülten Nataniel

- És egyébként miért is ütöttde meg Castielt?

- Szerinted? -kérdezett vissza Nataniel

Hát igen, erre nagyjából tudom is a választ. Gondolom dühös lett hogy Castiel össza akar engem hozni Lysanderrel. De azt azért tiztáznom kell hogy nem történt semmi köztünk. Lysander nagyon tapló volt, de mázlira egy idő után felfogta hogy én őt a szülinapi buli óta ki nem állhatom.

- Tudom.

- Ha tudod, akkor azt is elmondhatnád hogy milyen volt veled. Mármint próbál...

Félbeszakítottam Nataniel kusza kérdését.

- Igen. Próbálkozott, de nyugi, leállítottam. Szóval mostmár remélhetőleg fogta a jeleket.

- Hát ja, reméljük.

Nataniel ezután hősiesen kijelentette hogy már nem fáj az orra. Én csak nevettem egyett és egyszerűen felhoztam a bosszú témát. Nataniel nem fogadta valami jól az ötleteimet de a végén csak annyit mondott:

- A sors úgyis visszadja majd neki a sok gonoszságot. De ismétlem nem mi, majd a sors.

- Hm, én azthiszem ismeren őt. -jelentettem ki vigyorogva

- Mármint kit?

- A sorsot. És csak egy kicsit besegítek neki.

- Ella, ne! Ne süllyedj le az ő szintjére! -mondta Nataniel

- Akkor tűrjem el azt hogy mindig bunkó velünk?! Hát nem! Elegem van belőle és így vagy úgy, de visszaadok neki mindent! És ha te ebben nem segítsz akkor nem tudom mit tegyek! De ha nagyon muszáj egyedül is megoldom! -kiabáltam Nataniellel

- Tényleg akarod?

- Igen.  Nagyon. De szerintem te is.

- Hát, igen. De akkor sem szabad rögtön holnap. Először csak egy napot várj és ha valami, akár a sors, nem fog a mi pártunkra állni, akkor én is benne vagyok. Az úgy jó?

- Jó. -mondtam idegesen

Nataniel arcán csak annyit lehetett látni hogy szétveti a düh és idegesíti őt valami. Lehet hogy a hiszti amit levágok, de én akkor is ilyen vagyok és kész! Legyen kicsit megértőbb mert a legjobb barátnőm is most ejtett. Szóval azt ajálom neki hogy maradjon nyugton mert én roszabb is tudok lenni, de ezt az énemet nem szeretném neki megmutatni. De ha nagyon muszáj...

- Már megint mi a bajod?! -kérdezte dühösen Nataniel

- Ahjj, mondjuk az hogy Rosa, vagyis a legjobb barim, most ejtett egy hülye pasi miatt. Aki név szerint Castiel!

- Milyen bárány? Mi van Ella? -kérdezte zavarodottan Nataniel

- Te sügér! Az legjobb barátnőt jelent! - a mondatom végére már sírtam

Nem bírtam már tovább! Nataniel értetlenség és ez az egész.... nekem már sok! Sőt, rengeteg! Nataniel nem valami szlenges fiú, na de ennyire?! Az agyam megterhelődött és a szemem is. Hirtelen borzalmasan álmos lettem és minden olyan homályos lett......

Ah, mi van most? Reggel?! De hisz az előbb még este volt és én Natanieléknél voltam. De most otthon vagyok. Mi történt? Talán.... nem tudom mi is történt tegnap este de nagyon fura ez az egész. És Nataniel is itt van melettem. Felébresszem? Nem! Majd felkel magától. De az még mindig érdekel hogy hogy kerültem én haza? Ah, még egy kicsit visszaszunyókáltam és utána arra ébredtem hogy valaki rázza a vállam. Nataniel volt és az és közben azt mondta hogy keljek fel. Felültem az ágyon kómás fejjel.

- Mi az?

- Elkésünk a suliból. -mondta sürgetően Nataniel

- Suli? Jajj, ma suli!

Gyorsan kimásztam az ágyból és szélsebesen készülődtem volna ha az a hülye uszony nam most akart volna maradni. De a végére egész gyorsan készen lettem és indulhattunk a suliba. Miközben sétáltunk rámjött a kérdezhetnék az este miatt.

- És Nataniel, hogy kerültem én haza?

- Hát, amiatt hogy sírás köben elájultál és én beraktalak az ágyba. Azután kimentem anyunak szólni hogy ma itt alszol és hát...inkább nem mondom hogy reagált erre. Mindenképpen haza akart téged küldeni, amikor bemagyaráztam neki azt hogy a vér láttán elájultál. De őt ez sem hatotta meg. Aztmondta hogy vigyelek haza. Ezért kocsival furikáztunk téged.

- Uh, de égő.

- Nem az, csak anyu nem valami komplett mostanság. De ez nem a te hibád.

- Jah, nem az enyém...

- Nyugi, ezen tényleg ne parázz! Inkább táncolj! Az jobban áll. -mondta nevetve Nataniel

Én erre nevetni kezdtem vele együtt. Csak az a tánc kell neki. De ha azt hiszi hogy én itt az utcán fogok neki táncikálni akkor nagyon téved. De az a hülye Jeny hazaküldött engem, az nagyon felháborító. Nem veszi észre hogy én próbáltam vele kedves lenni.

- Hahaha, de viccesek vagyunk ma is. Meg az leszel holnap is. Ugye?

- Nem! Dehogy! Csak nagyon. De amúgy Rosaval ne is foglalkozz, mert ha ilyen hülyék pártját fogja, és nem a tiédet akkor nem is érdemli mg hogy báránynak hívd. Simán csak birka.

- Te most komolyan megkergültél? -kérdeztem reménykedve

- Hm, nem.

- Vettem észre.

Beértünk a suliba. Ahoyg beléptünk az ajtón Rosat pillantottam meg. Nagyon csúnyán nézett rám, majd odajött hozzám. Az arcán idegesség uralkodott. Először csak azthittem hogy le akar szidni de azután nagyon meglepődtem.

- Figyu Ella, én sajnálom a tegnapit. Bevallom, nagyon hülye voltam. -mondta bűnbánóan Rosa

De nem! Aki a bajban nincs veled az nem igazi barátod. Kb csak ennyi járt az eszemben. Nagyon nem érdekelt a válasza kimondtam kerek prec a gondolataimat amik nem voltak valami jóindulatúak.

- Ne haragudj Rosa, de nem! Ha nem vagy velem a bajban akkor nem is vagy igazi barátnőm. Sajnálom.

- Hm, akkor legyél hisztis!

Ezután sarkon forult és elment. Na pont erre számítottam. De nagyon nem zavart mert tesi lesz az első óra ezért át kell öltöznöm. Ahogy kiléptem az udvarra megláttam egy lányt aki Castiellel beszélgetett. Barana haja volt és ttkós volt a keze. Egy kicsit fura külseje volt. Nem akartam nagyon megbámulni őt ezért csak bementem az öltözőbe és a bent lévő csajoktól megkérdeztem hogy ki az a lány az udvaron.

- Lányok, ki az a furi csaj aki Castiellel beszélget?

Erre mindenki izgatottan nézett rám.

- Te nem is tudod? -kérdezte Iris

- Nem.

- Akkor mond el neki Iris! -szólt közbe halkan Viola

- Képzeld Ella, az a furi csajszi Castiel exe. Régen együtt jártak de azután a csaj megcsalta Castielt, és lelépett. Egyszerűen átiratkozott egy másik suliba. És msot úgy tűnik vissza akarja magát könyörögni.

- Ah, igen?

- Sajnos. -szólalt meg Viola

- Mert? Castiel igenis megérdmli azokat amiket most kap. Mert tegnap nagy volt az arca.

- Te csak a múltat tudod? -kérdezte idegsen Rosa

- Nem! Nem Rosa, de ami megtörtént az megtörtént! És ami tegnap volt az egy kicsit durva. -kiabáltam Rosaval

- Megbocsátani sem tudsz!

- De tudok! Csak éppen annak aki megérdemli! Nem úgy mint te!

- Hah, és még Castiel a gonosz... -mormogott az orra alá Rosa

- Hé csajok, nyugi! -szólt közbe Iris

Erre Rosa idegesen kirohant az öltözőből. Nem tudom hogy mire készül, de nem ajálom neki a bosszút. Mert én még azt is képes vagyok visszaadni. Halál komolyan, képes vagyom rá. Miután átöltöztem kimentem az udvarra és leültem a padra. Odajött hozzám az a furi csaj.

- Te jóba vagy Castiellel?

- Nem. -mondtam tömören és határozottan

- Nem? Azért még bemutatkozom neked. A nevem Deborah. És te?

- Ella.

- Ilyen nevet sem halottam még....

- Akkor helyesbítek, szólíts Ellának! -mondtam idegesen

- Nos, most hogy ismerjük egymást segíthetnél nekem. Egy nagyon fontos ügyről van szó.

Ebben a pillanatban nem volt kedvem semmihez, pláne nem akartam segíteni senkinek sem. És hogy jelenti ki azt hogy ismerjük egymást ha még a teljes nevemet sem tudja? Tényleg fura csaj.

- Attól függ hoyg miben.

- Újra össze akarok jönni Castiellel. De nekem sajnos nem hiszi el hogy megváltoztam.

- Nekem sem fogja.

- Ezt vegyem nem-nek?! -kérdezte fenyegetően Deborah

- Igen.

- Ezt még megkeserülöd! Aki ellenem van azzal nem kegyelmezek!

- Menj innen! Amég szépen mondom mert én sem vagyok ám egy szent. -mondtam dühösen

Azzal Deborah elrohant. Később, mikor véget ért a tesi, bementem az osztályterembe és mindnki röhögni kezdett. Nagyon meglepődtem hogy mi a bajuk de azután megláttam egy plakátot amin az arcképem volt bajusszal és egy ilyen felirattal: Én nem vagyok DÖK-ös, én TÖK-ös vagyok! Hirtelen azthittem felrobbanok. Az egész suli rajtam röhögött, még a barátnőim is. Csak Nataniel állt melettem. Mikor végre vége volt ennek a borzalmas sulinak észrevettem, hogy péntek van. Ledőltem az ágyamra és elkezdtem sírni. Telfonon beszélgettem délután Nataniellel, de ős em tudott megnyugtatni. Egyszercsak a bánatom közepedte kopogtattak a szobaajtómon.

Én mikor beengedtem azt a valakit nagyon meglepődtem mert a régi barátnőm volt az, Aby...

Amber és a batátnői? Ugye ez csak egy vicc? Ez egyszerűen borzalmas és ciki is. Szerencsére nem jöttek oda a medencéhez és Nataniel is eltakart ezért nem láttak meg. Csak gúnyosan néztek rám. Nataniel egy kicsit ideges lehetett, de szerintem az előbb jól érezte magát és ezért nem volt nagyon dühös Amberre. Az eggyik barátnője Ambernek elkezdett nyivákolni.

- Miért van az hogy mi átjövünk a barátnőnkhöz, és ez a rossz liba fogad minket?!

- Hát ezt én sem értem... -mondta gúnyosan a másik csaj

- Lányok, reméle látjátok mit tett az én rendes bátyjámmal ez a hárpia. -mondta Amber

Nataniel csak tűrte a beszélgetést de Amber beszólása már nagyon felidegesítette őt. De ezzel nem volt egyedül mert a csajok csak engem szidtak. Nem tudom hogy ha nem is ismernek akkor miért ítélkeznek felettem.

- Na jó Amber, elég volt. Küld el innen a pincsi kutyáidat és menj utánuk te is. -mondta Nataniel

- Pincsi?! -kérdezte a két lány egyszerre majd a hisztisebbik szólalt meg

- Nat, te nem ilyen vagy! Ő tett téged ilyenné és most figyelmeztetlek hogy vele rosszul jársz. De ha te nem hiszel nekem... 

- Nem! És már megmondtam hogy utálom ha Nat-nak szólítanak! -mondta dühösen Nataniel

- Nyugi bátyus. Mi megértünk...többé kevésbé. A szerelem elveszi az ember eszét. Na de ennyire? -kérdzte erőltetetten Amber

Na jó. Itt már én is meguntam a dolgot, ezért nekem is meg kéne szólalnom. De ilyenkor mit is mondjak? Szidjam le őket magam miatt, vagy mert Natanielt idegesítik. Nagyon nehéz ez a helyzet de Nataniel csak megrázta a fejét és a lányokhoz vágta:

- Takarodjatok befele. Még szépen mondom.

Erre az összes hisztérika dühösen tipegve bement. Végre! Ezután Nataniel kiszállt a medencéből és kisgített engem is. Majd szinte egy öt perc múlva visszaváltoztam. Nem kelett sokat várni, de az az öt perc nagyon kínos volt. Eléggé meglepődtem mert Nataniel még szinte sohasem bánt így a tesójával. De ha egyszer ez kelett akkor ez kelett. A kínos csendt én törtem meg mert eszembe jutott Rosa és a találka nálunk. Ezért megkérdeztm Natanieltől hogy mennyi az idő és a válaszától nagyon megijedtem. Azt mondta hogy kilenc múlt. Rosa biztos letépi a fejem. És most az a legjobb hogy ez a legnagyobb gondom. Semmi más. Nataniellel gyalog elindultunk haza. Miközben sétáltunk nem nagyon beszéltünk egymással a beszélgetés miatt. De aztán egy rossz gondolat jutott az eszembe: Mi van ha ő most egy kicsit is hitt Ambernek és a hülye barátnőinek? Azt nem nagyon bírnám ki. De most csak arra szabad gondolni hogy nem! Ez nem történhet meg mert Nataniel sem olyan ostoba. Vagy...nem! Nem olyan! Mikor végre haza értünk Nataniel elbúcsúzott tőlem és lehajtott fejjel sétált vissza. Én mikor bemntem a házba anyu idegesen mondta hogy miért nem jöttem még haza. Mondta azt is hogy Rosa keresett. Én adtam egy gyors magyarázatot mindenre és felmentem a szobámba. Bekapcsoltam a FaceBook-ot és írtam Rosanak egy üzenetet mert nem volt fent. Az üzenetemben bocsánatot is kértem tőle.

- Szia Rosa! Ne haragudj hogy nem voltam itthon, de nagyon fontos dolgom volt. Holnap mondd el a suliban azt a nagyon fontos dolgot kérlek. Köszi. Mégegyszer bocsi!

És küldés. Remélem reggel majd meglátja. És azért is nagyon imádkozom hogy ne csináljon ebbőlnagyon nagy ügyet. Csak azért félek a hisztijétől mert már eléggé ismerem őt ahoz hogy bátran jelentsem ki: sértődékeny és haragtartó. De már annyira fáradt voltam hogy ezen nem tudtam valami sokat agyalni mert elmentem zuhanyozni és onnan egyenesen az ágyba. Ráadásul fogmosás közben majdnem elaludtam. És nnek az az oka hogy sellőként ülve nehéz úgy mint a zuhanyzás is. De az a lányeg hogy végeztem vele és nagyon nagyot tudtam aludni. Másnap viszont iskola. Nagyon nehezen keltm fel, de legalább nagyjából kialudtam magam. Ma furi módon nem jött Natanaiel hanem helyette Rosa. Nagyon jó kedve volt. Akkor felesleges volt aggódnom miatta. De ami volt az már nincs.

- Jó reggelt! Hogy aludtál? -kérdezte Rosa frissen

- Ohm, hát jól. Köszi. Te?

- Oh, én csodásan mert ma tudod mi lesz?

- Nem. Mi lesz? Amúgy honnan tudnám? Nem mondtál semmit.

- Jajj, reggel vissza üzentem. Ma Castiellel és Lysanderrel megyünk bandázni! Hát nem szupcsi?

Bandázni? Na ne! És pont velük? Ez nem lehet igaz! Lysanderrel nagyon ciki lesz a helyzet. Castiel meg egyszerűen csak bunkó velem és kész. Nataniel meg nagyon ki lenne bukva ha Lysanderrel lennék együtt. De lehet hogy ő is jöhet vagy jön velünk.

- Ohm, Lysanderrel nem nagyon vagyok kibélülve, de ha jöne velünk Nataniel akkor szívesebben mennék veletek.

- Hát ha csak ennyi kell akkor tőlemjöhet ő is. De am mi a bajod Lys-sel? -kérdezte gyanúsan Rosa

- Hosszú...

- Hát jó, te tudod. Amúgy nem gond hogy most velem jössz mert éppen azért hívtam fel őt. És amúgy azt mondta hogy jön. Szóval nyugi.

Már egyre özelebb értünk a sulihoz és még mindig nem tudtam meg hogy hova és mikor menjek el úgymond bandázni. De mostmár biztos hogy megkérdezem mert a suliban szétválnak útjaink Rosaval. És jó lenne egy kicsit tényleg kikapcsolni délután.

- És Rosa. mikor és hova menjek?

- Ja, délután háromra megyek érted. Jó?

- Nekem jó. -mondtam unottan

Beértünk a suliba. Nataniel amint meglátott odajött hozzám és közölte velem hogy amit Amberék mondtak azt ő csak nagy baromságnak veszi. Ettől nagyon megnyugodtam és mársi jobban telt a nap a suliban mert nem kellett semmin görcsölnöm. Viszont ez atanítási nap szinte sosem akart véget érni. Nagyon hosszúnak tűntek az órák, de végül haza mentem. Otton gyorsan megírtam a házim és átöltöztem a társaságnak méltóan. A végén már tűkön ültem hogy mikor jön végre Rosa, de nem húzta sokáig az időt. Egy parkhoz mentünk ahol ott volt már Lysander, Castiel és Nataniel is. És volt ott egy motor. Fekete, drága és meglehetősen új volt. Castiel a köszönés után a zsebéből elővett egy doboz cigit. Majd rágyújtott. Én azt hittem megfulladok attól a füsttől. Majd a dobozt felém nyútotta.

- Kérsz?

- Még a szagát sem bírom. -toltam el Castiel kezét

- És te? -fordult Nataniel felé

- Nem. Ahm, kösz.

Naatniel kivett egy cigit és rágyújtott. Beleszippantott és elkezdett öklendezni amire mindenki elkezdett nevetni, majd eldobta a cigit. Ezután Castiel midenkitől megkérdezte és nagyon büdös volt mert Rosa is elszívott egyett. Azután Castiel elvitte Rosat a motoron egy körre. Nagyon hangos volt, de gyors is. Egy kicsit összeilettek. Amég motoroztak Lysander és Nataniel csak kínosan néztek egymásra. De nem csak nekik volt ciki a helyzet de nekem is. Lysander egyszercsak felém fordult és megkérdezte.

- Én is tudok motorozni. Elvihetlek egy körre?

- Nem. Köszi. De én nem szeretek motorozni. -mondtam határozottan

- Már próbáltad?

- Nem. De nem is akarok.

- Hát ha ezzel a nyomingerrel jársz akkor nem is fogod kipróbálni soha. De ha gondolod én barátilag is elvihetlek. -mondta Lysander

Nataniel erre közelebb ment Lysanderhez és ökölbe szorította a kezét.

- Én nem ütöttem eddig meg senkit, de ha gondolod lehetsz te az első. -mondta fenyegetően.

Egyszercsak visszaértek Rosaék. Leszálltak a motorról és Lysander megint megkérdezte tőlem:

- Na, baby, biztos nem jössz velem egy körre? 

Ez már kiverte a biztosítékot nálam. Mi az hogy babynek nevez?! Ebből elég!

- Nem! És ha megint így szólítasz...

Nem tustam befejezni a mondatot mert Castiel egyszercsak megfogta a derekam és rátett a motorra. Lysander gyorsan ráült és elindult velem. Nagyon megijedtem de nem volt más választásom minthogy átöleljem Lysandert annak érdekében hogy le ne essek. Mentünk egy rövid kört majd mikor visszaértünk csak annyit láttunk hogy Cístiel és Rosa állnak ott, de Nataniel sehol. Leszálltam a motorról és megkérdeztem Castieltől hogy hol van Nataniel.

- Castiel, hol van Nataniel? Haza ment? -kérdeztem aggódva

- Igen. Haza ment bőgni, mint egy kislány. -mondta flegmán Castiel

- Mi? Mit csináltál vele?! -kérdetem üvöltve

- Menj utána és megtudod.

- Hah, megyek is! Amúgy köszi Rosa hogy így kiállsz melettem! Azt hittem barátok vagyunk.

A mondatom után Natanielék fele kezdtem el futni. Mikor odaértem Jeny nyitott ajtót, de be is akarta csukni de én félrelökve őt beszaladtam Naaniel szobájába. Mikor sietősen kinyitottam az ajtót Nataniel az orrához egy zsepit tartva feküdt az ágyon. Én gyorsan odamentem hozzá és aggódva kérdezte:

- Mi történt veled?

Erre Nataniel visszakérdezett orrhangon.

- Mit keresel itt?

- Most nem ez a lényeg, hanem az hogy mit csinált veled Castiel.

- Először én megpofoztam őt, azután ökölell orrba vágot. És én már nem tudtam tovább ott maradni. Sajnálom.

Szóval ez történt. Castiel ezt nem ússza meg szárazon.......

Szerintem nem csak mi lepődtünk meg nagyon. A szülei arcán borzalmas idegesség uralkodott. Nataniel valami kifogást akart mondani erre az ügyre de az anyukája legyintett egyet a kezével és odébblökve engem, bement az ajtón és utána az apja. Levették a kabátjukat és kérdőn néztek Natanielre és rám. Nataniel nem nagyon mert megszólalni szégyenében, a szülei meg azt várták hogy mi beszéljünk. Ezért én egy kicsit félénken és a lehető legkedvesebben kezdtem beszélni ami nem nagyon tetszett nekik.

- Szóval....akkor.... én megyek is. Viszlát! -mondtam sietősen

- Várj! Ha már itt vagy, akkor maradj egy kicsit. -mondta lekezelően Nataniel anyukája

- De én sietek.

- Maradj! Kérlek.... -mondta idegesen Nataniel apja

- Hát...jó. Maradok.

A mondatom után ijedten néztem Natanielre és ő csak alig észrevehetően mozgatta a fejét jobbra és balra azt jelezve hogy nem tud mit tenni. Nagyon megijedtem mert nem tudtam hogy csak egy tíz percet kell itt időznöm vagy akár egy órát. Nataniel anyukája beküldött minket a szobába és azt mondta hogy megcsinálja a vacsorát. Mi engedelmesen bementünk a szobába és Nataniel gyorsan leült egy székre és kínosan kezdte el mondani:

- Anyu jól főz. És ma a vacsi nem más mint egy kis főzelék. Borsó. Szereted?

Erre nit mondjak?! Egyszerűen utálok minden főzeléket az egész világon! Ki nem állhatom! Még a gonolatától is rosszul vagyok annyira utálom. De ha most azt mondom hogy nem a szívem csücske ez a kaja akkor csak még kínosabban érezné magát, és meglehetősen én is. Ezért egy egyszerű igen is megteszi. Remélem vagyok elég jó színész az igen szó hihető kimondásához.

- Hm, a főzelék az jó. Igen, szeretem.

- Huh, akkor jó. -úgy látom Nataniel megkönyebbült

- És amúgy szerinted mit fog szólni hozzám Amber? -kérdeztem izgulva

- Nem tudom, de szerintem nem lesz nagyon rossz veled. És ha mégis az lenne akkor anyuék biztos hogy leállítanák őt.

- Akkor jó. És egyébként hogy szólíthatom a szüleidet Nataniel?

- Ohm...hát szerintem Jeny és George.

Jeny és George? Így hívják Nataniel szüleit? Én azt hittem hogy simán Mr. és Msr. Green. De ha ők azt szeretik ha tegezik őket akkor én azzal nem is vitatkozom. Őszintén nagyon izgultam és féltem attól hogy nagyon rosszul sikerül ez az este, ráadásul Rosa jön hozzám fél kilencre. De addigra biztos nem leszek otthon amiből lehet hogy hiszti lesz megy ilyenek. De most nem ez a legnagyobb problémám. Nataniel erre megint megszólalt de most kicsit mosolygósan.

- Ella, most nagyon rossz kedvem van.

- Ezzel nem vagy egyedül de én ha nekem rossz kedvem van akkor nem vigyorgok mint a vadalma.

- Hát pont ez az. Én sem vigyorgok. -mondta már majdnem nevetve Nataniel

- Látom....

- Ella, a jó kedv érdekében előadnád nekem megint azt a táncot?

Erre a mondatra Nataniel szabályosan röhögött. Ennyire rémes lett volna? Nem baj. Én csak mosolygósan felálltam és megtekertem a csípőm és lefeküdtem az ágyra. Már nagyon fártadt voltam és olyan jó volt lefeküdni és pihenni. Azután Nataniel is felállt és nevetve szólalt meg.

- Nem ilyenre gondoltam, de mostmár ezt várom el.

- Azután beleér a kezed a bilibe és felébredsz. -mondta álmosan

A beszólásom után Nataniel mellém feküdt az ágyon és miközben átölelt azt montda:

- Ha ez egy álom én sosem akarok felébredni. -mondta és megcsókolt

Én csak mosolyogtam egyet, és elaludtam, de velem együtt Nataniel is. Ketten szunyókáltunk kb egy fél órát miután Amber dühösen rontott be a szobába és hangosan rikácsolni kezdett.

- Nem igaz hogy nem kopsz le te kis liba!

Nataniel álmosan felült az ágyon és lekezelően szólt Amberhez.

- Még valamit?

- Ch, kész a vacsora. Gyertek enni!

Majd dühösen kiment a szobából és én is felültem az ágyon. Gyorsan rendberaktam a hajam és Nataniellel kimentünk a konyhába ahonnan a borzalmas főzelék szaga áradt ki. Leültem egy székre és Amber nyivákolni kezdett. Állítólag a székére ültem és ez valóban igaz volt mert Jeny is csúnyán nézett rám. Ezért átültem egy másik székre ami szerencsére a vendégeké volt. Natanil anyukája flszolgálta a főzeléket. Én csak eszgettem belőle ami Jeninek is feltűnt. Nagyon izgultam hogy meg fogja e kérdzni hogy ízlik és sajnos nem alaptalanul.

- Mi a baj....ööö.....hogy is hívnak?

- Ella.

- Ohm, ign, Ella. Talán nem ízlik a főzelék? -kérdezte sértődötten Jeny

- De Jeny, nagyon finom csak most nm igazán vagyok éhes.

- Akkor jó. Amúgy nem mondtam hogy tegezhetsz. Szóval kérlek szólíts Msr. Green-nek. Jó? Köszönöm.

- Rendben, sajnálom.

Nataniel apukája meg akarta törni ezt a kínos helyzetet ezért elég flegmán de megkérdzte hogy milyenk a jegyeim.

- Nos, Ella, te ilyen tanuló vagy?

- Hm, én kitűnő vagyok. És a DÖK-ös diákok közé tartozom.

- Igen? Az jó. És milyen viszonyod a családoddal?

- Jóba vagyok velük.

- Hm, csak jóba? Nem tudod hogy a szülőkkel való viszzonynak tökéletesnek kell lennie? De persze ha ilyen illetlen vagy akkor nem is tudhatod. -szólt Jeny, azaz Msr. Green

- Anyu! Hagyd ezt abba! Ő igen is nagyon jóba van a szüleivel és igen is jól nevelt! -mondta Nataniel az anyjának

- Nyugi fiam! Te ne legyél olyan mint ez! Te a múltkor belemntél a bajba miatta de most nem fogsz! Legyél tisztlttudóbb velem és apáddal.

Ez a szitu nagyon égő volt, főleg szegény Natanielnek aki csak menteni próbált. És be kell hogy valljam hogy az anyja és az apja borzalmasan illetlenek és flegmák. Még sorolhatnám de én ilyen környezetben nm akarok maradni, inkább elmegyek. Amúgy is hányingerem van ettől a rossz borsó főzeléktől. Ezért felálltem az asztaltól és további jó étvágyat kívántam, majd elköszöntem. De ezt Msr. Green nem hagyta annyiban.

- Állj meg! Most szépen leülsz és mgvacsorázunk mint egy család és egy vendég.

- Akarod mondani mint egy család. -szólt közbe Nataniel

-Te szmteln gyerek! Hát erre tanítottalak én téged?!

Erre Nataniel apja is belszólt.

- Ohm, drágám.

- Mi az? -kérdezte idegesen Jeny

Igen, már azért is Jenynek fogom szólítani mert ilyen gonosz és önimádó.

- Nem csak a te tanításod van benne.

Jeny arcán elüralkodott a düh. Már nagyon ideges volt hogy mindenki ellene beszél, ezért kirohant a konyhából és beszaladt a szobábjukba és elkezdett hangosan bőgni. Jajj, hogy oda ne rohanjak! Ez az egész egy nagy hiszti volt. Mr. Green pedig idegesen utána ment és nyugtatni kezdte. Majd Amber is felállt és követte a példát, bement vigysztalni az anyját.

- Anyu! Semmi baj! Ugye ettől még megkapom azt a táskát? -üvöltött nyávova Amber

Nataniellel egymásra néztünk és én bűnbánóan szólaltam meg.

- Ne haragudj.....

- Micsoda? Én ne haragudjak? Ella, nekem kellene bocsánatot kérni tőled.

- De most miattam haragba vagy az anyuddal.

- Nagyon jól esett neki ezeket megmondani. Szóval még meg is köszönöm tőled.

- Oh, hát akkor szívesen.

- Egyébként Ella, tudom hogy nem ízlett a főzelék. -montda vigyorogva Nataniel

- Ennyire látszott?

- Igen de ez nem baj. Nekem sem jött be nagyon. Ezt most nagyon elszúrta. De azért köszi hogy megtted és mégegyszer bocsi anyuék és Amber miatt.

- Semmi gond.

Ezután a mondat után közelebb hajolt hozzám Nataniel és elkezdtünk csókolózni. Nagyon jó volt de nem tartott sokáig mert bejött Amber és azt rikácsolta hogy mosogassunk el és utána elkezdett öklendezni. Én bemutattam neki és ő erre a nyelvét nyújtotta rám. Nagyon megsértődött de ez nem rontotta el a kedvét mert örült annak hogy mi végezzük a piszkos munkát. Nataniellel felosztottuk a feladatokat: ő mosogatott én pedig adtam a koszos edényeket nehogy vizes legyek. Egy ideig unalmasan pakolgattam a koszos edényeket amikor Nataniel gyorsan megfordult és lefröcskölt. Szerencsére csak egy pár cseppet zúdított rám és csak a kardigáánom lett vizes, a bőröm nem. Én erre vigyorogva felkaptam az asztalról a félig megtelt vizes kancsót és Nataniel fejére öntöttem úgy hogy én ne legyek vizes. Ami a gyorsaságom miatt összajött. Amúgy mindig lassú vagyok csak ilyenkor nem.

- Na, kérsz még? Mert önthetek ha igen. -mondtam mosolyogva

Nataniel várt pár másodpercet vigyorogva, majd hirtelen felém lépett és felkapott. Én ficánkoltam hogy engedjen el, de ő a hátsó ajtón a karjaiban kivitt a medencéhez és beledobott. Én természetesen átváltoztam sellővé miközben Nataniel majdnem elesett a nevetéstől. Majd én is nevetni kezdtem. Abban a percben nem érdekelt semmi. Az sem hogy mikor leszek újra ember. Ezután én is vártam pár másodpercet amég abbahagytam a nevetést. Majd Nataniel odahajolt a medencéhez és én odaúsztam hozzá. Nataniel a medence peremén guggolt és meg akart csókolni amikor a nyakkendőjénél fogva berántottam a vízbe. Egy kicsit megijedt azután a felszínre jött és és csak nevetni kezdett. Nagyon viccesek voltunk ott ketten a vízben.

Sajnos az örömünk nem tartott túl sokáig mert Amber két barátnője és persze Amber jelentek meg az ajtónál.....

Hát, mit is mondjak, elég hűvös van most itt. A bokor nem valami nagy ezért ha valaki közelebb hajol, meglát. Hirtelen nem is tudtam csak csendben várni. Vártam és vártam. Mindössze csak öt percig tartott, de nekem öt évnek tűnt. Nagyon borzalmas hogy egy ilyen nehéz nap után csak még több borzalom vár. Nem elég hogy ennyire béna voltam, de még ez is jött a tetejébe. Nagyon gáz ez a helyzet. Valahonnan segítséget kellene kérnem. De honnan is? Ez költői kérdés volt, hát persze hogy Nataniel. Csak ő tudja a titkom és csak benne bízok. Valahogy csak megoldja. De mondjuk az sem fer hogy folyton ugráltatom.Ez egy kicsit sem jó de most muzáj. Mondjuk ezen a gondolaton egy kicsit elbizonytalanodtam. De aztán egy ténnyel nyugtattam meg magam: tegnap, azaz ma ő keresett engem. Ez egy kicsit sem volt vigasztaló tény, de csak ez volt az eszembe. Gyorsan előkaptam a mobilomat és felhívtam.

- Szia Ella, miért keresel? -kérdezte álmosan Nataniel

- Nataniel, most azonnal szükségem van rád! -mondtam sürgetően

- Ella, mi a baj?

- Egy locsoló eltalált és vizes lettem és ezért itt fekszem egy bokorban az utcánkban a kilences számú háznál.

- De ha sellő vagy hogy hozzalak el onnan? -kérdezte Natniel

- Azthiszed tudom. -mondtam idegesen

- Jó.. oké kitalálok valamit, te csak ott várj.

- Nem is nagyon tudok innen elmenni... -mondtam

- Adj nekem egy öt percet. És addig is nyugi. Megyek. Amúgy nem kell idegeskedni. -mondta nyugtatóan Nataniel

- Gyere már!

Nataniel kinyomta a telefont. Nem tudom mit fog kitalálni, de már nagyon lelkiismeret furdalásom van. Ez az egész lehet hogy hamis érzés. Vagy..nem tudom. Most csak várni tudok és ennyi. Ez lesz a legjobb. Ha tovább agyalok ezeken a dolgokon csak rosszabbul fogom magam érezni. És a hiszti most Natanielnek és nekem sem kell. És igen, bevallom hogy hisztis vagyok. És ennyi. De mi van ha Natanielt már ezzel is kikészítem. Jajj, ilyen nem ide illő dolgokon kiakadni. Borzalmas. Nem is nagyon tudom hogy ő mit gondol, de azt sem hogy én mit tegyek. Pár perc múlva még semmi sem történt. Csak vártam és vártam. De Nataniel nem akart valami gyorsan jönni. Nagyon féltem hogy esetleg benéz egy kutya és ugatni fog, vagy valaki beejt  valamit és felveszi, ezektől nagyon irtóztam. Egyszercsak elkezdett csörögni a telefonom. Jajj, csak ezt ne! Ez nem megfelelő pillanat arra hogy valaki csevegjen velem. De ha kinyomom mgsértődik, ha felveszem nekem lesz rosszabb, ezért gyorsan beletettem a telefont a táskám legmélyébe. De véletlenül megnyomtam a zöld gombot és Rosa szólt bele.

- Ella, szia! Ne haragudj hogy zavarlak de...Ella, ott vagy?

Nem tudtam mást tenni, beleszóltam, elég hallkan és suttogva.

- Szia Rosa, itt vagyok. Mit szeretnél? -kérdeztem sürgetően

- Hát tudod most mentem át hozzátok és meg szeretném kérdezni hogy mikor érsz vissza. Tudod van egy pár dolog amiben segítened kellen. Na, mit mondasz? -kérdezte hízelgve Rosa

Az a helyzet hogy magam sem tudtam hogy erre mit válaszoljak. Fogalmam sincs hogy Nataniel mikor jön ide végre, és azt sem hogy milyen gyorsan tudok majd átváltozni. Ez azért fura mert nem tudom mit vétettem hogy pont most nem bírok két perc alatt megint sétálgatni. De Rosanak valamit csak kellene mondani. Mondjuk...nem tudom. Egyszerűen egy időpont. Mondjuk ki lehet számolni, valahogy biztos.

- Öhm....Rosa én szerintem olyan.....fél kilenc körül érek haza. Szóval akkor már..

Rosa gyorsan mgszakította a magyarázatomat és rávágta hogy akkor majd fél kilenckor jön. Ezután sebesen lerata a telfont. Ez csak arra ébreszt rá hogy határozottabbnak kellene lennem. Hirtelen nagyon megijedtem mert egy autó hajtott be az utcába és nagyon kacskaringósan ment. Én egy kicsit megijedtem mert azthittem valami részeg autós belejön a bokrokba. De nem. Megállt pont melettem, és lehúzta a vezető az ablakot. Nataniel nézett ki hogy én vagyok e az. És igen. Nagyon meglepődtem hisz ő egyáltalán nem tud vezetni. De akkor...nem vitatom inkább a dolgot. Én sem tudtam volna sokkal jobbat kitlálni. Szóval csak kiszállt és kinyitotta az ajtót. Én valahogy bemásztam és elterültem hátul. Nataniel csak nevetni kezdett. Mondjuk megértem de nem ő változik víz hatására egy hallá! Ezek után ő is csak beesett az autóba, csak éppen a nevetés miatt. Beindította az autót, és elindultunk. Mit is mondjak, halál félelmem volt. Rémisztően ment és ráadásul még gyorsan is. Én már komolyan, annyira kacsázott hogy már majdnem hánytam.

- Nataniel, légyszives kicsit lasabban. -mondtam kábán

- De azt hogy? Nem tudok vezetni!

- Vettem észre. Amúgy honnan van az autó?

- Ohm...apukámtól kértem kölcsön. -mondta kínosan Nataniel

- Vagyis elloptad. De ezzel nincs is gond. Sőt, köszönöm.

- Semmiség. Amúgy most nics is otthon.

- És most hova is megyünk? Mert ugye tudod hogy hozzánk nem mehetünk? -kérdeztem

- Aham, tudom, de most nem is oda megyünk. -mosolygott Nataniel

- Akkor hová?

- Hozzánk.

- De Natniel engem a szüleid utálnak. És Amber sem kedvel. Most még szépen is fogalmaztam.

- Senki sincs otthon. Ó Jesszus....Ella húzódj le! Gyorsan!

Miért is? Én nem értettem hogy miért is húzódjak le teljesen, de először nagyon nem is érdekelt. Csak tettem amit kelett. Nataniel arcán láttam hogy eléggé ideges. Hirtelen lehúzódott az útról és megállt. Vajon mi lehet?
Nataniel egyszercsak idegesen szólalt meg.

- Oh, szia. Most ne haragudj de nekm sietnem kell szóval...

- Hm, Nataniel, mit csinálsz? Te nem is tudsz vezetni. Ezért bíróság és az apád is meg fogja tudni. -mondta szigorúan egy idegen hang

- Ne! Ne kérlek Chad bácsi! Ezt nem tudhatja meg.

- Nagyon nyomós okot kell most mondanod hogy ne szólljak apádnak.

- Lány van a háttérben. Egy lány és gyorsan érte menjek egy fontos dolog miatt. Kérlek szépen! -könyörgött Nataniel

Hm, vajon ki lehet az a bizonyos Chad bácsi? És honnan ismeri Natanielt. És ha minden igaz akkor rendőr. De mázlinkra megértően sóhajtott fel.

- Na jó, de csak most az egyszer.

- Köszönöm. Szia.

Nataniel gyorsan elindította az autót. Most még gyorsabban ment és még kacskaringósobban. Végre elértünk egy földszintes házhoz aminek hófehér fala volt. Valhogy bekászálódtünk a házba ami annyit tesz: Nataniel megfogta derekem és segített bemenni. Nagyon szép boltíves volt az előszoba. A fala egy kicsit barnás-narancssárgás színű volt. Nataniel besegített engem egy kék falú szobába. Ez bizonyára az övé. Letett az ágyra és leült a székére ami gurolós volt. Azután mosolygós arcon megkérdezte tőlem:

- Ella, te hány kiló vagy?

- Hahaha, mondhatom vicces vagy. Ha leszámítjuk ezt a nagy uszonyt ötvenkettő. Ha beleszámítjuk, nem tudom. -mondtam sértődötten

- Nyugi, csak vicceltem. De várj! Te most komolyan ilyen vékony vagy? -kérdezte lepődötten Nataniel

- Nem vagyok én vékony.

Nagyon hisztisnk éreztem magam, és hát az is voltam. Egy kicsit jól esett pihenni. Egy pár percre megfeledkeztem mindenről ami csak bántott. De ez az öröm nem tartott avlami sokáig mert hangokat halottunk és Nataniel is megijedt nem csak én. Amber vinnyogós hangját halottuk ahogy Natanielt kérdezi:

- Itthon vagy Nataniel?! -kiabálta Amber

Nataniel csak hallgatott és már biztos volt hogy tévedett. Amber minvégig itt volt és ha kijött volna meglátott volna. Nagyon megijedtünk de lehet hogy csak attól ami a múltban megtörténhetett volna. Amber megint megszólalt de most már közelebb jött a szobához. Az ajtó mázlira be volt csukva. Amber hangját most sajnos jobban hallotuk.

- Nataniel, tudom hogy itt vagy mert hallotalak! Amúgy ebben a háziben segíteni kéne! -mondta hisztizett Amber

Nataniel ijedten nézett rám és hirtelen megfogott egy plédet és gyorsan rám borította. Én nagyon nem értettem hogy ez mire jó de aztán rájöttem: nem akarta hogy Amber meglásson. Ez egy nagyon elhamarkodott lépés volt, de szükséges is ugyanis Amber sietve nyitotta ki az ajtót. Amikor meglátott engem nagyon elvörösödött a feje, de nem csak neki hanem Natanielnek és nekem is. Én hirtelnjében nem tudtam mit csinálni csak tüsszentést sínleltem mert nyakig csak a beteg van takaró alatt. Amber finnyás arcal szólalt meg:

- Te ezt a taknyost hoztad a nyakamra?! De Nataniel te nem is találkozhatnál ezzel!

Amber rikácsolására nem tudtam visszafogni magam, kilendültem az ágyból és szerencsémre azonnal visszaváltoztam. Csak cselekedtem és nem gondolkodtam. De ezután ahogy gyorsan felkeltem elkezdtem köhögést színlelni és puszit nyomtam Nataniel arcára. Azután Nataniel átölelt. Amber ezek után akart mondani valami rossz beszólást de Nataniel megelőzte.

- Nem megmondtam hogy ne gyere be a szobába?

Azzal kitessékelte Ambert. Én csak mosolyogni kezdtem és elkezdtem egy kicsit hülyén táncikálni. Amolyan örömtánc akart lenni, de Nataniel csak nevetni kezdet már annyira hogy hanyatfeküdt az ágyon, és mint aki fulldoklik, úgy nevetett. Én mosolygósan megkérdeztem tőle:

- Színésznő vagyok vagy színésznő vagyok?

- Te a barátnőm vagy pocsék tánctudással. -erre Natanielnek úgy néz ki megint eszébe jutott a táncom és ezért csak még jobban nevetni kezdett

- A te barátnőd egy zseni tánctanár. Ha eddig nem tudtad volna. -vigyorogtam

- Nem, Ella, te nem vagy tánctanár. Viszont ezt én is ki tudtam volna találni. De a tüsszögésért elismerésem. Ügyi volt.

- Mi? Csak ennyi?

- Legyen több? Amúgy szerintem nem ártana ha most hazamennénk inkább hozzátok.  -mondta kicsit komolyabban Nataniel

- Mert? Szép a házatok. A szobád is...fiús. De annak kell lennie.

- De ha anyuék hazajönnek akkor mit fogsz csinálni? -kérdezte

- Én mit fogok csinálni? Nem inkább mi? De amúgy ez igaz. Bocsika igazad van mennyünk.

- Igen, mert nekem mindig igazam van. -mondta mosolygósan Nataniel

Neki? Pont neki? Ez csak vicc. Amúgy tényleg viccnek szánta de erre ha én válaszolok az nem lesz valami biztató. Nemár! Én nm szólok be nagyon. Most már nagyon idegesítenek ezek a kis gonoszságok. De sajnos egyszer ezekből leszek egy rossz hal. Ebbe bele gondolni is fáj. De most ez van és kész. Ezt kell szeretni. Már éppen kimentünk a szobából amikor kimodtam a visszavágásomat.

- És van amikor nem.

- De viccesek vagyunk ma. Szerintem Ella te most elkaptál valamit az ikrektől. Mit ettél? -kérdezte Nataniel

-Ezt hogy érted? -kérdeztem vissza nevetve

Majd ezután rámnézett Nataniel és úgy elkzdett fulladozni a röhögéstől hogy azt hittem elborul. De azután én csak néztem hogy mi az Isten baja van hogy ennyire nevet rajtam. Aután beugrott hogy az örömtáncom volt ilyen mulatságos. Én erre vigyorogva és közben érthettlenül néztem rá.

- Még mindig a táncomon nevetsz? Mert ha igen, akkor elmondanám hogy ez egy eredeti balett és hulatánc keveréke egy kis rockkal megbolondítva.

- Pff, hahahaha!!! Jajj, Ella, te olyan de olyan hülye vagy most.

- Én? Hülye? Legalább nem én vergődök itt mint egy partravetett rozmár.

Nataniel erre csak még jobban kezdett hahotázni, de ez sajnos nem tartott sokáig mert amikor odaértünk a bejárati ajtó elé és kinyitottuk Nataniel szülei álltak ott....