Ez nagyon jó most ebben a helyzetben. Ha tudom szabályozni akkor az életem újra lehet olyan, mint régen. Nataniel ásított egyet. Biztosan fáradt. Igaz, én is álmos vagyok így hajnali 4-5 felé. Ezért megbeszéltük hogy aludni kellene és bebújtunk az ágyba. Én rögtön elaludtam az már csak kérdés hogy Nataniel is. Az álmom szinte ugyanaz volt mint ami ma történt velem. A vége viszont nem volt happy end mert, nem változtam vissza és Nataniel elment. Egyszerűen otthagyott. Nagyon rossz volt. De csak egy álom, és semmi több. Reggel hat órakkor anyu feljött a szobámba és azt vette észre hogy nem vagyok egyedül. Nem nagyon lepte meg a dolog mert már tudja hogy együtt járunk. Ezért csak engem ébresztett fel nagyon halkan. Ismétlem hat órakkor így csak kettő órát tudtam aludni! Ez borzalmas. Lehívott a konyhába és azt mondta hogy öltözködjek és fél hétre legyek kész. Én nagyon nem értettem hogy miért kell ilyen korán elkészülnöm, de azt is furcsálltam hogy szerintem ő annyit sem aludt mint én. De én ezek ellenére sem ellenkeztem, nagyon nehezen de kész lettem félre. Akkor gyorsan mondtam Natnielnek hogy ébredjen mert mennem kell valahova. Ő gyorsan kipattant az ágyból és velem együtt lejött és kikísértem. Anyu csak aztán mondta el nekem hogy tíz  perc múlva ott kell lennem az eggyik szomszédunknál vigyázni a ké kisgyerekre. Tehát azt azért szögezzük le hogy ez az utca elég hosszú és a szinte legvégében élő családot nevezzük szomszédnak. Anyu logikája sem a legjobb. De ez most nem a legnagyobb gondom. Így két órás alvás után ki kell gyalogolnom az utca végére és két hisztis ikerre kell vigyáznom.  Miután Nataniel elment én is elindultam. Tíz perc múlva nem teljsen értem oda de ez nem nagyon zavarta Msr. Higginset. Gyorsan elmagyarázta hogy mikor mit kell a gyerkeknek adni, mit szabad és mit nem és még azt is hogy egy kicsit zajos gyerekk. Nem mondhatom hogy örültem ennek a ténynek. Msr. Higgins puszit nyomott a két kislány arcára és kiment az ajtón. Kiderült az is hogy este hatig fogok itt szenvedni. A kislányok bevezettek a nappaliba ami egybe volt építve a konyhával és az ebédlővel is. A lányok leültettek a kanpéra és az eggyik kislány szólal meg, közben a kezét nyújtotta felém.

- Sia, Molly vatyok. És te? -mondta selypítve Molly

- Ohm, én Ella vagyok.

Kezet ráztam a kislánnyal. Majd utána odafordultam a másikhoz. Szinte lehetetlen mgkülönböztetni őket, csak úgy fogom tudni hogy melyik Molly hogy neki rózsaszínű ruhája van, a másiknak pedig piros.

- As én nevem Sandra. -mutatkozott be szintén selypítve Sandra

- Örülök. Én Ella vagyok. Mit szeretnétek csinálni? -kérdeztem barátságosan

Onnan tudomhogy a gyerekket le kell kötni hogy az egyik kedvenc tv műsorom egy bébysiterről szólt. Sajnos már régen abba hagyták ezért az emlékeim szerint csinálok mindent, remélhetőleg jól.

- Én éhes vatyok. -mondta Sandra

- Én is éhes vatyok.

- Rendben, akkor együnk valamit. -mondtam és odasétáltam a hűtőhöz

Elővettem a vajat és a felvágottat majd megkérdeztem hogy hol van a kenyér. Erre a két lány azt mondták hogy keressem meg. Az ilyn helyzeteket nem tudom hogy kezeljem, ilyen nem volt a sorozatban. Nem szóltam smmit, csak elkezdtem keresni a kenyeret. Már egy öt perce kerestem, de sehol nem találtam. De egyszercsak Molly elővette a háta mögül a kenyeret. Én kértem hogy adja vissza de ő csak rám nyújtotta a nyelvét és elszaladt. Egészen felment a szobájukba ami az emeleten volt, és én meg utána. Mikor sarokba szorítottam gúnyosan mgkérdeztem tőle.

- Nem félsz egydül itthon?

- Nem. -válaszolta vigyorogva Molly

A fenébe! Pedig azzal akartam megijeszteni hogy elmegyk a boltba és egyedül maradnak. De várjunk csak! A hűtőben nem csak vaj és felvágott volt hanem egy kis spenót is. Azt biztos hogy csak a szülők ették. Igen, ez be fog válni! Ha nincs kenyér muszáj spenótot enni. Én ezt az ötltemet ki is mondtam.

- Nos, ha nem adod ide a kenyeret nem tudok szendvicset csinálni, és muszáj lesz spenótot ennetek.

Erre Sandra a hátam mögül szólalt meg, közben Molly sértődötten nézett rám.

- Nekem nem kejj spenót!

- Itty van a kenyér. Tessék! -mondta Mollyi és átadta nekem a kenyeret

Ezek után lemntünk mind a hárman a konyhába és megcsináltam szendvicseket. A két lány nagyon nem akarta azt sem megenni, de a spenót gondolatától is irtóztak. Miután ettek kértek inni is, majd leültek a kanapéra és bekapcsolták a tv-t. Valami unalmas msét néztek ami egy sárkányról és egy manóról szólt. Nekem nagyon gáz volt, de nekik tetszett. Elővettem a hűtőből a narancslevet és három poharat amikor Sandra hátranézett és megkérdzte tőlem.

- Te mileny lény seretnél lenni? 

Pont akkor kezdtem el önteni a poharakba és mivel én is inni akartam csak annyit tudtam mondani hogy:

- Nem akarok sellő lenne. -mondtam mosolyogva

- Jó, jó, de mi akars lenni? -kérdezte Molly

Erre én megint csak annyit mondtam hogy nem akarok sllő lenni mert igazából nem is nagyon figyeltem arra amit kérdezett.

- Éjtem hogy mi nem akars lenni, de azt nem tudom hogy mi akars lenni.

- Nem akrok sellő lenni. -mondtam ismételten mosolyogva

Molly közelebb húzódott Sandrához és a fülébe súgta:

- Ez bolond.

Ezt viszont már én is hallottam. És csak akkor vettem észre hogy ő kérdezett is valamit. Elég lassú felfogású vagyok. Ezen csak nvetni kezdetem és belekortyoltam a narancslébe és furcsa módon sellővé változtam. Tehát mégsem tudom szabályozni. De ez nem nagy gond csak az, hogy mivel uszonyon nem lehet állni, elestem. Szerncsére a pult mögött álltam és a lányok csak azt vtték észre hogy én elestem.  Mollyi erre ilyedten állt fel.

- Mi töltént? -kérdezte félős hangon

- Ömm, semmi, csak...tudod...levertemegy poharat és most azt szedem fel.

- Én nem halottam esmmi poháj tölést. -mondta okoskodva Sandra

Erre nem tudtam mit csinálni. Egyszerűen bepánikoltam és csak az alsó szekrényból kivettem egy poharat és földhöz csaptam. Mivel erre a lányok kicsi lelke megnyugodott, felmentek a szobájukba játszani. Egy gondal kevesebb. Csak sajnos el is vágtam az ujjam, és a lányok másodperceken belül megint itt voltak, mert meggondolták magukat. Ezért én csak vártam és vártam, amég a lányok megint tv-ni kezdtek. Ott feküdtem a padlón és szedegettem a törött daraokat még végre újra ember lettem. Aztán már csak egy pár szilánk és kész is vagyok. Közben a mind a két kzmen összesen hét vágás volt. A melettem lévő kukába beleraktam a szilánkokat és a szekrényből kivettem egy tiszta kendőt és a kezemre tekertem. Igen csak átáztattam de ez nem baj mert a végére lállt a vérzés a kezemen. Utána csak lültünk a lányokkal a tv elé és nézték azt a mesét. Én közben sms-tem Nataniellel.

- Szia mit csinálsz? -kérdezte a telfonon keresztül

- Itt ülök a lányokkal akikre este hatig kell vigyáznom és nemsoká ebédet kellnekik adni.

- Hát az nem valami szórakoztató.

- Nem. Amúgy nem tudom eldönteni hogy ember legyek vagy sellő.

- Az nem jó.

- Hát nem.

Egyszercsak Molly a fülembe ordította hogy ÉHES VAGYOK!!! Kiszakad a dobhártyám. Igaza volt Msr. Higginsnek. Nagyon zajosak. Gyorsan elköszöntem Natanieltől és mentem a hűtőhöz ahol nem volt más rendes kaja csak spenót. A két lány elkezdett hisztizni. Én csak annyit mondtam nekik hogy ha megeszik, kapnak tőlem nyalókát. Ezért nagy nehezen, de megették. Utána egész délután a tv-t bámulták, én meg egy kicsit szunnyókáltam. Kiderült hogy nem is kicsit szundiztam, hanem sokat. Ugyanis mikor felkeltem Msr. Higgins nézett rám egy kicsit csúnyán. Én csak mentegetőztem hogy alig tíz perce fekszem itt, de a kicsik bosszúból elmondták neki hogy ebéd óta itt vagyok. Kihívott a konyhába és megkérdezte hogy minden rendben volt e. Én elkezdtm neki mondani hogy mit ettek reggelire és ebédre, de azt hogy eltörtem egy poharat azt a lányok mondták meg neki. Eglőször egy kicsit úgy nézett rám mint egy hülyére, de azután megkérdezte hogy melyik tört el. Én kinyitottam azt a szekrényajtót ahonnan kivettem a poharat, és Msr. Higgins majdnem sírva fakadt. Én csak szeliden megkérdeztem tőle hogy mi a baja.

- Ohm, Msr. Higgins, minden rendben?

- Nem. Te a dédnagymamámtól kapott antik poharat törted el.

- Miért nem kér egy másikat? -kérdztem félénken

- Mert már nyolc éve halott. De most fogd a pénzed és menj haza. Tessék itt van.

Msr. Higgins átadott nekem egy maroknyi aprót. Nem valami nagy fizetség de én sem voltam nagy segítség. Azután elköszöntem, és kimentem az ajtón. Mikor hazafele sétáltam, észrevettm hogy egy kerítés nélküli és egy csomó kerítéses háznál megy a kerti locsoló. Direkt figyltem hogy a kerítés nélküli és az alacsony kerítésű házaknál le ne csapjon a víz. Ezért futni kezdtem az utcán. Mikor már túl voltam a javán visszamntem a járdára.

De ez nagy hiba volt mert az eggyik háznál nem figyeltem és eltalált a víz, beleestem egy bokorba....

Ezt el sem tudom hinni. Én egy igazi idióta vagyok. Tudhattam volna hogy Meloy csak kamuzik, de én a hamisnak hittem és most teljesen tönkrement minden. Nem tudom mit is tegyek. Én ellöktem magamtól azokat akik szeretnek és most olyan ürességet érzek mint még soha. Nem is tudom most ezt feldolgozi. Mit is kellene most tennem nem tudom, csak azt hogy egy keveset egyedül kellene lennem. Nem vagyok egy magányod típus nagyon, de most szükségem van egy kis időre amég átgondolom ezeket a dolgokat. A lelkem nem bírja ezt tovább, sírva fakad. De csak legbelül. Kívül egyszerűen csak nézek magam elé mint aki nem gondol éppen semmire. Melody durcás és hisztis hangon válaszolt.

- Akkor nem kéne megint szédíteni.

- Melody én...

Melody beképzelt hangon folytatta a hisztijét.

- Nem kell mentegetőzni. Csak akkor hagyj békén!

Melody nagy peckesen elment. Natniel éppen indult volna amikor én is felálltam és nekem jött. Tágra nyílt szemekkkel vetteészre hogy én itt vagyok és voltam. Én csak bűnbánóan néztem rá, de nem a szemébe mert nem bírtam ki azt hogy én őt megbántottam.

- Mindent halottál? -kérdezte Nataniel

- Igen és...és sajnálom. -mondtam őszinte szavakkal

- Sejtettem.

- És, mit modasz? Meg tudsz nekem bocsátani? -kérdeztem reménykedve

- Fogalmam sincs.

Erre a mondatra nem válaszoltam csak elrohantam. Natanielt teljesen megértem. Nem tudja. Ez nekem vagy egy kínos nemet, vagy egy késleltetett igent jelent. De én még ha igent is jelen akkor sem bírok mr több embert megbántani. Ezért kirohantam a partra és habozás nékül beleugrottam a vízbe. Egy pillanatig jó érzés volt a vízben úszni. De ez nem tartott sokáig mert elkezdtem fulladozni. A nyakamhoz kaptam mert nem tudtam levegőhöz jutni. Csak ott vergődtem a tengerben amikor az uszonyomban erős fájdalmat éreztem. És mikor odapillantottam csak azt láttam hogy az uszonyom elkezdett nőni. Egyre hosszabb lett és más színű is. Kék. Kék az uszonyom ami eddig olyan zöldes színű volt, ám mégsem tért el nagyon az emberi bőr színétől sem. Az oldalamon és az arcomon erős szúró érzés tört rám. Olyan volt mintha...mintha....hirtelen minden elhomályosult és én nem voltam magamnál. Ha most elájulok azt nem élem túl. De mostmár mindegy mer.........Elájulam

Este van. Felébredtem. A hold fénye igen erősen világította meg a tengert. Nagyon szép, szinte varázslatos az éjszaka. Várjunk csak! Én itt fekszem egy partszalkaszon a homokban. Mikor felültem azt láttam hogy erős vörös a hajam. Volt benne egy kicsi hínár is. Nem tudom hogy kerültem ide csak azt, hogy sellő vagyok mégpedig kék uszonyú és vörös hajú. Az agyamban keveredtek a gondolatok. A nyakam...fájt. De ez most elmúlt. Megfogtam és éreztem hogy nagyn furcsa és recésebb. Nem tudtam hirtelen mit is tegyek. Nem értettem azt hogy most miért vagyok más. Ez a változás nekem nem nagyon jön be. De ha muszáj, megszokom. Bele akartam csúszni a vízbe de véletlen csúszás közben megcsikarta a derekam egy kavics. Elég elhagyatottnak tűnt ez a szakasz ezért hangosan kiálltottam:

- Aúúú!

Aztán megint csak ezt tudtam mondani mert elharaptam a számat. Ige csak akkor vettem észre hogy a két szemfogam egy kicsit élesebb és nagyobb lett. Ezek ellenére elkezdtem úszni, de csak ott a part körül, mert vártam. De nem tudtam hogy mire, csak vártam. Egy fél óra múlva furcsa módon a kedvenc zenémet halottam meg. Kicsit közelebb mentem a parthoz és megláttam a táskámat. Gyorsan kikúsztam a partra és kivettem a táskából a mobilt. Aki hívott az nem más mint: Nataniel. Én ahogy ránéztem rögtön a könnyek tengerében úsztam. Felvettem és Nataniel idegesen szólt bele.

- Ella, Ella, itt vagy? -kérdezte aggódva

- Igen, itt vagyok. -mondtam szipogva

- Jesszus hol vagy?

- Miért hívsz? -kérdeztem vissza mert nem akartam az orrára kötni a hollétemet

- Mert már elmúlt éjfél. Nem tudtad? -kérdezte idegesen Nataniel

- Nem.

- Ha nem mentem volna ma el ozzát akkor senki sem keresett volna.

- Anyuék sem? -kérdeztem

- Anyudék nincsenek otthon. Ahogy Melody szülei sem csak Melody. De ő nem szólt senkinek. Szóval mondd meg hogy hol vagy! -mondta Nataniel sürgetően

- Itt vagyok.

- De Ella, hol van az az itt??

- A parton. -mondtam

- Mármint a tengerparton?! Ella, akkor most megint várhatunk ott napokig még végre visszaváltozol!

- Nem kell. Te ne gyere ide, nem akarom hogy te bűnhődj miattam. Amúgy is, én már örökké ilyen fogok maradni. -mondtam meggyőzően

- Nem. Én nem engedem. Csak mondd meg hogy pontosan hol vagy!

- Nem...

Leraktam a telefont. Nem akartm hogy megint olyan legyen a helyzet mint múltkor. Nem is törődtem túl sokat ezekkel a dolgokkal. Monduk nagyon jó lett volna látni őt, és élőben beszélni vele, de nem. Ez csak nekem lett volna igazán jó. Ezért majd egyszer ő is, és én is beletörődünk ezekbe a dolgokba. Visszacsúsztam a tengerbe és úszkálni keztem. De ez nem tartott sokáig. Az úszás alatt csak a telefonos beszélgetésre tudtam gondolni és közben eszembe jutott hogy mennyi lehet az idő, ezért vissza mentem a partra és megnéztem a telefonom: tizenhárom nem fogadott hívás, hét üzenet és az idő nem más mint hajnali három óra. Na most nem tudom hogy mikor telefonált. Mikor letettem a telefont hangos kiálltásokat halottam. Valaki a nevemet kiálltozza. Egyszercsak az eggyik szikla mögül felbukkant Nataniel.

Mikor meglátott gyorsan odarohant hozzám és megcsókolt, majd szorosan megölelt. Én nagyon összezavarodtam. Ez felérne egy igennel? Nagyon úgy éreztem hogy csak gyengeségből jöttem ide. Már megint csak hittem és nem kérdeztem. Időt sem hagytam a válaszra. Nataniel is egy kevés könnyel a szemében azt mondta:

- Te tényleg azt hitted hogy nem bocsátok meg neked? -kérdzte mosolyogva és egy kicsit szipogva

Erre én teljesen meglepődtem. Nem tudtam mit fog mondani, de erre akérdésre nem számítottam, természetesen jó értelemben.

- Nem kelett volna? -kérdeztem vissza mosollyal az arcomon

- Hát, nem.

- Nem tudtam mit higgyek, mert én nagyon megbántottalak. Ezért.

- Ella, egyet jegyezz meg! Ha rajtam múlik, mi örökre együtt leszünk.

Ez a mondat nagyon megható volt, de sajnos ennyi változás tán nem hiszem hogy még valaha lehetek ember. És ez nagyon bántott.

- Nataniel, rajtam sem múlna de ugye tudod hogy előbb, vagy utóbb ez lett volna ami most van. -mondtam szoromúan

- Mármint? -kérdzte zavarodottan Nataniel

- Soha nem lehetek már ember.

- Ilyet ne mondj, mert nem igaz! Csak pár nap. -mondta reménykedve

Én félig ízben, félig a parton ültem de, ezen hamar változtatam,teljesen kicsúsztam a vizes homokra. Natniel csak ránézett és megcsókolt.

- Minden rendben lesz.

Az járt a fejemben hogy één nem akarok többet sellő lenni.

- Ember akarok lenni.

Erre visszaváloztam. Nagyon megörültünk mind a ketten. Gyorsan összepakoltuk a cuccom és elmentünk a mi házunkba. Ott felmentünk a szobámba és anyuék még mindig nem volta otton. Nataniel leült a székbe és mosolygósan megkérdezte.

- És akkor már nem vagy sellő?

- Hát, nem is tudom. Próbáljuk ki.

Lementem és hoztam fel a szobába két pohár vizet és átváltoztam. Ez nem jött be. Viszont megint kimondtam azt amit a parton és isszaváltoztam.

- Lehet irányítani? -kérdezte Nataniel

- Azthiszem. Ha igen sokkal könnyebb lesz.

Azután kimondtam megint, de csak azelőtt hogy ittam volna. Ésnem változtam át.

Tehát tudom szabályozni az erőmet...

Csak ültem és Melodyt néztem. Nem értettem ezt az egészet. Miért mond ilyen hülyeségeket? Vagy lehet hogy nem is olyan nagy benne a hazugság? Melody lehet hogy csak kitalálja ezt az egészet hogy bosszantson, de lehet hogy kitört belőle az igazság? Remélem ez csak egy félreértés. De ha kiderül hogy csak kamuzott akkor azt nem ússza meg szárazon. De mi van akkor, ha Nataniel tényleg úgy érez iránta mint régen, és ki is mutatja? Én akkor nem tudom mit fogok csinálni, de az biztos hogy valakinek fájni fog. De amúgy félreértés ne essék én nem...nem..Mi vagyok? Én most komolyan gondoltam azt hogy megütök valakit? Jajj, csak az kéne még hogy a gonosz sellős énem is belezavarjon a már így is kusza dolgokba. Tényleg kezdek megváltozni, pont úgy, ahogy azt a mitoszok említik. Na de most térjünk vissza az érzések zivatarából a valóságba. Melody egy kis idő után felállt és gúnyos mosollyal azt mondta:

- Na erre gondoltam hogy nem tudsz majd mit mondani.

- De igen, tudok. -mondtam teljes semlegességgel

- Mit? Azt hogy igaz. És azt hogy egy diliházba való senki vagyok?

- Nem.

- Akkor? Mi hagyja elmegint azt a csúny szádat? -kérdezte gúnyosan Melody

- Hazudsz. -mondtam teljes ürsséggel

- Haha, szép álom drága, de ez a valóság. És meguntam hogy mindenki eltapos. Mostantól a kezembe veszem az irányítást. És soha többé nem fogom hagyni magam. Soha.

Erre a mondatra csak még idegesebb lettem. Hogy tehet ilyet valaki. Még aki a kezébe is veszi az irányítást, az sem ilyen durva mint, most Melody. Nagyot csalódtam benne. Én azt hittem hogy mi jól kijövünk egymással, de most kiderült, hogy nem. Egyáltalán nem. De ha neki baja volt velem akkor azt mért nem modta? Most arra várt hogy vegyem észre az ő bajait és oldjam is meg? Nagyon nem jó ez a logikai menet de a többi még rosszabb.

- Melody, te inkább ne vedd a kezdbe a dolgokat mert teljesen kifordulsz magadból. -mondtam segítőkészen

- Még te beszélsz?! -csattant fel Melody

Ezt én már nem tűröm tovább. Most aztán biztos le lesz oltva ha én megszólalok. Már tényleg idegtépő ez a hiszti. És ha azt hiszi hogy el tudja tőlem venni Natanielt akkor nagyon kell pedáloznia mert olyan könnyen nem adom. Sőt, egyáltalán nem adom.

- Igen Melody, én beszélek. És tudod mit mondok? Azt hogy egy utolsó hülye liba vagy és ki nem állhatlak! És amúgy meg, Nataniel engem szeret szóval lecsúsztál róla kisanyám. -mondtam fenyegetően

- Engem szeret még mindig! Én tudom és érzem is. Te őt nem ismerd csak én. Így egyértelmű a szíve választottja. -vágott vissza Melody

Ez már tényleg több volt a soknál. Én ezt a kis.....kis.....á nem. Inkább nem süllyedek le az ő szintjére. Nem éri meg olyan mélyre jutni mint ő. Hisz biztos kamu az egész. Szerettem volna ezt őszintén gondolni, de nem ment. Melody éppen megint valami hülye beszólást akart mondani, de én megfogtam a haját és kiráncigáltam őt az ajtóm elé. Becsuktam az ajtót és Melody majdnem visszajött, de én csak rácsuktam az ajtót és halottam egy dübbenést. Hát igen, Melody seggre esett. Ezek után már nem próbálkozott többet.Én csak idegesen nyúltam a telefonhoz, de egyszercsak megálltam. Nem tudtam gogy miért de én személyesen akartam vele ezt megvitatni.

Lassan, de eltelt az a másik két nap is és Natanielék hazajöttek. Már nagyon vártam, mert egy az hogy hiányzott, másrészről pedig tisztázni akartam ezt az egészet egyszer, s mindenkorra. Áthívtam hozzánk Natanielt, aki nem olyan soká már jött is. Először nem tudtam hogy kezdjek bele, de a szavak csak jöttek maguktól.

- Nataniel, én olyanokat hallottam hogy te még mindig szereted Melodyt és hogy úgy is viselkedsz vele. -mondtam szorongva

- Mi? Ez mit akar jelenteni? Ez egy nagy félreértés. -mentegetőzött Nataniel

- Te tényleg ezt gondolod?

- Hát igen. És amúgy ezt meg ki mondta neked? -kérdezte gyanúsan Nataniel

- Melody. Azzal fenyegtőzött velem hogy elvesz téged. És hogy te csak őt szereted.

Erre a mondatra nem bírtam tovább, sírva fakadtam. Nem tudtam felfogni hogyha igaz és Melody kell neki. Ez már nekem sok volt. Ráadásul a sellős ügyem tegnap csak még jobban romlott. Ültem a száraz frissen húzott ágyamon és egyszercsak átváltoztam. Nagyon bizar vol, de szerencsémre csak egy tíz percig tartott. Úgyhogy már ezért is sírtam. Meg mindenért ami az elmúlt két napban történt. Nataniel csak közelebb húzódott hozzám és megfogta a kezem.

- Ezért ne sírj. Én Melodyt nem szeretem és erre bizonyítékom az hogy már majdnem két hete csak a DÖK-ös feladatok miatt beszélek vele. -mondta nyugtatóan Nataniel

- Komolyan? -kérdeztem

- Teljesen komolyan.

Akkor ez már biztos hogy Melody holnaptól minden nap kopaszodási problémákkal fog küzdeni. Ugyanis megkopasztom az a hülye hazudós tyúkot. De még az is megeshet hogy kiteszik a DÖK-ös diákok közül, hisz oda csak olyan diákok valók akik nam hazudnak és becsületesek, na meg szorgalmasak. De ezért biztos hogy kapni fog így vagy úgy. Nataniel ezek után mesélt az apja munkájáról. Kiderült hogy könyelő. Azért mentek el egy másik városba mert az apjának ott akadt egy fontos ügyfele és mivel már régen kirándultak, mentek mind. Egy kicsit furcsa volt ez a beszámoló már azért is mert nem nagyon tudtam koncentrálni. Végig az járt a fejemben amit Melody mondott. Nataniel egyszercsak abbahagyta és én nem is figyeltem csak annyit mondtam hogy:

- Aham, értem. Akkor jó.... -mondtam elgondolkozva

- Ella! -szólt egy kicsit hangosabban Nataniel

- Tessék?

- Figyelsz? -kérdezte sértődötten Nataniel

- Ja igen...vagyis nem. Ne haragudj de nekem ez egy kicsit sok. Nem tudom hogy most minek is higgyek.

- Nem tudod? Nem bízol meg bennem? Hát ez szép Ella. -mondta dühösen Nataniel

- Hát Nataniel, már nem azért de a bizalomról vitatkozhatnánk. Mert tujuk hogy a múltkor is ki akadt ki a nagy semmin. -vágtam vissza

- Ella, a hülye pletyka és a valóság között igen sok különbség van! -kiabált Nataniel

Én ezt a hangnemet már nem űröm tovább! Ha ő ordít, akkor én is fogok.

- Nataniel fogd már fel hogy te azt láttad hogy nem volt ott semmi, de én halottam és a hátam mögötti dolgok általában így szoktak kiderülni!

- Na de Ella! Ha egyszer nem történt semmi a hátad mögött. -Nataniel kicsit lehiggadt

Én is ezt mondanám. És Nataniel nem hagy nekem egy csepp gondolkodási időt sem. Ez így nem fer. Hisz ha én csinátam volna ilyet, ami vagy megtörtént vagy nem, ezt mondtam volna. Ilyen esetben a tagadás mindkét eset melett áll.

- Nem érted meg végre hogy nekemidőt kellene hagyni hogy biztosan megnygodjak. De te nem érzed át ezt. Nem...

- Most komolyan ezen veszünk össze? Azt hiszed hogy nem érzem át?! -Natniel hangos és ideges stílusa megint visszatért

- Magam sem tudom. -mondtam bizonytalanul

Idegileg most teljesen tönkrementem. Mostmár értem miért mondják azt a lányokra ogy még maguk sem tudják eldönteni az érzéseiket. És most én is ilyen vagyok. Ez olyan érethetetlen. Natnielnek sosem volt még barátnője? Hisz ha enyire nem érti ezeket a dolgokat. De ze nekem kicsit már túllépte a határt. Nagyon felidegesített.

- Akkor most én is mondhattam volna hogy nem tudod mit érzel Lysander iránt. -mondta idegesen Nataniel

- Te...te..te rohadék!!!!! Takarodj innen!!!!! -kiabáltam

Nataniel felállt és kiment az ajtón. Én csak ledőltem az ágyamra és sírni kezdtem. Én nem tudom hogy ezt a gonosz énem vagy önmagam mondtam, de nagyon fájt. De most sajnos ezzel az egy mondattal elküldtem őt. edig mennyire hiányzott. Megfolytott a gondolat hogy ezeket az érzéseket nem tudtam senkinek elmondani ezért, felhívtam Rosat hogy jöjjön át. Ő azonnal indult is. Mikor átjött elmondtam neki minden az elejétől a végéig. Ő csak próbált nyugtatni de nem nagyon jött neki össze. Késő este ment haza és én amint kiment az ajtón elaludtam. Másnap nagyon nehezen keltem ki az ágyból, és még nehezebben indultam el mert, nagyon nem tudtam hogy mit is fogok csinálni ha meglátom Natnielt. Az első órám után csak céltalanul bojongtam a folyosón és egy kicsit ki is mentem az udvarra és meghalottam egy hangot a kertész klub felől. Nataniel és Melody álltak ott. Én egy kicsit közelebb mentem és megálltam a fal melett. Hallgatózni kezdtem.

- Figyelj csak Melody, én nem értem mirt hazud....

Melody félbeszakította Nataniel mondatát.

- Nem. Most csak arra válaszolj hogy újra összejövünk.

- Nem. -mondta Nataniel

Én erre nem tudtam mit tenni, egy ilyen hülyeség kamu miatt dobtam ki Natnielt...

Hát ez nem valami biztató és jó dolog. Lehet hogy amikor először idejöttem akkor azért volt velem olyan ellenséges Melody mert elszakítottam őt Natanieltől? Nem tudom de ezt nem akartam hallani, mondjuk nem is gondoltam volna hogy ez az oka. De inkább ebbe a témába nem akarok belebonyolódni mert csak rontok a helyzeten. De amúgy csak most veszem észre hogy ilyen későn idejött Nataniel. Hát nem is gondolkodtam hanem csak hívtam, a nagy semmiért. Na azt azért nem mondhatom ogy semmiért de inkább nem akarok ezzel az üggyel többet foglalkozni mert kínos és bosszantó Melodynak is, és Natanielnek is. És én sem jövök ki ebből a helyzetből valami jól tehát, inkább hagyom az egészet.

- Ohm, Ella minden oké? Mert ha már itt vagyok akkor meg beszélhetjük ezeket a dolgokat. -mondta

- Nekem ennyi is elég, csak annyit mondj meg nekem hogy te hogy érzed?

- Ezt hogy érted?

- Úgy hogy jól döntöttél e azzal, hogy engem választottál.

- Jól. Melody mindig csak dolgozni akart és tanulni és mindig pletykált.

- Oh, értem. Tudom hogy nem egy tökéletes lány. De én még talán fel sem érhetek hozzá. -mondtam elgonolkodva

- Nem vagy tökéletes, de én sem és senki sem az. Szóval ha ő jobb is lenne nálad még akkor is úgy érezném hogy jól döntöttem. De tényleg, hisz tudom mit érzek. -modta mosolyogva Nataniel

- Akkor valld be hogy én is. -mondtam

- Bevallom.

- Okés. -mondtam ásítva

Már egész késő volt és én fáradt voltam. Az óra már majdnem éjfét mutatott. Natniel is ásított egyet. Már úgy látszott hogy mind a ketten fáradtk és álmosak vagyunk. Ha úgy nézzük Natanielt majdnem álmából keltettem fel. Remélem nem nagyon méges emiatt rám.

- Jajj, tényleg, csak most jut az eszembe. -mondta felélénkülve Nataniel

- Micsoda?

- Hát holnap én és a szüleim elmegyünk apám munkahelyére. Szóval három napig nem leszünk itthon.

- Igen? Hát oké. És holnap mikor indultok? -kérdeztem érdeklődve

- Délelőtt olyan tizenegy fele. Ha minden igaz.

- Akkor menj csak mert már mindjárt éjfél.

- Komolyan? -kérdezte meglepődötten

- Igen. Nézd csak! Ott az óra a falon és itt az éjeliszekrényen is van egy.

- Jesszus, tényleg!

Nataniel köszönés nélkül kimászott az ablakon úgy, hogy megint leesett a fáról, de nem igazán törődött vele csak futott tovább. Én egy kicsit nagyon nevettem majd utána lefeküdtem az ágyba aludni. A másnap nagyon uncsi volt egészen a délutánig. Mert akkor az eszembe jutott egy jó ötlet. Elmehetnék eggyet vásárolni, természetesen nem egyedül. Kit is hívhatnék? Ezen nem éri meg gondolkodni hisz itt van nekem a két legjobb barátnőm: Rosa és Iris. Gyorsan felhívtam Rosat, majd Irist és mind a ketten azt mondták hogy benne vannak. Amúgy meglepetés lesz, hisz nem mondtam el nekik a másikat. Biztos örülni fognak, remélem. Azt beszéltük meg a csajokkal hogy a földszinti nagy cipőboltnál fogunk találkozni. Mikor eljött az idő, elindultam a pláza felé. Mikor kimentem a kapun, éppen akkor indult volna Rosa is ezért, megbeszéltük hogy eggyütt megyünk. Út közben beszélgettünk egy keveset a tegnap esti dolgokról és Rosa nem fogadta valami jól ezt az egészet. De nem sértődött meg, csak kicsit haragudott Lysanderre. Miután odaértünk a cipőbolt előtt ott állt Iris. Mikor meglátott minket egy kicsit morcosan kezdett rám nézni. Odasétáltunk hozzá.

- Ohm, Ella, kit hoztál magaddal? -kérdezte kellemetlenül Iris

- Hát, meglepetés! Úgy terveztem hogy hármasban fogjuk tölteni a délutánt.

- Szólhattál volna Ella. -mondta idegesen Rosa

A két lány csúnyán néztek egymásra. Én egy kicsit megijedtem attól hogy mind a ketten itt fognak hagyni. Nem tudtam hogy ők utálják egymást. Nem tudtam hogy hirtelen mihez is kezdjek, a legjobb az lett volna ha kibékülnek. Igen, ez az! Ki kéne őket békíteni. Erre a vásárlás pont megfelel. Hjrá csajok, ki kell békülnötök! Remélem beválik ez az egész.

- Nos, csajok, nem mondtátok hogy haragba vagytok. Szóval ezt a délutánt ki kell hogy bírjátok! -mondtam határozottan

- Ella! Nem mondtad hogy hárman leszünk! -mérgelődött Iris

- Nyugi, meglepi lett volna.

- De nem az! -mondta Iris

- Ne mérgelődj Iris! Ella csak örömet akart nekünk szerezni, csak sajnos ez nem jött össze. De én hajlandó vagyok érted megtenni érted Ella. én még vele is szórakozni fogok ha ez neked jó. -mondta kedvesen Rosa

- Én is kibírom. De, csakis miattad Ella. -mondta Iris

- Szuper! Akkor merre menjünk először? -kérdeztem izgatottan

- Én egy bakancsot szeretnék venni. -jelentette ki Iris

- Hát én nem. Én egy csinos harisnyát és egy szoknyát szerettem volna. -mondta Rosa

- Te Ella, mit szeretnél? -kérdezte Iris

- Tényleg Ella te mit veszel? -kérdezte versengően Rosa

Ez egy kicsit kínos volt. A két lány versenyzik? Ez nagyon nem jó. Ez nem a békülést hanem a haragot erősíti. Mindenhova el fogunk menni, és mindent meg fogunk venni amit szeretnének, és persze azt is amit én szertnék. Majd lehet beülök velük egy sütire vagy ilyesmi. Valahogy megoldom ezt a helyzetet és mindenki jól fogja magát érezni. Ez a cél.

- Én egy tornacipőt szerettem volna mert a régi tönkrement és nincs mibe tesiznem.

- Az jó, akkor cipőt veszünk. -mondta kárörvendően Iris

- Várj! Még szerettem volna egy csinos farmert. Így mindenhova el tudunk majd menni.

- Akkor hova menjünk először? -kérdezték a lányok egyszerre

Ezután egymásra néztek és elkezdtek eggyütt nevetni. Ez már haladás. Én viszont erre nem tudtam megfelelő választ adni. A legfontosabb lenne a cipő, de akkor Rosa fog megsértőni. Ha meg a ruháshoz megyünk először akkor meg Irisnek nem lesz jó. Valmilyen magyarázat kéne a cipő elsőbbségéért. Bár mondjuk tesizni gyakram szoktunk, és ezért kellene az minnél hamarabb. Remélem ezzel nem okozok gondot Rosanak.Mikor abbahagyták a nevetést én csak akkor szólaltam meg, nehogy belerondítsak ebbe a szép pillanatba.

- Nos csajok ha nem baj először én cipőt szeretnék mert, arra minnél hamarabb szükségem lenne. Nem gond Rosa? -kérdeztem reménykedve

- Oh, nem gond. Ráérünk. -mondta Rosa

Elindultunk a cipőbolt felé. Mikor bementünk Iris mint egy kisgyerek, odaszaladt a bakancsokhoz és rögtön meglátta a legdrágábbat. De nekm mindegy mit vesz ha van rá pénze. Volt neki, még több is. Azután mind a ketten jöttek velem tornacipőt nézni. Egy egyszerű mindennapi cipőt vettem, olcsón. Már csak az a kérdés hogy meddig fogja bírni. Ezután elindltunk a ruhabolt felé. Ott Iris furcsa módon nem velem jött nadrágot nézni hanem, Rosaval ment szoknyát és harisnyát keresni. Én a nadrágok közül néha oda-oda figyeltem rájuk és csak azt láttam hogy keresés közben higgadtam beszélnek. Csak azt nem tudtam hogy miről. Remélem békülnek. Mikor megvettem egy fekete csőnadrágot, azután pár percel jöttek utánam ki a folyosóra ők is. Intettem nekik a fejemmel hogy kövessenke és ők rendesen jöttek utánam egészen cukrázdáig. Ott leültünk egy asztalhoz és rendeltünk egy-egy sütit. Én csokisat, Rosa puncsosat és Iris pedig diósat rendelt. Kértünk hozzá még egy kis gyümölcslevet is.

- Na és miről volt szó? -kérdztem kíváncsian

- Mármint, mikor? -kérdezett vissza Iris

- Amikor szoknyát vetettek.

- Ja, hát köszi ezt az egészet mert kibékültünk. -mondta mosolygósan Rosa

- Annak én csak örülök. -mondtam

- Hihi, mi is. -mondta Rosa

Ezek után még beszélgettünk egy kicsit, majd elővettem a telefonom és megláttam rajta hogy egy tizenöt perc múlva hat óra. Gyorsan elköszöntem acsajoktól és hazamentem. Út közben beszéletm Nataniellel. Azaz csak sms-en tudtam vele beszélni. Azt mondta hogy elég unalmas az apja munkája és azt is hogy ő soha nem dolgozna olyan helyen. Mikor hazamentem elköszöntem tőle is és felmentem a szobámba, ahova Melody is követett. Leult egy puffra és egykedvűen megkérdezte:

- Na és, hol voltál?

- Vásárolni a csajokkal. Képzeld kibékítettem Rosat és..

Melody félbeszakította a mondatomat.

- Már megint kihagysz mindenből?! Mintha nem is léteznék! Én érdeklődöm irántad és te semmi viszonzást nem mutatsz! Abban sem hogy én kedves vagyok veled, de te velem nem! -ordított Melody

- De én....

A magyarázatot ismét nem hallgatta meg hanem a szavamba vágott.

- Nem érdekel! Ha te ilyen gonosz vagy, akkor majd én is az leszek! El fogom tőled venni Natnielt!

- Persze, mintha lenne nála esélyed. -védekeztem

- Még jó hogy van, hisz még mindig szeret!

- Ezt honnan veszed? -kérdeztem könnyes szemekkel

- Onnan hogy úgy viselkedik velem mint akkor. Tudod, mikor még jártunk. Ez köztünk kezd több lenni mint baráság. -mondta gúnyosan Melody

Bár nem is szoktak beszélni, erre nem tudtam mit mondani......

Nem értem ezt az egészet! Mi ütött Lysanderbe? Én eztn nem értem, eddig...eddig....csak ő köszönt nekem. Csak ő. De én nem is akartam eljönni erre a bulira mert ki nem állhatom, csak kedvességből jöttem és ő így kihasználta ezt a helyzetet. De mondjuk őt is meg lehet érteni. De hát akkor is! Ráadásul itt van Nataniel. Ez az egész olyan zavaros.

- Mit képzelsz? -ordított Nataniel

Én hirtelen ellöktem magamtól Lysandert. Nem akartam a közelébe lenni. Oda siettem Natanielhez.

- Mit keresel itt? -kérdezte elég szomorúan Lysander

Nataniel arcán látni lehetett a dühöt. Azt amit én rajta még sosem láttam. Nagyon rossz volt.

- Mit keresek itt? Mert ha nem jöttem volna lenyúlod Ellát? Ez volt a terved mi?!

- És ha igen? Bevállt volna.

Nataniel zavarosan rám nézett és én alig észrevehető bólogatással jeleztem hogy ezt csak ő képzeli.

- Ella engem szeret. Fogd fel. -Nataniel kicsit nyugodtabban mondta ezt mint az előbb

- Nem akarod ezt tőle is megkérdezni? Lehet hogy ő máshogy gondolja.

Erre a mondatra mindkét fiú közelebb lépett hozzám, és rám néztek. Én csak kétségbeesetten néztem Natanielt. Majd odafordultam Lysanderhez.

- Lysander, te egy helyes pasi vagy, de nem hozzám való. Sajnálom. -mondtam

- Akkor ezt a lúzert választod helyettem?! -kérdezte Lysander felháborodottan

Nem értettem miért nm megy l vagy ilyesmi, hisz megérthetné hogy én őt nem szeretem és kész. Nem értem mit klll ezen annyit pattogni. Amúgy is, ha előbb elmondja lehet hogy nem ez lett volna a véleménym. Mondjuk, de akkor is ezt mondtam volna. Amint megérkeztem és megláttam Natanielt rgtön éreztem hogy itt lesz valami. Szóval szerintem neki is könnyebb lesz ha beletörődik.

- Hm, lúzer? Majd megmutatom én neked hogy ki a lúzer! -Natanielen már megint láttam hogy dühös

- Jaj de délek. Azt hiszed egy olyan nyomi mint te ellenem győzhet?

Nataniel ökölbe szorította a kezét. Ez nekem nagyon úgy tűnt hogy nem akar elmenni hanem inkább ki akarja próbálni Lysander állítását. Dehát Nataniel nem egy verekedős. És igazából én is bevallom hogy nincs esélye.

- Próbáljuk ki. -mondta Nataniel

Azzal a lendülettel nekiindult Lysander felé. Erre Lysander csak gúnyosan kezdett el vigyorogni. Nataniel erre még közelebb ment Lysanderhez. Én megfogtam Natniel kezét és nem engedtem tovább. Nataniel erre hátrafordult és rámnézett. A szemében azt a látható idegességet láttam, mint még soha. Én nem akaraom hogy miattam kiforduljon magából.

- Miért? -kérdezte suttogva

- Te nem ilyen vagy.

Nataniel erre hátrafordult és Lysanderre nézett, hát elég csúnyán. Azután elindult a kapu felé és én követtem őt. Mikor kiértünk az utcára Natniel felém fordult és mélyen a szemembe nézett.

- Komolyan?

- Mit?

- Hát hogy ő nem jelent neked semmit.

- Teljesen biztos és igen. Ő nem jelent nekem még egy barátot sem. Mostmár csak.....csak......

Be akartam fejezni a mondatot de nem ment. Én nem bírom azt mondani ezek után hogy a barátom, d azt sem hogy az ellenségem. Hisz ha ő így érez én nem tudom azt mondani ( bármilyen igaz is ) hogy az ellenségem. Még a háta mögött sem tudnám megbántani. Nataniel csak furán nézett rám.

- Csak?

- Csak nem tudom. Ő nekem idegen. És ennyi.

- Biztos? Mert nem az látszik. -Nataniel idegesen nézett rám

- Biztos. Tudom hogy mit érzek. És elmondanám mégegyszer hogy iránta semmit nem. -mondtam

- Ella, nekem megmondhatod ha...ha.. őt választod. -mondta szomorúan Nataniel

Ekkor az én arcomon is megjelenet egy kifejezés. Ami azt jelentette hogy: hidd már el hogy szeretlek! És hogy őszinte legyek egy kicsit furcsa volt hogy Nataniel nem bízik meg bennem. Azért ő is bevallhatná hogy nem vagyok egy nyafogós típus aki soha nem tudja hogy mit érez. És nem bírtam tovább.

- Nataniel, fogd fel hogy ő nem érdekel! Oké? Nekem csak te számítasz de ha te ezt nem tudod felfogni akkor hiába jöttünk úrja össze. -kiabáltam

- Tudod csak azért vagyok féltékeny mert nem akarlak elvszíteni. Tudod?

- Tudom. -jelentettem ki durcásan

- Akkor? Mi a bajod?

- Semmi.

- Mehetünk? -kérdezte Nataniel kicsit mérgesen

- Mehetünk.

Elindultunk hazafelé. Az út közben hozzám se szólt, de én sem hozzá. Csak némán ballagtunk hazafelé. Elég kínos volt és a szívem mélyén fájt. Nem értettem ezt az egészet. Mikor hazaértünk majdnem bementem a kapun ő meg mnt tovább amikor rájöttem hogy nem hagyhatjuk annyiban ezt a dolgot. Nem. De mielőtt szóltam volna hogy várjon, magátol megfordult és visszasietett hozzám.

- Ella, várj. Nem hagyhatjuk ennyiben. Én.. én bocsánatot kérek. Igazad volt túlpörögtem ezt az egészet. Sajnálom. -mondta bűnbánóan

- Nem, nekem nem volt igazam. Te ne haragudj.

- Akkor minden oké. Én is sajnálom és te is. Egyikünknek sem volt igaza. Na de most mennem kell haza. Szia Ella.

- Szia. Jó éjszakát!

Bementem a házba. Mikor beértem a nappaliban ült apu és anyu. Melody szülei a konyhában voltak ahonnan egész jó illatok száltak. Melody a szobájában ült és telefonált az eggyik barátnőjével. Mikor meghallotta hogy megjöttem, gyorsan beszaladt a szobámba hozzám. Leült az ágyra.

- Na, és, milyen volt? -kérdezte

- Hát, nem volt rossz. -mondtam egykedvűen

- Igen? Mi történt? -kérdezte érdeklődve Melody

- Semmi. Tényleg semmi.

- Na, kérlek, nem mondom el senkinek. -izgatott mosolygással mondta

- Na jó. Lysander meg akart csókolni, de nem engedtem.

- Komolyan? Miért nem? Hisz Lysander nagyon helyes pasi. -mondta ábrándozva Melody

- Huh, csak nem tetszik? -kérdeztem

- Á, nem. Nekem van fiúm. Vagyis, csak volt.

- Igen? Ki? -kérdeztem gyanúsan Melodyt

- Hát...mindegy. Már mindegy. Azóta már volt egy valaki. De az csak volt.

- Na, ki vele hogy ki volt az úgymond volt előtt. -mondtam

- Nataniel. De vele az érkzésed előtt szakítottam és azóta ugyanúgy barátok vagyunk.

- Igen? Ezt nem is tudtam. És Nataniel sem mondta. -mondtam zavarodotan

- Azért nem mondtuk el mert nm fontos. Na de most inkább megyek is aludni. Jó éjt Ella!

Melody gyorsaan átviharzott a szobájába. Túl gyorsan. Leht hogy még mindig szereti? Nem tudom, csak azt, hogy fel kell őt hívnom itt és most. Odamentem a telefonomhoz és felhívtam Natanielt. Szinte azonal felvette.

- Szia Ella. -mondta álmosan Nataniel

- Szia Nataniel. Tudod nem húznám az időt hanm gyorsan belevágok.

- Halljuk.

- Miért nem montad el hogy előttem jártál Melodyval. -mondtam a telefonon keresztül

- Azért mert nem fontos.

- Ez nekem nem elég. Ugye tudod?

- Tudom. De miért nem?

- Nataniel fogy a pénz a tellómról szóval kérlek gyere el hozzánk. Na vavárlak puszi.

- Várj Ella! -szólt a telefonba meglepődve Nataiel

- Mi az?

- Nincs egy kicsit késő ehez? -kérdezte Nataniel

- Még csak tíz óra múlt.

- Igen Ella, tíz óra múlt negyven perce. -mondta még mindig csodálkozva Nataniel

- És? Tudod amíg itt nyafogsz addig már el is indulhattál volna. -mondatam okoskodóan

- Hajj, de...

Belevágtam Nataniel szavába.

- Gyere már!

- Jól van, tíz perc.

Le is raktam a telefont ahogy Nataniel kijelentette hogy mikor jön. Elkezdtem megágyazni, mive még az sem volt kész. Nem tudtam mit is fogok tőle hallani. De amúgy még le is kéne zuhanyoznom szóval megyek is. Bemntem a fürdőszobába és gyorsan megcsináltam mindent. Egyszercsak kinyílt az ablakom és bejött rajta Nataniel.

- Huh, huh, megjöttem. -mondta lihegve Nataniel

- Oké. Akkor foglalj helyet és mondd meg hogy mi volt az oka hogy nem mondtátok el nekem ezt az egészt.

- Ajj, Ella muszáj ezt? -kérdezte Nataniel nyűgösen

- Igen. Muszáj.

Natanielen láttam hogy nem tudja mit mondjon és azt sem hogy hogy mondja. 

- Hát tudod azért nem mert...

Félbeszakítottam Nataniel dadogását.

- Az igazat mondd. Semmi mást. -mondtam

- Azért nem mondtuk el mert miattad történt.

Erre a válaszra nem számítottam......

Egy levél nkem? Talán Csatiel szánja vagy ő csak egy postás akar lenni? Nem tudom de nekem ez egy kicsit gyanús. Nem tudom miért, de az. Na mindegy át kéne tőle venni. Elvettem Castieltől a levelet.

- Ez meg mi? -kérdeztem flegmán

- Egy levél. Nyisd ki és megtudod. Na de most nekem mennem kell. Szóval... majd mondd meg neki hogy mi a válasz mert nagyon izgatott.

- Kinek?

Castiel otthagyott. De most akkor mi van? Nem ő írta, de akkor ki? Majd otthon megnézem. De amúgy ez egy kicsit furi. Miért nem mondta meg ki küldte. De remélem nem egy névtelen levél mert én akkor lehidalok. Komolyan. A névtelen levleket utálom. Egyszer még álltalánosba, azthiszem lehettem úgy nyolcadikos amikor kaptam egy névtelen levelet valakitől amibe az volt hogy randizzunk. De az volt benne a furi hogy se időpont, sem hlyszín nem volt benne. Elég kínos volt. De mostmár nem ilyen dedósok a fiúk. De lehet hogy lánytól kaptam. Ki tudja. Elindultam hazafelé. Mikor hazaértem, gyorsan felfutottam a szobámba és felbontottam a levelet. Mikor széthajtogattam a papírt, megláttam hogy egy szolidan dekorált meghívó. Elkezdtem olvasni:

Kedves Ella!

Ezt a levelet csak neked írtam azért hogy megkérjelek, gyere el a szülinapi bulimba. Tudom nem nagyon ismerjük egymást még olyan közelről, de remélem azért megtisztelsz engem azzal hogy eljössz. Remélhetőleg leszünk egy páran ugyanis ötven meghívót csináltam. Az lehet hogy nem olyan sok de nekem elég. Ami az ajándékot illeti, nem kell hozni. Én nem várom el senkitől. Amúgymeg lesz pizza is és mivel a szüleim nem lesznek otthon, lesz egy kis ital is. A bulim pontosan egy hét múlva ( szerdán ) lesz este 8 órától ameddig csak bírjuk. Remélem kaptál kedvet ahoz hogy elgyere. Ha jössz kérlek előre szólj nekem. Köszönöm!

Lysander

Hm, egy szülinapi buli? Nem is hangzik olyan rosszul. Csak egy baj van ezzel, mégpedig az hogy Lysander bulija lesz. És hogy őszintén bevalljam amióta kiszúrt Rosaval és velem nem igazán kedvelm. De azért elmegyek. Rámférne egy kis kikapcsolódás. De vajon Nataniel is ott lesz? Vagy őt nem hívták meg? Nem tudom majd megkérdezem Lysandert hogy ő is eljöhet e. De most hajrá tanulás! Írni kell a házit. Két óra hosszáig írtam a házim és egy ben tanultam is. Mire végre készen lettem, már anyu is kész volt a vacsival. Szóval nem hiába tanultam annyit. Vacsora közben úgy éreztem hogy ezeket a falatokat igazán megérdemlem. Megdolgoztam értük. Elmentem aludni, de előtte négy órát dekkoltam a fürdőszobában mert nem akartam visszaváltozni. Mert hogy eddig csak a tengervíz tartott sokáig a sellőség fogságában, de mostmár a rendes csapvíz is kezd sellőként tartani. Anyuék már teljesen ki voltak tőlem akadva hogy miért nem engedem már őket be a fürdőszobába. Én egyszerű magyarázatom csak ennyi volt: olyan jó a víz! Az alvás nagyon jól esett, de a felkelés már annyira nem volt jó. Most nem tudtam magam olyan gyorsan összekapni mint ahogy mindig. De nem késtem egy percet sem. Mikor beértem a suliba, bementem a DÖK-ös terembe ahol ott volt Nataniel. Nem tudtam hogy először őt kérdezzem e a buli miatt de aztán úgy döntöttem hogy csak Lísandert illeti a hír hogy elmegyek. Ezért kimentem az udvarra ahol ott volt Lysander és Csatiel. Épp a padnál beszélgettek. Én odamentem hozzájuk. Lysander nagyon meglepődött hogy odasétáltam de Castiel csak morgott miatta.

- Szia Lysander. A meghívód miatt kerestelek.

- Igen? -kérdezte reménykedve

- Igen. És azt akarom mondani hogy elmegyek.

- Oh az jó nagyon...

Félbeszakítottam Lysander köszönetét.

- De nem vihetnék magammal valakit? -kérdeztem

- Oh ne aggódj Rosa el fog jönni.

- Nem Rosat akartam.

- Hát akkor kit? -kérdezte gyanakodva Lysander

- Hát ha Nataniel eljöhetne az nekem jó lenn. De nem muszáj.

- De, de persze. Tőlem jöhet. Amúgy is. Minnél többen vagyunk, annál jobb. Nem?

- De. Na de akkor én megyek is, majd még találkozunk. Sziasztok!

- Szia.

Csak Lysander köszönt vissza. Castiel mint egy ovis még mindig meg volt sértődve a múlkoriért. Na de ez most nem érdekes. Bemegyek a terembe és remélhetőleg ott lesz Nataniel. És bementem, és igen, ott volt. Odamentem hozzá.

- Szia Nataniel. -köszöntem mosollyal az arcomon.

- Szia Ella.

Nyomott egy puszit az arcomra. Én egy kicsit elpirultam. De ahogy láttam ő is. Kicsit vicces volt. De majd egy idő után ez is el fog tűnni és teljesen természetes lesz ez a dolog is. És lehet hoyg egyszer majd a sellős ügyet is megszokom.

- Ohm, Nataniel én azt akartam mondani hogy Lysander bulit fog tartani.

- És?

- Hát meghívott minket is.

- Ja tőlem mehetünk. -mondtam kissé kínosan

- De nem muszáj ha nem akarsz. -mentegetőztem

- Elmegyek veld. De csak veled. Egyedül nem.

- Miért? -kérdeztem

- Mert már egyszer voltam egy ilyen szabású bulin és nem volt valami jó. 

- De ez nm kényszer.

- Tudom, de most hátha jobb lesz. De már ha te ott vagy akkor minden jobb. -mondta Nataniel kissé pirult arcal

- Oh, tényleg?

- Igen. De most ha megbocsátasz meg kell beszélnem valamit Kennel.

- Jól van. Akkor én is megyek órára. Puszi.

Kimentem a DÖK-ös teremből egyenesen a tanterembe. A nap végéig nem találkoztam Nataniell ezért egyedül mentem haza. Otthon kész káosz fogadott: nagytakarítás és házpakolás.

A napok a szülinapi buliig nagyon nehezen teltek mert Natnil lebetegedett, és mivel a szülei utálnak, nem mehettem át hozzá. Nagyon sajnáltam de telefonálni telefonáltunk elég sokat. Anyu fogta is a fejét a számlák miat. De nekem megérte. A buli kezdete előtt egy órával elkezdtem készülődni, amikor rájöttem hogy nem vettem ajándékot. Teljesen kiment a fejemből. Ezért gyorsan át szaladtam a boltba amit már majdnem bezártak, és csak úgy engedtek be ha veszek valamit. És egy olyan két perc múlva kiválasztottam egy viktoriánus divatú sálat Lysandernek. Gyorsan hazamentem és elég lazán öltöztem fel. Volt rajtam egy piros atléta, rajta egy szürke laza kapucnis kardigán. Felvettem egy koptatott fekete farmert és egy fekete tornacipőt. Egyszóval: teljesen kifordultam magamból csak azért hogy beleolvadjak az ottani tömegbe. Mert ugye ha Castiel is ott lesz akkor sok laza tuskó is meg fog jelenni, akik így öltöznek, vagyis lazán. Azt nem tudom hogy Nataniel el tud e jönni a buliba, remélem igen. Nem volt odakint hűvös ezért csak így indultam el. Mikor odaértem Lysanderék házához a zene már akkor megütötte a fülemet. Nagyon hangos volt, ráadásul rock. Ennél rosszabb zene nincs a világon. De azért ha már megígértem bementem. Mindenki táncolt nagyon vadul. Én csak leültem és néztem a táncoló tömeget pont úgy, mint az iskolai bálon is. Egy kis idő után eszembe jutott hogy az ajándékot oda is kéne adni a szülinaposnak. Elkezdem átvergődni a tömegen. De Lysandert szinte sehol sem találtam csak az eggyik asztalnál beszélgetett Leighel. Odamentem hozzá.

- Szia Lysander. Gyere csak! -hívtam magammal Lysandert

- Rendben, megyek. Elvezettem egy csendesebb helyre, név szerint az udvarra a bejárati ajtó elé. Ott oda nyújtottam neki a becsomagolt sálat. Ő furcsa módon eltolta az ajándékot.

- Ohm, meg sem nézted hogy tetszik e? -mondtam sértődötten

Lysander felém hajolt és meg akart csókolni amikor a kapun bejött Nataniel.......

Nataniel? Itt van? Ezt nem hiszem el! Hát tényleg szeret? Igen. És ő tényleg itt van és most eljött hozzám. Örülök hogy rájött hogy nem szakíthat el minket egy ilyen baromság. Már ha ő is így érzett irántam és most kiderült hogy igen. Csak néztem rá és csodálkoztam hogy miattam szökött meg a szüleitől. Ez ha úgy nézzük, egész romantikus. Belül borzalmasan boldog voltam de kívül csak szolidan mosolyogtam.

- Nem szorítasz nekem egy kis helyet? -kérdezte Nataniel

Odébbcsúsztam az ágyon. Nataniel kivett egy kis pizsamát a kezében lévő szatyorból. Gyorsan felvette és bebújt az ágyba. Kicsit kínosan és szégyenlősen éreztem magam, de szerintem ő is. Mikor befeküdt én teljesen kihúzódtam az ágy szélér úgy, hogy majdnem leestem. Ő kényelembe helyezte magát, és utána vette csak észre hogy én teljesen ott vagyok az ágy szélén. Erre egy kicsit zavarba jött és ő is követte a példámat. Én nagyon kényelmetlenül éreztem magam, és a köztünk lévő helyre akár két ember is elfért volna. Nataniel megszólalt.

- Ella?

- Igen?

Erre a visszakérdezésemre leestem az ágyról. Natniel kicsit kuncogott majd átgördült az én oldalamra és lenézett.

- Jól vagy? -kérdezte visszafojtott nevetéssel, természetesen suttogva

- Aham. Csak ne hogy feljöjjön anyu. -mondtam az ajtót nézve

- Gyere. Nem kell ennyire elhúzódni. Én kis helyen is elférek.

Nagyon égő volt ahogy leestem az ágyró. Remélem nem tart teljesen dinkának emiatt. Nem hiszem, azaz nem tudom. Hát ha igen is én bevallom hogy béna vagyok. Nataniel felhúzott az ágyra és azt mondta hogy álmos. Én err csak azt feleltem hogy aludjunk. Nataniel most is kényelmbe helyezte magát, én viszont megint kihúzódtam az ágy szélére de nem anyira mint azelőtt. Tudom hogy ez elég félénk dolog de én ilyen vagyok. Mikor már majdnem elaludtam volna észrevettem hogy Nataniel megfordul, pont felém.  Nagyon meglepődtm de nem mozdultam. Megszólalt.

- Mindjárt leesel. -mondta suttogva Nataniel

- Nem. Jó ez így.

Nataniel közelbb csúszott és hátulról átölelt engem. Én, bár nem látszik, elpirultam. És hagytam. Hozzámbújt. Ez olyan cuki. És igen, így aludtunk. Reggel korán felébrdtm és még milőtt bárki is felklt volna, elindultunk ketten a suliba. Már pont kimentünk a kapun mikor egy lány üvöltött utánunk az utca végéről. Azt kiabálta hogy: Nataniel! Nataniel gyorsan hátra nézett és ijedt hangon azt mondta:

- Ez Amber. De hogy hogy ilyen korán felkelt?-

- Amber? Ennyire szereti a bosszút? -kérdeztem kicsit értetlenül

- Ennyire. Menjünk. Gyorsan!

- Figyelj Nataniel, hova is akarsz menni?

- A suliba.

- Látná hogy oda megyünk. És amúgy is, ha odaértünk tud vled beszélni. -mondtam

- Igaz. De azért nem lenne jó ha az egész utca felkelne a nyivákolására. -mondta Nataniel

- Igaz, igaz. De ugye tudod hogy vissza a házba nem mehetünk.

- Tudom. Hát legfeljebb páran nem aludják ki magukat.

- Jó. Csak nyugisan.

Már fél úton jártunk, de Amber nem jött utánunk. Egyszercsak megcsörrent a telefonom. Kivettem a táskámból és láttam hogy Aby hív, az a a barátnőm akivel Facebookon tartom a kapcsolatot.

- Bocsi de ezt muszáj felvennem.

- Semmi gond. -mondta

Felvettem. Aby sírva szólt bele a telefonba. Jajj, vajon mi a baja?

- Mi a baj Aby? -kérdeztem aggódva

- Ella, tudod összejöttem Dakotával és most állandóan valami netes barátnőjével telefonálgat. Ugyan még nem találkoztak de folyton telefonálnak és azt tervezgtik hogy találkozni fognak! Jesszus Ella, mit tegyek? -kérdezte sírva és egyben ordítva

- Jujj szegény, és már össze is jöttek?

- Igen. Hallottam. És...és szakítottam vele. Ha nem én vagyok neki az eggyetlen akkor nem éri meg.

- Hát nem. Amúgy kivel beszél folyton?

- Ott lakik abban a városban ahol te. Istenem annyira szép lány. Szebb nálam is. - mondta szipogva Aby

- Komi? Hogy hívják és hogy néz ki? De amúgy tudja hogy nem ő az eggyetlen?

- Hát azthiszem Amernek hívják és szőke haja van. És, szerintem tudja.

Amber? Már megint? Na most telt be a pohár. Itt vége a türelmemnek. Beszélni fogok vele. Csak érjünk be a suliba.

- Nataniel, te tudtam hogy Amber telefonálgat valakink akinek van, vagyis csak volt barátnője?

- Nem. Én nm tudom hogy kivel és mit telefonálgat, csak azt hogy majd szünetben el fog utazni valahova.

Így már minden világos. Szóval Dakotához megy a szünetben. Igaz mindn. Mostmár biztos kap majd tőlem egy kis fejmosást.

- Köszi az infót.

- Semmiség. Amúgy miért kérdezted? -érdeklődött Nataniel

Én egész úton meséltem neki a sztorit. Mikor beértünk a suliba Nataniellel sétáltunk a folyosóm. Egyszercsak azt vettem észre hogy elénk vág Amber. Ránk nézett és megfogta a csuklóm. Nataniel meglepődötten látta ahogy behúz engem a lányvécébe, megint. Én is meglepődtem hisz nem is mondott semmit, csak elhúzott. Most nem fogom hagyni magam. Rám üvöltött.

- Itt nem véd meg az a balfék bátyám!

- Megvédem én magamat is. -mondtam  talpraesetten

Nataniel lkezdett dörömbölni.

- Amber ereszd el, vagy bemgyek. -mondta Natniel

- Szeretném én látni.

Amber meg akart pofozni, de nem hagytam. Megfogtam a csuklóját és megszorítottam.

- Csak eggyet jegyezz meg! Ha nem sálsz le Natanielről és rólam, nagyon megbánod. Abyról nem is beszélve. -mondtam fnyegetőn

Amber arcán a dühöt láttam és az eggyik pillanatban rámugrott. Kezdetét vette a csajharc! Én visítottam eggyet mire Nataniel bejött, és csak azt látta hogy Amber és én fekszünk a földön és verkszünk. Azaz csak ő ver engem én védekezek. Nataniel leszdte rólam a banyát és arrébb rakta. Nem hittem volna hogy van benne nnyi erő. Viszont erre Amber sértődötten kitrappolt a wc-ből. Nataniel felsegített. Kimentünk. Mikor vége lett a sulinak én haza mentem, viszont Natanielnek tovább kellett maradnia. Ezért egyedül sétáltam haza. Mikor befordultam a sarkon akkor jött felém egy kutya. Eléggé megijedtem, de mikor elfutott mellttem megláttam hogy a póráz van rajta. Elkezdtm utána futni, hisz biztos hogy a gazdája is nemsoká felbukkan. A kutyus futás közben elesett a pórázban és sikrült elkapnom. Elkzdtem vele visszafelé sétáni mikor odajött Castiel és azt mondta hogy övé a kutya. Meglepődtem hogy megköszönte azt hogy elkaptam. Azután megkérdezte:

- Hogy lehet az hoyg egy ilyan kislány elkap egy ilyen nagy kutyát? -mosolygott Castiel

- Erre inkább nem válaszolok. Amúgy hogy hívják?

- Démon.

- Aha.

- Amúgy Ella, a barátom ezt küldi nekd.

Casatiel a kezembe adott egy levelet....

Nataniel nem veszi fel? Az még érthető lenne ha nem venné észre, de észrevette és kinyomta. Talán nem ér rá? Nem kéne olyan sokat aggódnom ezen mert úgy járok mint azon a vicces baleseten. Aggódtam, de hiába. Biztos most is ez van. Hát akkor majd később felhívom. Egyébként azért kerestem mert ugye ő sem ment haza és hogy a szülei mit reagáltak erre. Lehet hogy még most is beszélnek és azért nyomta ki? Nem tudom. Majd inkább holnap beszélek vele a suliban. A délután többi része nagyon unalmas volt. Csak ültem a szobámban és pótoltam a házit ugyanis Rosa áthozta. Nem maradt sokáig csak addig, amég elmagyarázta a dolgokat. Utána elment. Nagyon furcsa volt. Úgy éreztem hogy titkol előlem valamit aminek nem örülnék. Nagyon gyanús volt nekem, de majd holnap azt is kiderítem. A vacsora nagyon finom volt de a beszélgetés igen kínos volt. Senki nem akart megszólalni csak Melody próbálta oldani a feszültséget.

- És amúgy hol is voltál Ella? -kérdezte vidáman Melody

- Buliztam.

- Tényleg? És mikor mész legközelebb? Én is mennék.

Anyu felháborodottan mondta:

- Melody drága, te nem vagy hibás semmiért, de Ella nem megy többet így bulizni. És nem is szeretném ha te mennél. -mondta anyu elég higgadtan

Melody anyukája Clara néni, is beleszólt a beszélgetésbe.

- Szerintem sem lenne jó ötlet ha ezt a példát átvennéd Ellától. Ő is tudja hogy ez nem volt helyes viselkedés ugye Ella? -kérdezte elég idegesen Clara néni a neki megfelelő választ várva

- Persze. Tudom hogy hibáztam, és megbántam. -mondtam bűnbánóan

- Akkor ezt letudtuk. -szólt bele Melody apukája, James

- Köszönöm a vacsorát, de én már nem vagyok éhes. Fölmegyek a szobámba aludni.

- Jó éjt kicsim. -szólt utánam anyu és Clara néni

Egyszerre mondták ezért utána nevettek egy nagyot. Mikor felmentem a szobámba elég álmos voltam de felmentem a Facebookra, és pont fönt volt Rosa. Gondoltam hogy akár most is megkérdezhetem hogy mi volt a baja. Ráírtam.

- Szia Rosa.

Vártam. Már vagy tíz perce kiírta azt hogy látta. de nem írt vissza. Mi van ma az emberekkel? Mit csináltam ami nekik azt sugallja hogy nem kell velem foglalkozni? Mindenesetre majd holnap minden kiderül, de most aludni szeretnék mert hulla fáradt vagyok. Lecsuktam a lámpát és behunytam a szemem amikor anyu benyitott a szobámba. Fölcsukta a villanyt és leült az ágyam szélére.

- Tudod Ella, most nincs itt senki szóval igazán elmondhatnád nekem hogy miért tűntél el.

- Mondtam már hogy buliztam.

- Ezt nem hiszem el. Te nem vagy ilyen.

- De most ilyen voltam és kész. -mondtam idegesen ami anyunak is feltűnt

- Legalább azt mondd meg hogy kivel voltál. Kérlek, nagyon sokat aggódtam érted a múlkor is.

Nem árulhattam el Natanielt. Őt nem. Inkább hazudom azt hogy kocsmáról kocsmára jártam, de őt nem fogom elárulni. A szüleim nem tudhatják meg hogy ő is velem volt mert biztos azt mondanák hogy szakítsak vele. És azt ha rajtam múlik akkor soha.

- Anyu, én tudod nagyon....nagyon részeg voltam, és ezért nem emlékszem semmire.

- Jajj, lányom! Te részeg voltál lány létedre? De ugye nem látott senki? -kérdezte aggódva anyu

- Nem. A tengerperton iszogattam magamban. Nem volt velem senki.

- Hát, mostmár mindegy. Ami megtörtént az megtörtént. Én nem szólok bele csak annyit hogy jó éjt és szeretlek.

Anyu nyomott egy puszit az arcomra és elmnt aludni. Én is elaludtam rögtön a beszélgetés után. Reggel mikor felébredtem kicsit úgy éreztem magam mint egy nyomozó. Minden rejtéjt kiderítek és pont. Amolyan Mrs. Sherlock Holmesnak éreztem magam. Egész jó volt. Gyor bementem a suliba és elsétáltam a DÖK-ös teremig. Bementem az ajtón és ott volt Nataniel. Bevetés indül. Még oda sem mentem hozzá, már futott elém. Megfogta a kezem és elvezetett az öltözőkig. Ott elém állt és nagyot nyelt. A szemembe nézett.

- Mi a baj? -kérdeztem megelőzve a mondanivalóját

- Ella tudd hogy én szeretlek. De...

Közbeszóltam.

- Én is szertlek és csak ez a lényeg.

Meg akartam ölelni Natanielt de ő hátrált. Mi van vele?

- Ella, nekünk muszáj szakítanunk.

Jézusom! De ezt miért? Az előbb mondta hogy szeret meg minden, most meg.. meg ezt csinálja? Ezt így nem lehet! Akkor adjon valami magyarázatot a történtekre.

- De...de miért? -dadogtam

- Nem a te hibád. De nem is az enyém.

Erőt vettem magamon és kihúztam magam. Most nem azt az irányíthatatlan dühöt éreztem, hanem a sima dühöt. Amit néha mindenki érez.

- Gondolom nem csak ez az oka.

- Nem. Tudod amikor veled voltam a parton anyuék kerestek. És mikor hazamentem faggatózni kezdtek. Én nem mondtam semmit. Viszont mikor beszéltünk akkor csörgött a telefon. Te hívtál. Gyorsan ki akartam nyomni hogy ne lássák, te hívsz. De ők kikapták a kezemből a mobiltelefont és megállapították hogy veled voltam és hogy t kevertél engem ilyesmibe. Ráadásul szobafogságot adtak. Ami egy kicsit ciki ilyen korban, de őket ez nem érdekli. Amberrel ellenőriztetnek engem. Nagyon szigorúak a szüleim. -mondta Nataniel úgy, mintha egy temetésen mondana beszédet

- A szüleid kényszerítenek ilyesmire?! Hogy szakíts velem?! -üvöltöttem

- Nem tehetek mást. Sajnálom. Nem én akartam ezt.

- Tudom. De miért nem ellenkeztél?

- Nem tehetem.

- Értem sem? Ha igazán szeretsz akkor egy ilyen hülyeség nem állhatna közénk.

Sírva futottam el. Nataniel egy-két lépést jött utánam, de aztán feladta. Hát ennyit értem neki? Nem, az nem lehet. Eddig minden olyan jól ment, és most a szülei elrontottak mindent. Én tudtam hogy haza keltt volna mennie. Haza kellett volna mennie. Egész nap a tesója mellé klett ülnie mert hogy a szülei azt mondták neki. Egy kicsit furi. Az egész napot végigszenvedtem. Mikor haza lehettett menni a suliból, akkor jutott eszembe Rosa. Körbejártam az egész sulit, és a tornateremben találtam rá. El akart menni ahogy meglátott, de én megállítottam.

-Rosa, miért voltál tegnap olyan furcsa?

- Én? Furcsa? Dehogy.

- Kérlek.

- Natniel szakított veled? -kérdezte

- Igen.

Erre elkezdtem sírni. Nagyon rossz kedvem volt és örültem hogy Rosa meghallgat. De várjunk csak! Miért kérdez ilyeneket, ha azt sem tudja hogy mi Nataniellel jártunk? Itt valami nem stimmel.

- Rosa.

- Igen?

- Honnan tudod hogy szakítottunk?

- Na jó. Tegnap összevesztem Amber egy barátnőjével, Lisaval. És Amber azt mondta hogy hagyjam őt békén. Én azt mondtam hogy ha nem akkor mi lesz? Erre ő azt mondta hogy ellenőrizni fogja Natanielt úgy, ahogy a szülei kérték. Én ezt nem hittem el. De most már tudom hogy el kellett volna. Sajnálom.

- És ezt nem tudtad volna tegnap mondani?! Elárultál! A barátok nem titkolóznak egymás előtt!

Rosat is otthagytam. Ezt nem hiszem el. Hazamentem. Otthon csak bementem a szobámba és szipogva megírtam a házin. Mikor végeztem kimentem sétálni egyet. Nagyon jó volt a friss levegőn, kicsit kiszellőztettem az agyam. Kelett is. Nagyon össze voltam zavarodva hogy mindenki elfordult tőlem. A séta után hazamentem és nem is vacsoráztam, csak ledőltem aludni. Éjszaka arra ébredtem hogy kinyílt az ablak és bejött rajta valaki. Megijedtem. Gyorsan felkaptam a zseblámpám és rávilágítottam az alakra. Legnagyobb meglepetésemre Nataniel jött be. Teljesen elámultam. Majd odajött hozzám és azt mondta suttogva:

- Igazad van. Egy ilyen hülyeség nem választahat el minket.

Én csak ültem az ágyon és csodálkoztam.....

Nataniel hasra feküdt a földön és elkezdett nyöszörögni. Én egy kicsit elkezdtem pánikolni. Mi van vele? Mi történt? Nem olyan nagy az a folt az ingén, na de akkor is. Mi lehet? Furcsa volt. Rámnézett és elkezdett vigyorogni, majd megszólalt.

- Ekkora balekot mint én, még a világ nem látott. Au! -mosolygott Nataniel

Ezzel meg mi van? Vigyorog? Akkor nem lehet valami komoly az ügy. De úgy látom kaját nem hozott. Én meg farkas éhes vagyok és nem engedi hogy halat egyek. Milyen dolog ez? De amúgy miért lenne balek?

- Mi történt? -kérdeztem aggódva

- Nem mondom el mert elég ciki. -mondta elég kínosan

- Ki vele.

- Az úgy történt hogy amikor hazamentem...á inkább nem. Tényleg hülyeség.

- Mondd meg kérlek. Nem fogok nevetni. Főleg egy baleseten nem. -mondtam szerintem elég meggyőzően

- Hazamentem és nem volt nyitva az ajtó, ezért nem tudtam bemenni. Viszont észrevettem hogy az emeleti ablak nyitva van, és be akartam rajta mászni. Felmásztam a fán és megpróbáltam bemászni az ablakon. Csakhogy megcsúszott a lábam és lehorzsoltam a hátam. De amúgy honnan tudod hogy volt velem baleset?

Belül borzalmasan nevettem. Ezért aggódni? Hülyeség. És igen, most nagyon szőke és szerencsétlen volt. Legszívesebben röhögtem volna egy nagyot de csak mosolyogtam és visszafogottan válaszoltam.

- Akkor nem hoztál kaját?

- Nem. De honnan veszed hogy volt velem valami. Magamtól nem mondtam volna el. -gyanakodott Nataniel

- Hát.. kicsit véreztél. És fehér az inged.

- Oh ne már. Nem elég hogy a szomszédgyerek látta, mindenki tudni fogja hogy béna voltam. De égő.

- Hát... -nem akartam ehez többet mondani

Nem nagyon tudtam többet mondani. Ha többet fecsegtem volna biztos megsértődik. Én nem akartam Natanielt megbántani, hisz ha úgy nézzük, értem tette. Ezen egy kicsit meghatódtam és közben nevetni is akartam. Alig bírtam ki. Ahogy a fejemben lejátszódott ez a jelenet, nagyon nagyot tudtam volna nevetni. De nem. Én nem fogok ilyen hülyeségek miatt röhögni. Nataniel nem direkt csinálta. Szegénynek elég nagy égés már az is hogy a szomszédlány látta. Mosolygott és elkezdett beszélni.

- Nyugodtan nevesd ki ezt a dolgot. Tudom hogy röhelyes. -mondta engedékenyen Nataniel

- Nem. Nem vicces. Csak egy kicsit.

- Tudom. De honnan szerezzünk valami ennivalót? -kérdezte

- Oh, szerintem a táskámban van pénz.

- Megnézem.

Nataniel odaszaladt a táskához és elkezdett benne kutatni. Már az egész táskát átvizsgálta, de semmi. Nehezen felállt, és azt mondta:

- Csak pár centet találtam a táska aljában. De azon kívül nincs benne semmi.

Elkezdtem gondolkodni. Azon kezdtem el agyalni hogy ottoh nincs e pénz vagy valami ehető. Mert valljuk be, anyukám nem egy konyhatündér.  De lehet hogy a szobámban van egy kis pénz. Azért csak egy kicsi mert a báli ruhára és cipőre elment szinte az összes.

- Azthiszem otthon lehet hogy van pénz. Nem sok de van.

- Nálunk is van csak nem tudtam bemenni.

Hah, anyu néha úgy hagyja az ajtót. Mekkora mázli.

- Szerintem nálunk nyitva lesz.

- Tényleg? -kérdezte csodálkozva Nataniel

- Igen.

- Rendben akkor megyek.

- Várj. -mondtam Natanielnek

- Tessék? -kérdezte sürgetően

- Az ingedet is lecserélheted. Apu eggyik inge szerintem jó lesz.

- Köszi.

Elment. Nem olyan soá érkezett meg, pénzel és apu nagy ingében ami háromszor akkora volt mint Nataniel. Idért és megkérdezte hogy mit kérek. Én erre azt válaszoltam hogy gy kakaóscsigát. Ő egy kicsit csodálkozott hogy csak ennyit, de a végén jóváhagyta és ment. Mikor visszajött ideadta a csigát és elkezdtünk enni. Nagyon finom volt. Mikor végeztünk az evéssel, megtörtént a csoda. Visszaváltoztam emberré. Úr Isten, végre! Nagyon örültünk. Végre minden jó, addig amég újra át nem fogok változni. De most ezzel ne is foglalkozzunk. Most csak az a lényeg hogy hazamehetünk. Haza is mentünk, és otthon volt anyu. Nagyon mgijdtem de csak bátorság. Ott ült a kanapén a nappaliban háttal nekem. Telefonált. Nem mntem oda csak hallgattam és a rendőrséggel beszélt arról, hogy eltűntem. Én hirtelen odaszóltam anyunoh hogy itt vagyok. Anyu elejtette a telefont és a nyakamba ugrott.

- Hol voltál? -kérdezte megkönnyebülten anyu

- Az mindegy.

- Nem! Mondd meg! -melte fel a hangját anyu

- Nem mondhatom meg.

- De igen. Hol voltál?!

Nem tudtam hirtelen mit mondani. Semmit. Az agyam leblokkolt. Nem tudtam semmit.

- Ööö, bulizni mentem. Először, szóval ne haragudj.

- És utoljára.

- Jó. Ígérem.

- Na eredj felfele a szobádba!

Felmentem és fel akartam hívni Natanielt, de kinyomta a telefont.....

Hát igen. Most már nem panaszkodhatok, jól érzem magam és tudtam, vagyis inkább csak reméltem hogy ez is egyszer meg fog történni. Nagyon jó mostanság az életem. Kivétel az átváltozások. Azok még mindig megvannak és eddig még nem fajultak szerencsére. Nataniellel a csók után elmentünk a kávézóba és ittunk egy kapucsínót közben beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam, mikor hazakísért, eköszönt és azt mondta hogy holnap elmehetnénk ketten úszni egyet a tengerben. Én persze rávágtam az igent. Nagyon rendes tőle hogy ennyire figyel rám. Nagyon jól esett ez az ajánlat. Másnap délután valóban jött és mentünk. Anyukám megkérdezte hogy ha úszni megyünk akkor miért nem viszek fürdőruhát és a többi szükséges holmit. Ezért muszáj volt megváretni Natanielt és összepekolni. Elég kínos volt. Viszont gyalog elindultunk a tengerpartra. Mikor mindketten belementünk a vízbe átváltoztam. Eggyütt úsztunk egy ideig. Azután elfáradtunk és kimentünk volna a partra. De ez nem jött össze azért mert nem változtam vissza. Mind a ketten megijedtünk hogy mi van. Én csak tanácstalanul néztem rá. Nataniel megszólalt.

- Na most meg mi történt? -kérdezte ijjedten Nataniel

- Nem tudom, de nem lehet valami jó.

- Mit tegyünk?

- Nem tudom. Ilyen még nem volt.

- Akkor most miért van?

- Már megint romlott a helyzet. Szinte naponta egyre rosszabb. -mondtam

- Akkor ez most azt jelenti hogy nem fogsz tudni átváltozni?

- Nem tudom.

Erre nem számítottam. A legrosszabb amit el tudtam képzelni az ez. Most mit csináljunk? Natanil arcán azt láttam hogy fél. És én is félek. Mind a ketten félünk. Nem tudom hogy melyikünk pazázik most jobban. De ha örökre ilyen is maradnék mit mondanék anyuéknak? És mi lesz Nataniellel és velem. Vártunk. Vártuk hogy minden egy szempillantás alatt megjavuljon és haza mehessünk. De kb fél órát vártunk kint a paron, desemmi. Nem történt smmi. Én ott feküdtem sellőként, ő meg ott ült velem szemben és próbált vigasztalni.

- Semmi baj Ella. Minden rendben lesz. Csak kell egy kis idő. -nyugtatott Nataniel

- De mégis mennyi idő? Egy nap? Egy hét? Vagy több?

- Nem tudom, csak azt hogy már nem kell sokat várni. 

- Ebben én nem lennék olyan biztos. Lehet hogy már soha többé nem fogom látni anyuékat, és a barátaimat és ami a legfontosabb...

Nataniel belevágott a mondatomba.

- Én mindig itt leszek. Még ha minden nap ki kell ide jönnöm, akkor én jönni fogok.

- Ezt tudod hogy soha nem várnám el tőled. -mondtam reményvesztve

- De én azt akarnám.

Ezek után nem sokat bszéltünk. Csak vártunk. Majdnem három óra hossza ott volt velem. És várt. Velm eggyütt. Nagyon örültem neki hogy legalább egy valaki mellettem állt, de én ezt nem tudom elvislni. Mit fogunk mondani anyuéknak. Beesteledett. Már nem bírom hogy Nataniel miattam itt ül és csak idegeskedik. Hozzászóltam.

- Nem muszáj itt maradnod, csak kérlek ha mész mondj valamit anyuéknak hogy miért nem mentem haza.

Nataniel a fejét rázta.

- Nem megyek haza nélküled.

- Pedig egyszer muszáj lessz.

- Nem. Én sem megyek haza.

- Akkor mind a kettőnket keresni fognak. -mondtam türlmetlenül és egyben idegesen

- És? Néha muszáj azt tenni ami nem helyes.

Jézus Isten! Nataniel rosszul van vagy mi? Ilyet az ő szájából soha de soha senki nem hallott még. Nagyon meglepődtem. Ezt mondta csak miattam? Ez, ez nem lehet igaz.

- Ezt mintha nem te mondtad volna. -mondtam csodálkozva

- Tudom. De most ez van.

Nataniel ásított. Egész álmos lehet ahogy látom. De én is fáradt vagyok. Tényleg haza kéne mennie. Nem várhatom el tőle azt hogy itt a homokban aludjon. Ráadásul elég erősen fújt a szél. Elkezdtünk fázni is.

- Álmos vagy? -kérdeztem Natanielt

- Á nem, csak egy kicsit.

- Nem kell itt maradnod.

- Jajj Ella, még hányszor mondjam el hogy itt maradok?! emelte följebb a hangját idegesen Nataniel

Igaza van. Tudom felfoghatnám hogy itt akar fagyoskodni velem, de ő meg azt foghatná fel, hogy én nem azért mondom hogy menjen haza mert egy mártír vagyok, hanem azért mert nem bírom nézni hogy neki valami rossz, és nm érzi jól magát.

- Nem kell üvölteni. Én nekem is van egy olyan érzésem hogy bűntudat. Ami a normális... a normális...

Nem tudtam befejezni a mondatom. Azt akartam mondani hogy normális ember vagyok. De én nem vagyok ember! Én egy szörny vagyok. Elsírtam magam. Egyszerűen nem tudom fölfogni ezt az egészet. Borzalmas.

- Ella mi a baj? -kérdezte aggódva Nataniel

- Nem tudom kimondani hogy ember vagyok. Mert lássuk be, nem vagyok az. Nem vagyok az.

A végére teljesen elhalkultam és az utolsó mondatom már csak motyogtam. Nataniel letörölte a könnyeimet.

- Te ember vagy. Nem te választottad ezt az utat, és nem tehetsz erről az egészről.

Erre csak sírtam tovább. Nem tudott akkor megvigasztalni senki. Már hulla fáradt voltam. Lefeküdtem a homokba. A víz kicsapott a partra és éreztem, hogy nagyon hideg. Odébb kúsztam hogy ne érjen a jeges víz. Miután elhelyezkedtem Nataniel odafeküdt mellém és elaludtunk. Tényleg ott maradt velem egészéjszaka. Reggel mikor fölkeltünk még mindig uszonyos voltam. Hát ez nem igaz. Még mindig. Ntaniel rámnézett és csalódottan mondta.

- Hát akkor majd délelőtt haza kell ugranom ha nem baj.

- Nem miért? -kérdeztem egy kicsit kómásan

- Mert valamit enni is kéne nem?

- Ja de persze. Menj csak.

- De még később mert nem akarok összefutni otthon senkivel.

- Értem. Én addig szerzek magamnak valamit. Vagy inkább úszok egyet. De egyszerre csinálom mind a kettőt, szóval mindegy.

- Én nem tudok a szabadban halat sütni. -mondta kínosan Nataniel

- Én nyersen eszem.

- Fújj. Inkább hozok neked valamit. Jó?

- Nem. Meg kell szoknom.

- Vissza fogsz változni, szóval nem kell. Lehet hogy csak percek kérdése. -mondta reménykedve Nataniel

- Jó. Akkor legyen úgy.

- Na én inkább megyek oké?

- Oké.

Natanil elment. Én addig úsztam egy keveset. Utána csak Nataniel érkzését vártam. Kb négy óra hosszát vártam és kezdtem aggódni. Lehet hogy mégis volt otthon valaki és elküldték iskolába? Nem tudom. Majd biztos jön ha tud de én már elég éhs vagyok. Egyszercsak megláttam Natanielt közeledni. Megörültem hogy nincs semmi baj.

Viszont ez az öröm nem tartott sokáig, mert mikor odaért hozzám szinte sírva térdre esett és az inge hátul csupa vér volt....