Nataniel csak nézett, és nézett, és nézett. Nem tudtam hogy ennyire meg fog lepődni, bár én is valahogy így reagáltam volna rá. Megértem őt, de nem akarom hogy ezzel bármi más is megváltozzon. Tudom, hogy nem mondaná el senkinek de azért én egy kicsit félek. Csak egy napja járunk és máris egy ekkora titkot zúdítok a nyakába.Lehet hogy elsiettem a dolgot? Nem! Ha ezt most nem tettem volna meg akkor biztos hogy szakít velem és nem tartanánk itt. Én úgy érzem nem hiába osztottam meg vele ezt a dolgot. Csak később meg ne bánjam. És még mindig néz. Megszólalok mert itt ájul el hejben ha nem.

- Nataniel, mostmár érted? -kérdeztem kissé félős hangon

- Persze, vagyis, úr Isten! Te egy, egy....

Félbeszakítottam Nataniel találgatását.

- Sellő vagyok.

- Igen az. Ez hogy kapcsolódik ahoz, hogy megpofoztad Ambert?

Jajj, de értetlen! Nem emlékszik a mitoszokra amiket mutattam neki? Pedig direkt kétszer is megkérdeztem hogy biztos emlékszik e rájuk. És nem.

- Nem emlékszel mit mutattam kb egy öt perce a könyvtárba?

- Valamit a sellőkről. Vagy nem?

- Ehez nem fog az agyad? -kérdeztem idegesen

Közben még mindig a sekély vízben feküdtem sellő alakban.

- Hát nem. Ehez nem. De hogy és miért? -kérdezte zavarodottan Nataniel

- Nem tudom hogy miért és azt sem hogy hogy. Engem most csak az érdekel hogy szakítunk e vagy nem.

Nataniel furcsán és kicsit értetlenül nézett rám.

- Már miért szakítanánk? Tudom hogy te nem tehetsz arról hogy ilyen voltál.

- Akkor emlékszel? -kérdeztem megkönnyebbülten

- Igen. De azt mondd meg hogy miért szakítanánk?

- Hát én ilyen lény vagyok és hamar dühbe jövök és...

Nataniel legugolt a vízhez és felém halyolt. Ezután a fülembe súgta hogy:

- Szeretlek. És ezen nem változtat semmi.

Megpuszilta az arcom. Megint. Teljesen boldog voltam. Abban a pillanatban elfelejtettem az összes gondomat és csak rá figyeltem. A mondat után felállt és vigyorogva megkérdezte:

- Érted? Vagy mondjam el méggyszer?

Én mosolyogtam, és úgy gondoltam hogy megérdemlem hogy mégegyszer meghalgassam.

- Elmondanád mégegyszer?

- Szeretlek. És ennyi. És ezen soha semmi nem fog változtatni. Érted? -kérdezte fülig érő szájjal Nataniel

Na jó. Nem mondom hogy mégegyszer mert mindjárt elszáll a földről. Én viszont legszívesebben még akár százszor is meghallgatnám. Olyan romantikus. Mármint a mondat. Az nem hogy én nem tudok kijönni a vízből. Segíthetne már nem azért.

- Nataniel, segítenél kijönni a vízből mert így egyedül nehéz.

- Ja igen.

Nataniel megfogta a kezem és egyszercsak elengedte. De miért? Mi baja van? Valami fontos jutott az eszébe vagy mi?

- Ahm, Ella, és most meg fogjuk várni azt hogy megszáradsz?

- Nem. Csak húzz ki és átváltozom.

- Ja jó.

Ntaniel kihúzott a partra és ketten kézenfogva hazamentünk. Nem beszéltünk, mégis olyan volt mintha végig arról dumáltunk volna hogy, mennyire szeretjük egymást. Nagyon szertem. És miután hazakísért ott is maradt nálunk, estig.  Nagyon élveztem a szobámba csak mégjobban megismertük egymást ás mitoszokat nézegettünk a laptopomon. Egy igazi álom volt az a délután. Nagyon élveztem és úgy láttam hogy ő is. Mikor elmnt nagyon szomorú lettem és a szobámba sírtam. Sírtam, mert annyira szép volt és vége. De kb egy óra múlva magvigasztaltam magam azzal hogy holnap úrja kezdődhet az álom, és remélm nem rémálom lesz belőle. Reggel mikor felébredtem  gyors összekaptam magam és elindultam a suliba. Mikor beértem bementem az osztályterembe és ott volt életem szerelme. Igen simán ki merem jelnteni hogy Nataniel életem szerelme. Én nekem ő a világon a legfontosabb. Mindennél jobban szeretem. Odamentem hozzá.

- Szia. -köszöntem boldogan és vidáman

- Szia. Hogy aludtál?

- Szuperjól. És te?

- Igen. Szépet álmostam. -mondta szégyenlősen Nataniel

- Akkor jó. Mit álmodtál? -kéérdeztem kíváncsian

- Bátor voltam...

Ajj, azt hittem rólam álmodik. Persze ezt nem várhatom el tőle. Ha neki az a szép amikor bátor akkor nekem rendben. Amúgy meg, ő nem is nyuszi tehát nem értem miért mondja azt hogy bátor akar lenni. Nataniel elkezdte folytatni az álma leírását.

- ....és elhívtalak randizni.

Úr Isten! Most akkor mégiscsak velem álmodott. A tündérmese folytatódik. Ez egy álom ami olykor rossz, olykor jó. Sőt, néha hiper-szuper jó.

- Oh az jó. -mondtam türelmtlnül

- És most is az akarok lenni.

- Ez mit jelent? -kérdztem mosolyogva

- Azt hogy gyere velem randizni. Kérlek.

Hm, maradok nyugiba. Ó de nem megy. Elhívott randizni. Randizni. Én mostmár tényleg egy álomvilágban élek. Szinte minden tökéletes.

- Jó. És hol, és mikor? -kérdeztem izgatottan

- Ohm, mi lenne ha ma három órakkor a parkban találkoznánk?

- Igen az nekem jó.

- Akor majd ott találkozunk. Szia.

Elment. Mikor vége volt a sulinak és hazamentem akkor olyan csinsra próbáltam tenni magam hogy egész délután azon ügyködtem. Mikor ljött az idő elmentem a parkba és ott volt Nataniel. Odamentem hozzá.

- Szia Ella.

- Szia.

- Mielőtt elmennénk a kávézóba ahova tervztem, azlőtt...

Nataniel nem fejzte be a mondatát, csak felém hajolt és megcsókolt.....

Hirtelen örömkönnyek folytak végig az arcomon. Nagyon meghatódtam. És ő szeret engem. És tényleg megpuszilt aznap este. És tényleg igaz volt. Minden. A jó is, meg a rossz is. Először nem akartam elhinni. De muszáj.

- Micsoda? Te azt montad hogy, hogy szeretsz?

A mondatom után szabályosan sírtam. Ő egy kicsit megkönnyebbült ahogy az arcán láttam.

- Igen. Te mit gondolsz?

- Azt hogy igen. Igen. Nagyon.

Most ő ölelt meg. Nagyon úgy éreztem hogy a tegnapi dolog csak tegnapi volt. És hogy soha többt nem leszek ilyen. Hát igen. Ebben a percben ez is a felyemben volt annyira boldog voltam. De ha ezt megtudják a többiek én nem tudom mit fogok csinálni. Semmit. Ennyi a sikerem kulcsa. De remélem azért nem tudja meg senki. Ez éppen nem izgatott annyira hogy görcsöljek rajta. Nataniel elnegedett és elindultunk a terembe. Ahogy leültem megláttam azt a lányt akit véletlenül leöntöttem a bálon. Mejidedtem hogy mit fog csinálni, de észre sem vett. Azt viszont észrevette hogy Nataniel mellém ült. Úgy láttam kicsit zavarja ez a dolog. De érdekel is engem hogy őt mi zavarja és mi nem. Mikor vége ltt az órának elkezdetem sétálni a folyosón. Éppen a lány wc mellet mentem el amikor vakai a pulcsimnál fogva berángat oda. Egy kicsit féltem hogy mit fogok csinálni, és hogy ő mit fog velem csinálni. Miután berángatott ellökött és a földre estem és bevertem a fejem a falba. Eléggé fájt. Belémrugott. Ez még rosszabb volt, de megláttam az arcát. Ő volt az a lány akit a bulin leöntöttem. Biztos bosszúból tette. De ez nm volt fer. Vagyis, csak egy kicsit. Aztán megint hason rúgott. Elkezdtem öklendezni. Ezek utám elkezdett velem üvöltözni elég hangosan.

- Na így tedd tönkre más buliját!

- Már mondtam hogy sajnálom.

- Sajnálásal mire megyek?!

- Semmire. De csak jelent valamit.

- Nem!

Erre a válaszra megint azt éreztem mint tegnap este. A tömény irányíthatatlan dühöt, ami marrta a szívem és nem tudtam ellene semmit sem tenni. De most nem sírtam. Felegyenesedtem és egyszerűen vissza akartam ütni. És meg is tettem. Adtam neki egy pofont. Ő erre csak bámult nagy szemekkelés csodálkozott. Szerintem azt furcsálta hogy ilyen lányokkal egyáltalán szóba áll Nataniel. Hisz elég morcos volt amikor mellém ült az ő, nem tudom kije. De félreértés ne essék, én nem vagyok ilyen. Azt nem tudom miért érzek ilyesmit és hogy miért nem tudom irányítani saját magamat.

- Ezt, ezt te hogy merted? -kérdezte csodálkozva a lány

- Egyszerűen. -válaszoltam vissza egész flegmán

- Te hogy játszhatod így meg magad?

- Ezt hogy érted?

- Nataniel soha szóba nem állna ilyen bunyós csajokkal. Majd panaszt teszek.

- Persze azt hiszd majd neked hisz. -még mindig nem akartam azokat mondani, de egyszerűen kijött

- A hugicájának mindent elhisz.

- Te a huga vagy?

- Igen. Remélem tanultál az ütésekből.

- Milyen ütésekből? De te kaphatsz még pár leckét.

- Ah, ne próbálkozz újonc! Ha, ha!

Kiment. Mit tegyek? Nem mehetek utána. Most azt hiszi ilyen vagyok, és ha ezt elmondja, mindenki tudni fogja. De ez nm az igazi énem. Lehet hogy az átváltozásokkal ez is bejön? Lehet hogy nem jó sllőnek akarnak az égiek? Tegnap megöltem egy élőlényt. Elevenen ettem meg azt a halat. Bele sem merek gondolni hogy milyen szörnyű lehtett annak az árva halnak. Jesszus, egy szörny vagyok. Miután vége volt a sulinak, nem haza mentem hanem a könyvtárba. Ott találtam egy pár könyvet ami a jó és a rossz sellőkről szól. Elkezdtem pánikolni. A gonosz sellők tulajdonságai egy része rám illett. Ugyan csak mitoszok voltak, de mintha engem írt volna le a tegnapesti és a mostani állapotomban. Azt írta hogy a sellők eleinte jók voltak de egy páran rossz útra tértek és ezért elkezdtek akaratuk ellenére is olyat tenni amiket a rossz énjük idézett meg. Így váltak kettá a jók és gonoszok. A tulajdonságok listái között én inkább, vagyis teljesen rossz vagyok, ráadásul egy idő után már nem is akaratom ellenére leszek ilyen. Huh, akkor nincs sok időm, ki kell találnom valamit. Vissza sétáltam a suliba, hátha meg tudom beszélni a dolgot Nataniellel. Besétáltam a tornaterembe ahol ott volt Rosa. Megszólított.

- Nem láttam a partnredet.

- Nem is baj.

- De az. Na most már had halljam.

- Egy órán belül már nem is leszek vele barátságban.

- Ezt honnan veszed? -kérdezte értetlenül Rosa

- Nagyon úgy érzem.

- Akkor mindegy. Majd ha jobb kedved lesz úrja megkérdezem. Hi hi.

Otthagytam Rosat és kimentem az udvarra. Leültem egy padra és teljesen addig vártam még végre Nataniel is kijött az udvarra. Nem kellet hozzá odamennem, idegesen jött mikor meglátott.

- Hazudtál. Átvertél. Megjátszottad magad. De mondd meg hogy miért. -mondta idegesen Nataniel

Felálltam és közelebb mentem hozzá.

- Nem tettem semmit.

- Persze csak megpofoztad a húgom.

- Tisztában vagyok ezzel. De én nem játszottam meg magam. Én nem mondhatom el miért tettem.

- Pedig jó lenne. Mert én addig csak azt tudom mondani hogy igenis hazudtál magadról.

- Nem mondhatom el. Ne haragudj. Bízz bennem.

- Úgy nem tudok hogy ha te sem bízol meg bennem.

- De...

Nataniel félbe szakította a mondatom.

- Bennem megbízhatsz.

Kihúztam magam és kijelentettem:

- Tudom.

Nataniel és én is megbízunk egymásban. Ez már haladás. Nem is kicsi. Hisz a bizalom az eggyik legfontosabb egy kapcsolatban. Ugyan mi nem járunk, de nem is csak barátként tekintünk egymásra. Ez amolyan köztes állapot. Nem tudom minek nevezzem. Nataniel egyszercsak megszólalt.

- De akkor most miért is tetted?

- Az eggyik oka az volt hogy berángatott a wc-be és ellökött. Én a földre estem ő meg kétszer is belém rúgott.

- De ha te nem vagy verekedős akkor miért ütötted meg? -kérdezte

- Gyere és megmutatom.

Nataniel csodálkozva jött utánam egészen a könyvtárig. Ott bementünk, és megmutattam a mitoszokat. Ő csak furcsa arcal olvasta és megkérdzte:

- Ennek mi köze van ahoz hogy te mgütötted Ambert?

- Megjegyezted amit olvastál? -kérdeztem 

- Igen, persze.

- Az összeset? -kérdeztem sürgetően

- Ige , igen. De ennek mi köz van a dolgokhoz?

- Csak kövess.

Elmentünk a tengerpartra. Ott levettük a cipőnket és odavittem őt a sekély vízhez úgy, hogy én nem léptem bele a vívbe csak ő. Mikor egy eldugottabb helyhez értünk beleléptem a sekély vízbe és átváltoztam.

Nataniel tátott szájjal bámult......

Megpuszilt. Oké, maradj higgadt Ella! Csak nyugi. Lazán. De nem tudom elhinni. Nem tudom. Mostanában minden olyan jól alakul. Bácsak így maradna! Hm, bárcsak. De most minden jó és ez a lényeg. Megpuszilt. Igen, pont engem. Most már bátran ki merem jelenteni hogy tetszik.

- Jó éjt! -montda fülig érő szájjal Nataniel

- Jó éjt!

Azzal elsétált. Nem hittem volna hogy valaha ez lesz és ilyen romantikusan. Nagyon boldog vagyok. Nagyon, de nagyon, de nagyon. Mikor bementem nem szóltam senkihez egy szót sem csak Melody kereste a társaságomat. Olyan boldog voltam hogy nem is figyeltem senkire. Melody viszont csak hozzám szólt:

- Te mikor jöttél haza? -kérdezte erőltetetett kedvességgel

Én hirtelen dühbe jöttem erre a hamis mosolyra és teljesen kifordultam magambó akaratom ellenére. Ez furcsa volt.

- Mit erőlteted magad?! Úgy se leszel szebb és jobb se! Ahoz egy magadfajtának több kell! Mivan, elakadt a szavad?!

- Én csak próbáltam kedves lenni. Bocsi de most amúgy mi van veled? Ilyen még nem voltál.

Nagyon ideges voltam, de nem tudtam hogy mégis miért. Tombolni akartam, kiadni magamból mindent. Viszont egy percere mintha minden jó kiment volna belőlem és gonosz lettem volna. Én nem is akartam ezeket mondani! Mi van velem?!

- Figyelj, nekem elmondhatod.

- Hagyj békén!

Berohantam a szobámba és elkezdtem sírni és ugrálni. Anyuék többször is felszoltak nekem hogy elég, de egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Tehetetlen voltam, nem tudtam irányítani saját magam. Mintha csak gonoszság maradt volna bennem. Pedig milyen jó kedvem volt, és ez a hüly kitörés elrontja. Tehetetlen vagyok. Mit tegyek? Anyukám egy idő után berontott a szobámba.

- Elég volt! Nem érted? Fejezd be mert aludni szeretnénk!

- Kuss! -ordítottam vissza anyunak.

Jajj! Ezt miért mondtam? Én ezt nem akartam. Nem akartam. El kell innen mennem de gyorsan. Most!

- Hogy mersz nekem ilyet mondani?!

Felálltam és dühösen kirohantam a házból. Elmentem. Csak éppen azt nem tudom hogy hova. Szerintem ki a határba. Igen. Az országúton sétálok. Nagyon furcsa vagyok most. Éhes. Elég éhes. De hogy mire, azt nem tudom. Talán vissza kéne mennem. Anyukám biztos nagyon izgul és aggódik értem. Biztos hogy fél. De én nem. Itt kifejezettem nem jó, nem félek, de nem is érzem jól magam. Elindultam visszafelé. De a házunk előtt nem álltam meg. Sőtt, inkább gyorsítottam nehogy meglássanak. Az agyam azt mondta hogy menjek tovább. De furcsa módon a szívem azt mondta hogy menj haza. De az agyam mint mindig erősebb volt a szívemnél. Nem félek. Nem. Csak megyek tovább. Az agyam hova visz? A tengerpartra? De miért? Itt csak éhesebb lettem. De nem emberi kajára. Nekem valami más kellett. Hal. Ezaz, hal. De hogy egyek halat? Nem gondolkodtam, beugrottam a vízbe és átváltoztam. Sosen éreztem még magam annyira felszabadultnak és szabadnak. Nagyon jó volt. És csak úsztam és úsztam. Megláttam egy halat és egyszercsak elkaptam. Majd kiúsztam a partra és, hát, nekiestem mint egy vadállat. Nem tudtam hogy mit is csinálok. Tényleg úgy ahogy volt megettem. Nem voltam tisztában saját magammal. Furcsa volt. És mindenm tiszta hal vér lett. Mi van velem? Egyszercsak azt éreztem hogy nagyon fáradt vagyok, és ájultan fekszem egy sziklán ahol a halat ettem. De csak egy fél órás volt ez az állapot. Mikor felébredtem hazamentem tiszta véresn és hulla fáradtan. Az ágyamba dőltem. Úgy ahogy voltam. Reggel nem volt semmi bajom csak fáradt voltam. Nem aludtam ki magam rendesen. Gyorsan rendbeszdtem magam és elindultam a suliba. Melody még aludt ahogy a többiek is. Mikor kb egy utcányira voltam a sulitól Nataniel termett ott melettem. Ránéztem és mind a ketten elmosolyodtunk.

- Mi újság? -kérdezte vidáman

- Kicsit álmos vagyok.

- Én nem.

- Akkor jó.

- Ugye nem érzed magad rosszul a tegnapi miatt? Mert ha igen akkor sajnálom. -mondta kínosan Nataniel

- Nem. Dehogyis.

- Akkor jó.

- De akkor most mi van? -kérdeztem szégyenlősen

- Hát mi legyen? Szerintem lehetne ez... inkább hagyjuk.

- Nataniel, mostmár kérlek mondd el.

- Ohm, maradjunk barátok. Na most mennem kell szia.

Elrohant. Mi ütött belé? Lehet hogy tegnap csak jó éjt puszit adott? Én ezt nem értem. Eddig minden olyan szép volt és tegnap este elindult egy igazi lavina. Mindent összetörő lavina. Mit tegyek? Maradjunk barátok. Na ezt nem ússza meg ennyivel. Beszéni fogok vele. Mikor beértem a suliba ott találtam a folyosón Natanielt elkeseredetten. De mi a baja?

- Szia Nataniel. Elrohantál.

- Öm, igen ne haragudj. Csak siettem.

- Mond meg kérlek hogy mit akartál.

- Nem érdekes hagyjuk. Most már nem fontos. -mentegetőzött Nataniel

- De nekem igenis nagyon fontos.

- De..

- Na jó gyere!

Megfogtam Nataniel csuklóját és magammal húztam a lépcsőházba. Ott eléálltam és megkérdeztem:

- Tényleg csak barátok legyünk?

- Igazából ezt nem akartam elmondani. Nem csak a barátod szeretnék lenni.

- Akkor miért nem azt mondtad? -kérdeztem gész drámaian

- Mert megijdtem. Oké? Így jobb? Azt hittem hogy kikosarazol és, megijedtem.

Szinte könnyes lett a szemem. Nem merte elmondani. Úr Isten. Nem tudok erre mit mondani. Egyszerűen a nyakába ugrottam. Megöleltem. Ő meg csak ott állt és nézett. Majd ő is megölelt. Pár másodperc után a fülembe súgta:

- Szeretlek Ella.

Erre elengedtem és a szemébe néztem...

Nataniel és én eggyütt? Gyönörű álom. Igen! Igen! Igen! De én nem akartam ennyire kimutatni az érzéseimet. De belül, nagyon sikítottam és úgy vert a szívem, hogy azt hittem kiesik a helyéről. Hajrá csajszi, csak lazán.

- Persze mehetünk eggyütt is. -mondtam visszafogott mosollyal az arcomon

- Akkor rendben. Tudod, nekünk DÖK-ös diákoknak egy órával a bál előtt kell megjelenni a készülődés és díszítés miatt. Ez ugye nem okoz gondot?

- Nem, persze hogy nem. Nekem megfelel.

- Rendben. Akkor majd hatra megyek érted. Oké? -kérdezte izgatottan Nataniel.

Nem hittem volna hogy ő is ennyire örül annak hogy meghívott mint én. Úr Isten! Még mindig nem tudom elhinni hogy tényleg vele megyek.

- Persze nekem jó. -mondtam

- Akor majd még beszélünk. Szia.

- Szia.

Nataniel kiment a teremből. Én leültem egy székre és elkezdtem ábrándozni, amikor rájöttem hogy nincs báli ruhám. Én sajnos ebben a városban nem ismerek egy jó üzletet sem. Na jó, egy üzletet sem ismerek. Majd délután megkérem Rosat hogy segítsen. Becsengettek. Gyorsan bementem a kémia terembe és szó szerint végig vigyorogtam az órát. A tanár nagyon furcsán nézett rám, és óra végén megkérdezte hogy jól érzem e magam, nem vagyok e lázas. Én próbáltam nyugtatani hogy az ég világon semmi bajom sincs. Az már csak kérdés hogy elhitte. Mikor végre hazamentem megírtam a házim, és felmentem a Facebookra. Nagy szerencsémre Rosa pont fönnt volt. Ráírtam.

- Szia Rosa, te értesz a ruhákhoz?

- Mintha nem láttad volna még a ruháimat. Még jó hogy értek.

- Nem tudnál nekem segíteni? Nem ismerek egy üzletet sem.

- Báli ruhát akarsz venni?

- Igen. -helyeseltem a gépen keresztül

- Ki hívott meg? :)

- Senki. Csak nincs báli ruhám.

- Aha, persze. Ki vele! Ki hívott meg?

Nem tudtam hirtelen hogy elmondjam e neki. A mostani személyiségét nem ismerem valami jól. Nem hiszem hogy ezt most meg akarom vele osztani. Mondjuk, a bálon úgyis meglátják majd. Hm, legyen inkább meglepetés.

- Aki kíváncsi hamar megörgszik.

- Na jó, előbb vagy utóbb megtudom.

- Efelől nincs kifogásom, tisztában vagyok ezzel is. De majd meglepődsz.

- Oké. Kint a kapunk előtt találkozunk jó?

- Oké.

Két óráig vásároltunk. Nem nagyon volt olyan ruha ami az én stílusom, de a végén sikerült. Egy fehér, kb térdig érő, fodros báli ruhát választottunk. Nekem nagyon tetszett. Rosa nem igen helyeselte azt a ruhát, de ő nagyon más mint én.

Nagy nehezen elteltek a napok, végre eljött a bál estéje. Most öt óra ötvenöt van. Natanielt várom. Eléggé kicsíptem magam. Közben az átváltozós ügy egyre csak romlott. Már ahányszor vízhez érek átváltozom. Ráadásul ma ittam és átalakultam. Az ivástól. Ez reggel történt, azóta nem volt. Remélem a bál alatt nem lesz ilyen. Egyszercsak csöngettek. Huh, kinéztem az ablakon, és Nataniel az. Hát elindultunk gyalog. Mikor odaértünk ott voltak a díszek, az ételek, italok, minden amit nekünk kellet a helyére rakni. Éppencsak készen lettünk. Az összes diák ott tobzódott a suli ajtaja előtt. A készülődésünk alatt Lysander próbált mivel ő volt az énekes műsorszám. Mikor beengedték a tömeget, szebbnél szebb ruhákat láttam. A bál elkezdődött. Pont a koktélokat szolgáltam fel mikor belebotlottam Rosaba.

- Szia Ella! Jó a buli? -kérdezte Rosa kissé kiabálva mert pont akkor ment a rockos zene

- Szia! Persze, egész jó.

- Akkor oké. Nem táncolunk?

- Bocsi de egy ilyen koktélostálcával kicsit nehéz lenne, de ti csak szórakozzatok!

- Hát jó, menni fog.

Mikor megfordultam hogy menjek tovább véletlenül begbotlottam és beleestem egy lányba, akire rá is borultak az italok.

- Te szerencsétlen! Nézz már előre! Tönkre tetted a ruhám! -rivallt rám a lány

- Úgy sajnálom, ne haragudj, nem direkt volt.

- Sajnálhatod is!

Az arcomba nyomott egy sütit és kiment a teremből. Én beszaladtam a wc-be és lemostam a sütüt az arcomról. Nem volt valami kedves egyéniség az biztos. Mikor kész lettem felvettem egy új tálcát, megpakoltam és mentem felszolgálni. A bál végéig felszolgáltam, nem beszéltem senkivel az esésem után. De nem volt rossz mert jó volt a zene és ettem süteményt is. Hm, finom volt. Mikor vége lett a bálnak mindenkit hazaküldtek és csak a DÖK-ös diákok, vagyis mi maradtunk ott. A zene továbbra is ment. Szinte csak pörgós zene volt, én leültem és néztem ahogy a többiek táncolnak. A vége felé bejött egy lassú szám. Majdnem mindenki párba állt. A legnagyobb meglepetésemre odajött hozzám Nataniel és megkérdezte:

- Van kedved táncolni? Ha már eggyütt jöttünk a bálba?

Huh, ne már! Felkért táncolni? Felkért táncolni! Ez életem legjobb estéje! A legeslegjobb! Ez az én napom! Ez olyan mint egy álom! A legszebb álmom!

- Igen, vagyis, nem tudok táncolni.

- Gyere majd én segítek. -mondta mosolygósan Nataniel

Nataniel megfogta a kezem és elvezetett a táncoló tömeg mellé. Én ott olvadoztam, csillogó szemekkel. Elkezdtünk táncolni. Szerencsére egyszer sem léptem a lábára. Valahogy végigtáncoltam a zenét botlás nékül. Amikor vége lett Nataniel azt mondta:

- Tudsz te táncolni. -mosolyodott el

- Csak ha nagyon szeretnék.

 Nevettünk. A takarítók megkegyelmeztek a DÖK-ös diákokon és elvállalták az egész tatarítást. Mi Nataniellel elvettünk két ásványvizes poharat és a folyosón elkezdtük inni. Közben beszélgettünk. Nataniel hazakísért. Mikor elköszöntem és bementem volna a kapun Nataniel utánam mondta:

- Várj!

Becsuktam a kaput. És visszamentem hozzá.

- Tessék?

Nataniel hirtelen felém hajolt és megpuszilta az arcom....

Roralia az ideiglenes szomszédom? De honnan is tudom a nevét? Valahonnan hallotam. Ez mindegy. Ha most ránkcsapja az ajtót én rácsapom az öklöm az arcára. Nagyon dühös voltam. Remélem nem fog fesztivált rendezni.

- Ohm, jó napot. Tessék bejebb jönni. -lepődött meg Rosalia

Bementünk. Igen nagy és szép házuk volt. A berendezés nagyon drágának néztt ki. Látszott, hogy jól élnek. Rosalia bevitt minket a nappaliba. Ott a szülei nagyon kedvesek voltak. De ismerősök is. Valahol egyszer már láttam őket. De hol? Furcsa volt, mert azt mondták hogy mennyit változtam, és a szülimet régi barátként fogadták. Lehet hogy innen  tudom a lány nevét. A szüleink felküldtek minket hogy átbeszéljük mi is történt azóta. De mi nem is ismrjük gymást és mégis tudom a nevét. Ez fura. Mikor bemntünk a szobájába ami a földszinten volt, meglpődtem hogy nem támadt le azzonnal.

- Na és, mi újság? -kérdezte erőltetett higgadsággal

- Utána néztél az ügynek? -kérdeztem vissza

- Tudom hogy nekem nem hazudna Lysander.

- Ki?

- Leigh öccse.

- Akivel állítólag kavarok?

- Nem csak állítólag. Lysander mondta.

- És Leigh-ot nem kérdezed meg? -kérdeztem türelmetlenül

- Őt még nem kérdeztem. Nem is fogom, mert ő nem tehet semmiről.

- Castiel viszont annál többről. -mondtam idegesen

- Régen is ilyen makacs voltál.

- Régen? Nem is ismerjük egymást.

- Ennyire béna vagy? Oviban legjobb barátok voltunk amíg el nem költöztünk ide.

- Akkor most miért nem hiszel nekem ha régen hittél? -kérdeztem tehetetlenül

- Mert én a családomnak hiszek!

Rosalia elsírta magát. Vajon mi baja lehet? Én nem tudom mi rosszat mondtam. Lehet hogy a mostani hazugságok kicsit felkavarják. Hisz én mást mondok mint Castiel, és nem tudja kinek higgyen. Vagy valami más?

- Rosalia, mi a baj?

- Az hogy nem tudom mit tegyek. Régen még a testvérem voltál és most csak így becsapsz, és elveszed akit szeretek. Pedig először örültem amikor Castiel mondta hogy itt vagy, de kiderült rólad a rút igazság. Nem tudom mit tegyek.

- Én nem tennék ilyet veled. Elhiheted. -mondtam elég meggyőzően a nagy igazat

- De akkor miért mondta ezt Castiel?

- Ahogy már mondta, összevesztem vele.

- Az a szemét! Az az áruló! Lysander, miért tette ezt? -kérdezte bánatosan Rosalia

- Nem tudom, de ezt beszéld meg velük. Tőlük kell hallanod ugye?

- Igen. Tőlük.

- Akkor jó.

Ezek után órákig beszélgettünk és nevettünk Rosaval. Nagyon sokat sztorizgattunk, közben az ő iskolás fotóit néztük. Közben kétszer is hívta őt az a bizonyos Lysander, de ő egyszer sem vette fel. Mikor hazamentem már este fél kilenc volt. Már megint uszonyom nőtt ahogy az elmúlt napokban is. De aznap este rosszabb lett a dolog. Kezetmostam és átváltoztam. De azt hogy miért nem tudom. Mindeesetre másnap reggel fogmosáskor is hasonló dolog történt. Reggel nem Melodyval mentem suliba hanem Rosalia ott várt a kapuban. Nagyon meglepődtem, de örültem hogy rájött az igazságra. Amint beértünk a suliba ott állt Lysander. Rosalia odament hozzá hogy kioszthassa.

- Mit képzelsz magadról te szemét?! -kérdezte kiabálva Rosa

Lyander meglátta hogy ott állok Rosa mögött, és szrintem rájött hogy elmondtam neki az igazat.

- Én tegnap is l akartam mondani csak nem vetted föl a telefont. -nyugtatgatta

- Igen tudom. Ne magyarázkodj mert nem éri meg. Csúnyán becsaptál és z megbocsáthatatlan.

- De Castiel a barátom és nem akartam....

Rosa hirtelen megpofozta Lysandert. Huh ezt nem hittem volna. Kemény lány az biztos. Ezek után kirohant az udvarra. Én nem mentem vele. Egy kicsit gondolkoznia kell. Én bemente Natanielhez az iskolabál miatt. Odamentem hozzá és megkérdeztem tőle:

- Szia Nataniel. Tudod lesz az iskolabál és nem tudom hogy mikorra menjek meg a többi ilyen dolgot. Elmondanád, mert fontos lenne.

- Igen, természetesen elmondom. Vagyis, itt egy papír tessék. Ezen rejta van minden.

- Köszi. Majd mgenézem.

- Rendben. Amúgy, mehetnénk ketten is a bálba. Persze csak ha van kedved.

Erre a elpirultam......

Nataniel? Ő meg mit keres itt? Meg akar védeni? De nem tud. Castiel ellen nincs esélye. És én is meg tudom magam védeni. De azért nagyon kedves tőle. De én akkor is meg tudom magam védeni. Tudom most elég makacs vagyok de ez is egy rossz tulajdonságom.

- Mit akarsz tenni Castiel?! Már megint a gyengébbet bántod?! -Nataniel üvöltött

- Nem ütnék meg kislányokat.

Nataniel egyre közelebb ment Castielhez. Jajj, csak ne bunyózzanak.

- Ugye tudod hogy nem lenne esélyed? -kérdezte gúnyosan Castiel

- Tudom. De kiállok az igazamért.

Ntaniel még közelebb ment Castielhez.

- Hm, mondtam hogy nem ütök meg kislányokat.

Castiel fellökte Natanielt. Nataniel seggre esett. Az a bunkó pedig elégedetten sétált el. Most legszívesebben utána mentem volna de inkább Natanielnek segítettem.

- Minden rendben? -kérdeztem

Nataniel felálllt.

- Igen persze. Csak bosszant hogy így megússza.

- Tudom.

- Te jól vagy? Nem ütött meg? -kérdezte aggódva Nataniel

- Nem, dehogyis. Ezt neked köszönhetem.

- Nincs mit. Csak segítettem egy barátomon. Bárki megtenné.

- Igen, bárki. Várjunk csak.

- Tessék?

- Te azt montad hogy barátok vagyunk?

- Igen. Miért?

- Tudod ebből a gimiből te vagy az első barátom. -mondtam szégyenlősen

- Nekem sincs sok barátom. De ami van az igazi.

- Értem.

- Ne mutassalak be a DÖK-ös diákoknak? -kérdezte kedvesen

- De az jó lenne.

Nataniel az összes DÖK-ös diáknak bemutatott. Nagyon sok az okos, de kevés a kedves diák. De azért nagyon örültem. Mikor szünetben kimentem az udvarra ott volt Castiel és egy másik fiú. Hirtelen nagyon kíváncsi lettem. Vajon ki az? Sajnos amég Castiellel beszél nem mehetek oda. Tuti hogy csúnyán elküldene. Vgy lehet hogy most meg is ütne. Nem akarom úgy végezni mint szegény Kentin. Azaz Ken. Tényleg visszamegyek hozzá hogy mi történt. Mikor bementem a terembe, Ken nem volt ott. De akkor hol van? Ah, ott van Iris, ő talán tudja.

- Szia Iris, nem láttad valahol Kent?

- Ohm, szia. Én úgy láttam hazament.

- Rendben köszi.

- Bocs de mennem kell szia Ella.

- Szia.

Ránéztem a teremben lévő órát. Uh már ennyi az idő? most már én is hazamegyek. Mikor kimentem a gimiből odajött hozzám egy fehéres hajú lány. Megszólított.

- Te vagy az új lány? -kérdezte mérgesen

- Igen szia a nevem Ella.

- Nem érdekel a neved, csak annyit mondok hogy szálj le a pasimról!

- Tessék? Ki a pasid? Mi van? -kérdeztem zavarodottan

- Ne jászd az ártatlant! Tudom hogy kavarsz Leigh-al.

- Kivel? Ezt honnan hallottad?

- Castieltől.

Az a hazug tetű. Mit nem képzel magáról? Én nem fogok hazudni Rosalianak.

- Ma összevesztem Castiellel. Azt sem tudom kiről beszélsz. -nyugtattam Rosaliat

- Mondj amit akarsz!

- Castiel hazudik neked! -felemeltem én is a hangomat

- Te hazudsz!

- Én szóltam.

Otthagytam Rosaliat. Én nem fogok vele vitatkozni. Majd kideríti maga is. Hazabattyogtam és megláttam az iskolabál plakátját. Akkor jütott eszembe hogy lassan készülődni kellene. Mikor már majdnem hazaértem anyukám azt mondta hogy átmegyünk a szomszédokhoz. Nagyonmeglepődtem de belemente. Ahogy becsengettünk Rosalia nyitott ajtót.....

Tesizni megyünk az uszodába? Ilyet a régi sulimbam nem csináltak. Ha én belemegyek abba a vízbe, tuti biztos hogy átváltozok. Valamit ki kell találnom de nagyon gyorsan. Mondjuk tetetthetnék rosszullétet. Én ilyet soha nem csináltam, de most muszáj. Vagy egy egyszerű kifogás is jó lenne? Hát próba szerencse, belevágok!

- Elnézést tanárúr, nekem nincs fürdőruhám, és úszni sem tudok. -mondtam

- Semmi gond. Van ott még ruha neked is, a többiek sem hoztak ugyanis, ez az első úszós óra. -mondta elégedetten

-Rendben tanár úr, de én nem tudok úszni.

- Hát azért megyünk hogy megtanuljon. De szerintem igenis tud úszni, szóval kisasszony, ne ellenkezzen, jöjjön.

Sosem bírtam a régi sulinkban a tesitanárt, de itt még rosszabb. Van nevem is, és nem vagyok kissasszony! Egyébként tényleg tudok úszni, de most muszáj volt valamit mondanom. Felmehetnék a sulinővérhez, hogy, hogy.................ah megvan. Félek a víztől és ezért most nem érzem jól magam. Tudom hülyeség, de egyszer elájultam egy pók miatt. Hátha beválik. Felmentem gyorsan a nővérhez. Kopogtam és azt mondta hogy menjek be. Mikor benyitottam ott ült egy széken a nővér és előtte is ült egy számológépes gyerek. Azt hiszem az osztálytársam. Annak a fiúnak az orrából ömlött a vér. Én nagyon nem bírom a vért. Nagyon nem. Egyszrűen a vér láttán elájultam. A védőnő ha minden igaz feltett az ágyra és borogatást tett a fejemre. Tíz prcre feküdtem eszméletlenül, de mikor fölkeltem azt mondta a védőnő hogy megvárt a tanár viszont csak velük kell mennem és nem kell kell úsznom. Ez el van intézve. Viszont sajnos buszozni kellett mert, ebben a városban nincs uszoda. Én leültem egy üres helyre és odajött mellém Nataniel és azt kérdezte:

- Leülhetnék?

Nagyon meglepődtem. Nataniel ül mellém? Ez furi. egy kicsit kezdek iránta valamit érezni.

- Ohm, persze. Ülj csak le.

- Köszi.

Leült. Először mindketten ugyanolyan zavarban voltunk, de egyszercsak megszólalt:

- És van még lemaradásod?

- Nem. Köszi. Nagyon sokat segítettél.

- Semmiség. Szívsen tettem. Tudod én szeretem a tanulást.

- Én is.

- Komolyan?

- Persze. Az irodalom a kedvencem. Neked?

- Az összes tantárgyat szeretem, kivétel a tesi. Azért nem vagyok úgy oda.

- Azért én sem vagyok oda. Nem vagyok egy sportos alkat.

- Én sem. De nem az számít. A sporthoz nem kell ész. Az összes többi tantárgyhoz viszon igen sok kell.

- Egyébként miért is ájultál el?

- Nem bírom a vért.

- Valaki vérzett? -kérdezte aggódva Nataniel

- Igen. Szerintem az osztályunkba jár de nem tudom a nevét.

- Elmondanád hogy nézett ki kérlek.

- Igen, persze. Barna volt a haja és zöld bulcsi volt rajta. Ja és szemüveges volt. Szegény sírt.

- Azthiszem tudom ki az. Kentin a neve de mindenki Kennek szólítja.

- Értem.

Ezzel le is tudtuk a beszélgetést. Miután végignéztem a tesiórát és végre visszaértünk a suliba, megláttam az osztályteremben ülni Kent. Gyorsan odamentem hozzá. Még mindig vörös volt a szeme a sírástól. Valaki biztos behúzott neki.

- Szia, minden rendbem? -kérdeztem a lehető legggyüttérzőbb hangon

- Szia. Igen, vagyis nem.

- Ki intézett téged el ilyen csúnyán?

- Senki.

- Ugye tudod hogy ezt nem veszem be?

- Nem ismered.

- Elmondanád a nevét?

- Castiel.

Az a bunkó! Bántja a nála gyengébbeket. Én az ilyet meg tudnám folytani. Beszélni fogok vele. Ilyet nem lehet csinálni! De eggyáltalán miért tette?

- Ken, megmondanád hogy miért tette? -kérdeztem eléggé idegesen

- A pénzemért. Nem adtam oda neki és megütött és elvette magától.

- Na köszi az infót. Szia.

- Szia.

Kimentem az udvarra és szokás szerint ott volt. Éppen zenét hallgatott. Kicsit megijdtem. De ez így nem fer. Huh, vágjunk bele! Kihúztam a füléből a fülhallgatót és felém fordult:

- Mi bajod van? Hagyj békén! -szólt hozzám fenyegetően

- Nem, nem hagylak békén. Miért ütötted meg Kent?

- Közöd?

- Ilyet nem tehetsz senkivel!

- Azt teszek amit akarok. Most húzz el mert bajok lesznek!

Már tényleg fenyegető volt a hangja. De én kiállok Kenért, úgyis hogy nem is ismerem.

- Nem! -mondtam határozottan

Castiel felemelte a kezét és hirtelen odasietett hozzánk Nataniel.......

A furcsa álmom nagyon valóságos volt. Nem is tudom, lehet hogy igaz? Az nem lehet. Azt álmodtam hogy kimentem a tengerpartra, és ott találtam egy szép követ, a sziklák között. Hazahoztam és nyakláncot csináltam belőle. Amikor felvettem és elmentem fürödni, egyszercsak uszonyom nőtt. Elég valóságosnak tűnt. Lehet hogy ez egy jel hogy ma el kell mennem a tengerparta valamiért? Én ma elmegyek oda, és megnézem hogy tényleg nincs semmi furcsaság ott. Lehet hogy badarságnak hangzik és hogy dilisnek néznek, de engem ez nyugtatna meg. Melodyval elindultunk a suliba. Az egész napom olyan unalmas volt. Nem volt érdekes még a szünet sem. Alig vártam hogy végre hazaérjek. Amikor végre megtörtént a csoda, vagyis hogy hazamentem, megírtam a házim és indultam  a tengerpartra. Jó idő volt ezért vittem fürdőruhát, és Melody is velem jött. Mikor elindultunk, Melody megkérdezte:

- Miért is megyünk most ki a tengerpartra?

- Fürödni.

- És még?

- Fürödni. -szóltam kissé gúnyolódva Melodyhoz

- Tudom hogy nem vagy egy strandolós típus.

- Hát most volt hozzá kedvem.

- Nem hazudsz jól. Ha ha ha! -nevetett Melody

Egyszercsak megszólalt a mobilom. Fölvettem és a legnagyobb meglepetésemre Nataniel szólt bele. Ugyan tudja a telefonszámomat mert minden DÖK-ösnek tudnia kell, de még sose hívott föl az elmúlt két nap alatt. De ha be kell mennem a suliba valami ok miatt, én biztos megcsikarom magam.

- Szia Ella, tudod most lesz három nap múlva a matek dolgozat, és mivel tudom hogy le vagy maradva azt gondoltam segíthetnék neked tanulni. Mit szólsz hozzá?

 - Oh szerintem jó ötlet egy tíz perc és jöhetsz.

- Nem muszáj most ha nincs rá időd. -mondta mentegetőzve Nataniel.

- De van csak....tudod...most lettem kész a házival és még elpakolok meg ilyesmi. Jó? -kérdeztem kissé zavarodottam

- Persze. Nekem megfelel.

- Rendben akkor szia, majd találkozunk.

- Szia. -köszönt el Nataniel

Nagyon örültem. De ezt hogy magyarázom el Melodynak. Nagyon mérges lesz rám. Na mindegy, belevágok:

- Nem lenne baj ha elhalasztanánk?

- Ugyan miért? -kérdezte szomorúan Melody

- Tudod most Nataniellel beszéltem és tíz perc múlva jön hozzám tanulni. Nem gond?

- Ohm, nem gond. Tőlem. -mondta kissé csalódottan, na jó nagyon el volt miatta kenődve

- Te mész tovább vagy jössz velem haza?

- Megyek veled.

 Ok akkor menjünk.

Úgy kezdtünk el futni, mint még soha. Szó szerint, rohantunk. Mikor hazaértünk, lepakoltunk és már jött is Nataniel. Két óráig tanultunk, utána (sajnos) mennie kellet. A vacsora finom volt, utána elmentem fürödni. Mikor beszálltam a kádba, egyszercsak elájultam. Úr Isten! Mi történik? Álmodok? Nem, ez sajnos a valóság, elájultam. Mikor felébredtem uszonyom volt. Ezt biztos csak álmodom! Ez csak egy rossz álom. Megcsíptem magam és fájt. Atya, gatya, ez igazi. De így hogy megyek innen ki? Megpróbáltam kicsusszanni a kádból, ami sikerült mert valahogy a fürdőszoba padjóján feküdtem, uszony nélkül. Ez mi volt? Újra bemásztam a kádba és újra volt uszonyom. Nem képzelődtem, igaz. Gyorsan kicsúsztam a kádból és megint eltűnt. Bementem a szobámba. Egy igazi hableány vagyok, de csak akkor, ha teljesen a vízben vagyok. Ez furcsa. Elmentem aludni és már megint azt álmodtam amit tegnap. Reggel gyorsan sikerült összekepnom magam, és Melodyt meg sem várva, elindultam a suliba. Mikor bementem a DÖK-ös terembe, olyan korán hogy még csak néhány diák volt ott. A suli szinte teljesen üres volt. Ott üldögéltem egymagamban, mert mindenki egy csoportba volt a terembn. Egyszercsak valaki megfogta a vállam.

- Tudod már a matekot? -kérdezte kedvesen Nataniel

- Oh, hát persze. Köszi a segítséget.

- Semmiség. Egyébként egy hét múlva lsz az iskolabál, és tudod nekünk kötelességünk közben dolgozni. De ha gondolod én most ki tudlak ezalól menteni.

- Nem kell köszi. Én nem vagyok egy bulizós személyiség.

- Én sem.

- Amúgy mit fogok csinálni?

- Om, te szerintem, felszolgáló leszel.

- Aha.

- De ha nem jó akkor......

- De. Ez pont jó nekem.

- Akkor jó. Én is felszolgáló leszek.

- Az jó. Milyen ruhát vegyek fel?

- Oh, szerintem mindenkinek báli ruhára lesz szükség.

- Rendben. Most mennem kell de majd még később beszélünk oké?

- Oké. Szia.

- Szia.

Első óra: tesi. Ez nem igaz. Na mindegy megyek átöltözni.

Mikor végre készen voltam, akkor jött oda a tanár hoyg átmegyünk az uszodába......

A kipihintségem oka nagyon egyszerű, szépet álmodtam. Azt álmodtam hogy a suliba mindnki kedvelt, minden jól alakult. Gyorsan rendbeszedtm magam, majd a tükör elé álltam és megálapítottam: hogy csini vagyok. Ez jó. Remélem az álmom legalább egy része valóra válik. Huh az jó lenne. Nagyon izgultam és éhes is voltam mert, nem reggeliztem a jó lehelet érdekében. Úgyhogy nemes ügy érdekében korgott a gyomrom. Egyszercsak apa felkiálltott hogy indulás. Azta. Elindulunk. Nem ismerek senkit de ez nem nagyon zavar. Na jó, nagyon zavar és nagyon izgulok. De most már nincs visszaút mert már majdnem leértem a lépcsőn. Ella, bátorság! Ez a tulajdonság sajnos hiányzott belőlem. De csak hajrá! Menj tovább! Ez a gondolat volt bennem. Hu, leértem.

- Nagyon szép napot! -mondta anya.

- Köszi Lucy! -mondta izgatottan Melody

- Köszi, anyu!

Majd a köszönés után beszálltunk a kocsiba. Apu vezetett és én ültem előre, Melody pedig hátra. Furcsa módon kényszert éreztem arra, hogy Melodyval kitoljak. Éreztem hogy valamiért ellenséges velem. Én nem akartam hagyni magam. Egyszercsak Melody megszólalt:

- És neked Ella milyenek a jegyeid? -kérdezte felvágósan

- 5-ös tanuló vagyok.

- Aha, akkor lehet hogy Nataniel felvesz DÖK-ösnek. Elvállalnád?

- Igen persze. Te is az vagy?

- Igen, te voltál már ilyen magas rangú az iskolában?

- A régi sulimban én is DÖK-ös voltam.

- Akkor van tapasztalatod. -jelentette ki csalódottan Melody

Végre a sulihoz értünk. Most már nem izgulok annyira. Elég sok diák járhat ide, elég nagy suli. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk, közben apu köszönt. Amint beértünk a suliba, Melody bevitt a DÖK-ös terembe ahol nem túl sok diák tartózkodott. Közöttük ott volt Nataniel is.

- Sziasztok! Ella elhoztál minden szükséges papírt?

- Igen, persze.

- Akkor jó. Elkérhetném?

- Ja igen, persze, tessék. -odaadtam neki a papírokat és ő elkezdte azokat nézegetni.

- Aha, igen minden megvan, már csak itt kell aláírni és készen is vagyunk.

- Köszönöm.

- Semmiség. Amúgy, milyenek voltak a jegyeid?

- 5-ös voltam eddig mindig. Remélem most is az leszek.

- Én is. Egyébként ilyen jó átlaggal akár most is, persze csak ha akarsz, felvehetünk DÖK-ösnek. Na mit szólsz?

- Én szívesen elvállalom.

- Akkor itt írd alá kérlek, és csatlakozhatsz hozzánk.

- Rendben.

Miközben aláírtam a papírt Melody elég csúnyán nézett rám. Szerintem tetszik neki Nataniel. Miután készen voltam elköszöntem és mentem be órára. Az órarendemet Melody adta oda még tegnap, úgyhogy minden megvolt. Mikor vége volt az összes órámnak akkor összepakoltam és indultam ismerkedni. Kimentem az udvarra és ott találkoztam egy vöröses-narancs színű hajú lánnyal. Nem kelett odemennem hozzá bemutatkozni, jött magától.

- Szia, biztos te vagy az új lány.

-Igen én vagyok az. A nevem Isabella de szólíts kérlek Ellának.

- Oké, Ella. Én sem szeretem a hivatalos neveket úgyhogy a barátaimnak csak Iris vagyok.

- Nagyon örülök Iris.

- Én is. Majd később talizunk, Ella?

- Igen persze szia.

- Szia. - el is rohant.

Az udvaron csak egy vörös hajú fiú volt. Odamentem hozzá.

- Szia a nevem Ella. Téged hogy hívnak? -kérdeztem olyan kedvesen ahogy csak tudtam.

- Castiel.

- Örülök Castiel.

- Zenét hallgatnék.

- Milyen zenét?

- Szerinted?

- Rock?

- Aha most hagyj békén!

- Nem vagy túl kedves.

Bedugta a fülhallgatót a fülébe és nem szólt semmit. Nem valami szimpatikus alak. Ekkor megjelent Melody és azt mondta hogy menjünk haza. Én nem ellenkeztem. Elindultunk hazafelé. Mikor hazaértünk, Melody szólalt meg:

- Na és, kikkel találkoztál?

- Egy kedves Iris nevű lánnyal és egy kevésbé szimpatikus alakkal.

- Amberrel?

- Nem, vele nem találkoztam.

- Akkor kivel?

- Valami Castiellel.

- Vele ne barátkozz!

- Miért? -kérdeztem meglepődve mert azt hittem csak engem nem kedvel Castiel.

- Ő Nataniel ellensége.

- Aha.

- Aznap többet nem nagyon beszéltem Melodyval. Csak vártam a holnapot hogy végre találkozhassak Nataniellel és Irisse, meg a többi diákkal. Délután megírtam a házimat és segítettem otthon a házimunkában. Estéra nagyon elfáradtam, a vacsora viszont nagyon jól esett. Sült halat ettünk törtkrumplival és csokipuding volt a desszert. Este nem volt erőm belépni a FaceBookba, így nem tudtam csetelni a barátnőmmel. Ez egy kicsit bántott, de olyan hamar elaludtam hogy nem volt időm még a kedvenc filmemet sem megnézni.

Az álmom nagyon furcs volt......

Már a kocsiban ülünk. Nem nagyon szeretnék elindulni, de sajnos már eladtuk a házat és vettünk másikat, csak éppen egy másik városban. A barátnőimtől is el keltt válnom. Ez szörnyű. A mi giminkben utáltják és szekálják az újjakat. Remélem az új gimim nem lesz ilyen undok. De ha igen egyszer úgyis megunják. Nagyon félek. Mi lesz velem a barátaim nélkül? Ők fognak a legyjobban hiányozni. Hirtelen kinyílt a kocsi ajtaja és beszállt apu. Beindította a motort és elindultunk. Az út kb. 3 órás volt de végül megérkeztünk az unokatestvéremékhez mert ideiglenesn ott fogunk lakni. Amint kiszálltunk a kocsiból a nyakamba ugrott Melody, az unokahúgom. Ugyan csak egy évvel vagyok nála idősebb, de képzelem úgy bevolt sózva, mint egy ovodás hogy végre jövünk.

- Jajj, de vártalak már titeket! Úgy hiányoztál! - ölelt meg Melody

- Nekem is nagyon hiányoztál.

Csak 5 perc után engedtt el, addig anyuék és kersztanyuék bementek beszélgetni. Utánuk mentünk mi is. Mikor beértünk megdicsértek hogy milyen szép és nagy vagyok. Utána felmentünk Melody szobájába, és ott elkezdtünk beszélni:

- Na és izgulsz már? -kérdezte izgatottan

- Miért is kéne izgulnom?

- Egy osztályba fogunk járni.

- Ja tényleg, bocsi. -mondtam kicsit meglepődötten

- Á semmi baj. Nem tudhattad.

Hát nem is tudtam. Úgy tűnik nagyon izgaott. Csengettek.

- Oh mindjárt jövök csak kinyitom. -azzal a lendülettel ahogy mondta le is szaladt a lépcsőn.

Kb. 2 perc múlva vissza is jött egy szőke fiúval. Nagyon meglepődtem, egész cuki. Melody látszólag már várta.

- Ohm, Ella ő itt Nataniel, ő is az osztálytársunk. Nataniel ő itt Ella az unakatestvérem.

- Nagyon örülök Ella. - mondta

- Én is nagyon örülök Nataniel. -kicsit elpirultam

Melody zavarba jött. Majd lement és fölhozta a táskáját. Nagyon szép zöld Nike táskája volt. Biztos hogy az összes cucca belefért. Nagyon nagy táska volt. Úgy láttam Natanielnél is van egy sokkal kisebb iskolatáska ami kék volt. A márkáját ugyan nem tudom, de ez sem volt valami régi példány. Sőt, inkább úgy nézett ki mintha tegnap vette volna.

- Nagyon szép az új táskád. -dicsérte az új táskát

- Oh köszi, tegnap vettem.

- Tényleg jó. -szóltam közbe én is

- Kösz. Na Melody akkor ma úgy néz ki nem tanulunk.

Melody feje elvörösödött. Nem tudom hogy a dühtől vagy nem de utána egyész csúnyán nézet rám. De akárhogyis akart engem a szemével elküldeni én nem akartam kimenni csak azért, hogy ők tanuljanak. Tanuljanak máskor! Én szerettem volna megismerni az osztálytársamat.

- Nem, akkor most nem tudunk tanulni. -mondta idegesen Melody.

- Minden rendben?

- Igen, persze.

- Na hát ha nem tanulunk akkor én szerintem megyek is. Holnap találkozunk! Sziasztok! -köszönt el Nataniel.

- Várj majd én kikísérlek! -mondtam Natanielnel.

- Rendben, köszi.

Elindultunk lefelé, majd Melody is utánunk akart jönni de én visszaküldtem. Látszott rajta hogy dühös rám. Kikísértem Natanielt majd visszamentem a szobába.

- Nem kellet volna kikísérned, én is szívesen megtettem volna.

- Már mindegy. Amúgy sem volt olyan fárasztó hogy ne tudjam megtenni.

- Aha, persze. -szomorkodott Melody

Én utána bementem a szobámba és kipakoltam. A vacsora járt az eszembem mert már éhes voltam mikor végre fölszóltak hogy kész van. Vacsora közben az útról beszéltünk, arról hogy milyen fárasztó volt. Majd megfürödtem, hajatmostam, fogatmostam és mentem aludni. De nem jött álom a szememre, ezért a telefonomon cseteltem barátnőmmel:

- Na milyen volt az út?

- Köszi jó volt: )

- Aha. És más volt még a jó utazáson kívül?

- Az eggyik osztálytársam, fiú osztálytársam nagyon cuki: )

- Ú hogy hívják: )

- Nataniel

- Az jó

- És ott mi újság?

- Dake elhívott randizni!!!!!!!!!!!!!!!!:)

- Az szupi majd holnap beszélünk még ok?

- Aha

- : ) szia -mosolyogtam a gépen keresztül

- Szia

Azután kikapcsoltam a FaceBook-ot, mert már hulla fáradt voltam. Aludtam.

Reggel furcsa módon kipihenten ébredtem........